A spanyol tárgyeset használata

A spanyolban nyelvtanilag kétféleképpen jelölhető a tárgy: a hangsúlytalan személyes névmások külön tárgyesettel (caso acusativo) rendelkeznek – melynek alakjai a nem visszaható harmadik személyűek (lo, la, lo, los, las) kivételével azonosak a részes esettel (me, te, nos, os) –, illetve az a elöljárószóval (complemento directo vagy acusativo preposicional), ami szintén nem különbözik a részes esettől. Az utóbbit használják a tárgy jelölésére a hangsúlyos személyes névmásoknál (a mí, a él stb.) és a névszói szerkