A spanyol birodalom zászlaja |
Azonban ezzel van egy kis probléma. Míg ez egészen jól működhet egy viszonylag kis nyelvterületen, mint például a magyar nyelv esetében, egy olyan nagy kiterjedésű területen, mint ahol a spanyolt vagy az angolt beszélik, elképzelhetetlen, hogy csak egyetlen sztenderd nyelvváltozat létezzen. Tételezzük fel például, hogy az egyetlen sztenderd változat a Spanyolország középső és északi részén beszélt nyelvjárásokon alapuló spanyol nyelvváltozat lenne. Elég nehéz volna elhinni, hogy egy mexikói vagy egy dél-amerikai is követné ezt a nyelvváltozatot, amely számára majdhogynem nevetségesen hangzik a sajátos kiejtése miatt. De természetesen ez fordítva is igaz: egy madridi beszélő sem kezdene el önszántából úgy beszélni, mint egy latin-amerikai, csak azért, mert ők vannak többségben. Az ilyen hatalmas, több földrészre kiterjedő területen beszélt nyelvek esetében ezért szükségszerű, hogy ne csak egyetlen sztenderd változat létezzen: a spanyolnál gyakorlatilag megvan majdnem minden országnak, illetve nagyobb nyelvjárási területnek a maga „sztenderdje” (a „sztenderd” itt most nem csak a kiejtésre értendő, hanem minden másra).
Madridi panoráma a San Isidro parkból (Forrás: Wikimedia Commons, GFDL/CC) |
Ami viszont valóban nehéz kérdés, az annak megítélése, hogy mi tartozik egyáltalán egy „sztenderd” nyelvváltozathoz – hiszen ezek a változatok is valamelyik nyelvjáráson alapulnak (tudományos alapon minden nyelvváltozat nyelvjárás, és minden nyelvváltozat egyenrangú). Például a spanyolországi sztenderdhez hozzátartozik az ún. leísmo (a részes esetű le, les névmás használata férfiakra tárgyesetben, a lo, los helyett), de már nem tartozik hozzá a Kasztíliában elterjedt laísmo (a tárgyesetű la, las névmás használata részes esetben nőkre, a le, les helyett), pedig történetileg mindkettő ugyanolyan nyelvjárási újítás és nincs jelen a többi változatban. Vagy pl. a sok vitát kiváltott mi más grande amigo kifejezés, amely egyes vélemények szerint „nem része a sztenderdnek”, pedig nagyon is része – inkább a mindennapi nyelvnek nem (gyakori) része.
S itt kapcsolódik be az idegennyelv-oktatás: sajnos mindmáig elterjedt az az elavult és téves nézet, mely szerint a spanyol nyelv egyetlen sztenderd változata a spanyolországi kasztíliai nyelvváltozat. Ebből az is következik e felfogás szerint, hogy csak azt lehet tanítani. Ám ami még ennél is rosszabb, hogy a nem spanyolországi változatokat ezért hajlamosak „hibás”-nak, „helytelen”-nek megbélyegezni, és esetleg kedvezőtlen elbírálásban részesíteni a nyelvvizsgán. Figyelmen kívül hagyják ezzel azt a tényt, hogy a spanyolországi változatokat csupán az összes anyanyelvi beszélő kevesebb mint 10%-a használja, valamint azt is, hogy bizony e nyelvváltozat különbözik leginkább az összes többitől, vagyis globálisan és szinkrón megközelítésben a „legkevésbé sztenderd” a többi változathoz képest. (E tévedésnek valószínűleg az az alapja, hogy sokan úgy gondolják, amit az anyaországban beszélnek, az az „eredeti”. Csakhogy a nyelvek időben is változnak, és egyáltalán nem biztos, hogy egy „helyben maradt” változat a mai állapotában közelebb áll a korábbi közös nyelvállapothoz, mint egy másik, amelyet ma távolabb beszélnek – ilyen összefüggés nem létezik.)
A nyolc fő nyelvjárási régióhoz három nemzetközi sztenderd tartozik. (Forrás: El Mexicano) |
A fent vázolt problémákat lenne hivatott részben áthidalni az ún. español neutral vagy español neutro, azaz a „semleges spanyol”, mondhatni, a „sztenderdek sztenderdje”. Mi lenne ez pontosan? Azt hiszem, az eddigiekből nem nehéz kitalálni: az español estándar-ral, vagyis a sztenderd spanyol változatokkal szemben az español neutral egy olyan nemzetközi spanyol média-nyelvváltozat, amely mentes a regionális elemektől, vagyis azoktól, amelyek csak adott területen (országban, régióban) használatosak. Természetesen ilyen a valóságban nincs, már csak azért sem, mert egy-egy nemzeti nyelvváltozat – mint pl. az imént említett spanyolországi – jobban különbözhet a többitől, mint azok egymástól.
Ezért a nemzetközi piacon – filmiparban, popzenében stb. – a „semleges spanyol”-nak is legalább kettő, de inkább három alapváltozata van: a spanyolországi sztenderd önmagában az egyik, a másik a Río de la Plata vidéki nyelvjárásra (rioplatense) épülő nagyobb sztenderd (Argentína, Paraguay, Uruguay), s végül a többi spanyol nyelvű ország sztenderdje, amely a mexikói sztenderden alapszik – a spanyol dialektológiában az utóbbit tartják egyébként a „legsemlegesebbnek”. Érdekesség, hogy egy időben egyes nemzetközi hírnevű spanyol előadók is ehhez a változathoz igazodtak (ld. pl. seseo), talán mert a spanyolországi [θ]–[s]-megkülönböztető változatot túl sajátosnak tartották.
Zárszóként, úgy gondolom, hogy a nyelvoktatásban is valami hasonló módszert kellene alkalmazni, és nem egyetlen, ráadásul a mai viszonylatban kisebbségi nyelvváltozatot a többi fölé emelni, hanem kiegyensúlyozottan kitérni legalább a fenti három nagyobb területi nyelvváltozat sajátosságaira. Ehhez persze elég magas szinten kellene szemléletet váltani, ami sajnos nem biztos, hogy a közeljövőben bekövetkezik, ha az eddigi évtizedek során sem változott semmi ezen a téren.
Általánosságban pedig arról, hogy egyáltalán miért nem jó egyetlen (sztenderd) nyelvváltozatot előnyben részesíteni mint egyedüli követendő normát, részletesen a Nyelv és Tudomány hírportálon olvashatunk Jánk István cikkében (a szerző nyelvi ideológiákról szóló cikksorozatának többi részét is ajánlom).
A segítségért köszönet Dr. Kálmán László nyelvésznek.
Nekem ugyanez volt a gondom egy időben a portugállal: szívesebben tanultam volna az európai ("kontinentális") portugált, de szinte mindenhol a brazil a sztenderd. Nem mondom, hogy azzal gondom lenne, csak mást szerettem volna tanulni. (Amúgy Portugáliába eljutni sokkal reálisabbnak tartottam akkoriban, mint Brazíliába... :) )
VálaszTörlésDe legalább ez annyival közelebb áll a valósághoz, mint a spanyol esete, hogy a brazilok sokkal többen is vannak. :) Persze igazából az lenne a legjobb, ha mindkét nyelvnél lehetne az európai és az amerikai sztenderdet is tanulni.
TörlésSzerintem válasszuk külön a kérdést. Azt senki se mondja, hogy abból, hogy létezik nyelvi sztenderd, abból az következne, hogy aki egy bizonyos nyelvnek valamely dialektusát beszéli, akkor rossz, bűnös, hibás, stb. Így tanulta az édesanyjától. A nyelvi sztenderdek létezésének nem a megbélyegzés a célja, hanem az egység fenntartása. Nyelvenként különböző, hogy mennyire számítanak elfogadottnak a dialektusok. Magyarországon például erősen kinéznének egy értelmiségi szakmából egy olyat, aki erősen tájnyelvien beszél. A német nyelv pedig még pluricentrikusabb, mint a spanyol, ott pedig teljesen természetesen, hogy a müncheni ügyvéd is bajorosan beszél, és csak külföldiekkel, vagy más tájegységről valóval váltanak át Hochdeutsch-ra.
VálaszTörlésNa, és itt van a következő gondolat: szerintem ha idegen nyelvet tanulsz, akkor először is mindenképp az adott nyelv sztenderd változatát kell megtanulnod, aztán majd persze a nyelvhasználatod úgyis idomulni fog az adott nyelvi közeghez egy kicsit.
Például, amikor németül kezdtem tanulni, célul tűztem ki, hogy tökéletesen sztenderd legyen a kiejtésem, úgy ahogy az a Duden-ben áll (a német nyelv "hivatalos" szótára). Szerintem sikerült is ezt többé-kevésbé elérnem. Aztán mivel főleg osztrákokkal vagyok kapcsolatban, a kiejtésem - számomra észrevétlenül – időközben egyre osztrákosabb lett, és amikor egy észak-némettel beszélgettem, mutatott rá erre, hogy hoppá.
Ettől függetlenül szerintem egyszerűen azt nem lehet megtenni, hogy pl. nem „a németet” (vagyis a Hochdeutsch-ot) kezdem el tanulni, hanem eleve egy dialektust. Külföldiként ez amúgy sem lenne autentikus, jobb esetben olyan lesz, mintha parodizálnád őket (és egy jót nevetnek), rosszabb esetben úgy is érezhetik, hogy kigúnyoltad a beszédjüket, és sértődés is lehet a vége.
A spanyolnál is ugyanez a helyzet: szerintem nyelvtanulóként mindenképp igyekezz szép sztenderd kasztíliai kiejtést elsajátítani, vagyis tanuld meg úgy, hogy megkülönbözteted a /s/ fonémát a [θ]-től, különböztesd meg a LL [ʎ] kiejtését Y-étól. Tovább idesorolva kerüld a leísmo-t (amit ugyan „megtűrt”-nek tekint a RAE) is. Vagyis ezzel máris elárultam, hogy a sztenderd kasztíliai az nem az, „ahogy Madridban beszélnek”, hiszen pl. utóbbi két pont tekintetében a madridiak sem úgy beszélnek. Valójában minden tekintetben pont úgy, ahogy a hivatalos-félhivatalos szótárak, nyelvtankönyvek leírják a „sztenderd kasztíliai spanyolt”, pont úgy senki se beszél, az csak egy idea, amit célul tűznek ki a beszélőknek. Ellenben neked külföldiként igenis az javasolt, hogy így sajátítsd el így a nyelvtant és a kiejtést, aztán persze, ha úgy alakul az életed később, hogy latin-Amerikában telepedsz le, nyilván idővel akaratlanul-észrevétlenül úgyis hasonulni fog a helyi emberek beszédjéhez. Ezért nem értem, hogy az USA-ban a spanyolul tanuló nem spanyol anyanyelvűeknek, miért eleve a mexikói spanyolt tanítják. Ilyet még a világon senki nem hallott. Az más kérdés, hogy az amerikai nyelvoktatás (meg úgy általában az oktatás) színvonala okán igazából úgyse tanul meg ott az iskolában szinte senki spanyolul használható szinten.
Na de hát pont ez a lényeg, mint azt te is szépen megfogalmazod az elejétől, hogy vannak nyelvek (pl. magyar, német), amelyeknek csak egy sztenderd változatuk van, ezek esetében nyilván azt "illik" megtanulni, tanítani, mert a valós életkörülmények között az ember úgyis kénytelen alkalmazkodni a helyi dialektushoz.
TörlésAztán az utolsó bekezdésben leírod pont az ellenkezőjét. :D A spanyolnak NEM egy sztenderdje van, óriási tévedés, ha valaki ezt hiszi – és sokan sajnos ezt hiszik. Azzal még csak valamennyire egyetértek, hogy itt Európában a kasztíliai változatot tanítják, na de mi értelme lenne ennek az USA-ban, aminek Mexikó a szomszédja, ráadásul ott él a spanyol anyanyelvűek több mint negyede? A latin-amerikaiaknak a kasztíliai pont olyan viccesen hangzik, mint egy budapesti beszélőnek a tájnyelv, ahogy fogalmaztál.
Én csak annyiból "kötnék bele" ebbe, hogy akkor mit kellene tanulni valójában. Ha mindenki a másik sztenderdet tanulná, akkor meg az a kérdés merülhetne fel, hogy akkor ezt a sztenderdet miért nem tanulják. Mindkettőt meg nem feltétlen kell tanulni, elég a nyelvtanulónak egy is egyszerre, ahogy az anyanyelvi beszélő is csak a saját nyelvváltozatát sajátítja el. Az viszont tényleg jogos, hogy nyelvvizsgán elfogadhatnának többféle nyelvváltozatot is.
VálaszTörlésSzóval, nekem az nem teljesen világos a cikkből, hogy akkor mit is kellene tanulnia a spanyolul tanulónak. Miért "baj", ha a kasztíliait tanulja? Persze ez nem volt ennyire kiélezett kérdés a cikkben, de valahogy elgondolkoztat. Nyilván az lenne a legjobb mégis, ha a nyelvtanuló is tudna többféle nyelvváltozat létezéséről is, de főleg a kezdőket nem feltétlen kell még azzal terhelni. Bár én már az elején hallottam arról, hogy az "s"-sel és a "c"-vel jelölt réshangokat csak Spanyolországban ejtik így, Amerikában nem. Olyanról hallottam még, hogy az andalúzok ill. az argentinok mondják sokszor, hogy "cse", meg hogy "zso me zsámo" (az "y" és a "ll" zs-nek ejtése) - már nem tudom, melyik argentin, melyik andalúz.
De lehet, csak nekem volt szerencsém, és hallottam ezekről, amikor spanyolul tanultam, már az eleje felé. Nem tudom, manapság mennyire említik ezeket a nyelvtanulóknak. Lehet, hogy tévedek, de szerintem a spanyolul tanulók tudnak róla, hogy az "s"-et és a "c"-t réshangként hol hogyan ejtik. Szerintem az amerikai és a brit angol néhány különbsége is közismert, pl. hogy az "o"-t a britek o-szerű hangnak ejtik (leegyszerűsítve), az amerikaiak meg á-szerűnek.
A német dialektusokról viszont szerintem nem nagyon hallottak a németül tanulók. Amikor németül tanultam, csak nagyon-nagyon elvétve jött elő olyan, hogy pl. az osztrákok ezt így mondják, a németek nem. De lehet, hogy tanártól függ, és csak nálam alakultak így.
Valamiért a nagymamám úgy mondta, hogy a németben az "ei"-t azt "ej"-nek kell ejteni, de gimiben "áj"-nak tanultuk. Volt még egy iskolatárs, aki mindig "ej"-nek ejtette, és a tanár nem tudta leszoktatni erről. Na, vele kapcsolatban jött elő, hogy ez az ejtésmód dialektus. Érdekes egyébként, hogy Einstein nevét mi "ejnstejn"-nek mondjuk, de pl. az olaszok és szerintem az angolok is németesen "ájnstájn"-nak mondják. Német tulajdonnevekben ejtenek a magyarok "ej"-t "áj" helyett, pl. "Heine". Gondolom, azért, mert nincs a német "áj"-nak megfelelő kettőshangzó, ahol rövid az "á". De még hosszú "á"-val is jobban közelítene az eredeti "áj"-hoz.
Kicsit elkanyarodtam az eredeti témától végül.
Szerintem az utolsó előtti bekezdésben ott a válasz. Nem arról van szó, hogy nem a kasztíliai változatot kellene tanítani, de arról sem, hogy a latin-amerikait. Hanem arról, hogy egyiket sem kellene felsőbbrendűnek kikiáltani a másiknál, és bár nyilván úgyis attól függ, hogy a tanár épp melyiket beszéli, neki pontosan azt kellene tudatosítani a tanulókban, hogy NEM csak a kasztíliai az egyetlen helyes és elfogadott nyelvváltozat, hanem ugyanolyan egyenrangú a latin-amerikai sztenderd is, és ha akarja, nyugodtan beszélje azt.
TörlésNincsenek ezzel kapcsolatban tapasztalataim, de gondolom, a tanuló nem fogja majd zavartatni magát amiatt, ha később egy másik nyelvváltozatot fog beszélni. Bennem legalábbis nem alakult ki olyan elképzelés, hogy azok a spanyol nyelvváltozatok lenézendőek lennének vagy hasonló. De attól még lehet, hogy valakik így képzelik, mert nem mondják meg nekik, hogy nem így van.
TörlésA gimnáziumban, ahova jártam, a kéttannyelvisek – akiknek persze az ibériai spanyolt tanították – teljesen el voltak szállva maguktól, hogy ők beszélik a legszebb, az "igazi" spanyolt, miközben "azok az inkák milyen hülyeségeket mondanak, nem is tudnak spanyolul" (ez volt többek között az én dél-amerikai tanárnőm bélyege is). Szóval de, az én tapasztalatom az, hogy akiknek a kasztíliait sulykolják, lenézik a többi nyelvjárást.
TörlésKedves El Mexicano!
VálaszTörlésHa valaki Magyarországon akar nyelvvizsgázni, van olyan lehetőség, ahol elfogadják, ha a mexikói sztenderdet használja?
Szia! Elvileg el kellene, hogy fogadják mindenhol, de a helyedben a DELE-vel próbálkoznék, ott biztosan elfogadják, és azt bárhol elfogadják a világon, mert a Cervantes Intézet nemzetközi nyelvvizsgája. (Csak a magyar oktatási rendszerben él az a téveszme, hogy csak a spanyolországi spanyol az "igazi/helyes"...)
TörlésKöszönöm a választ!
Törlés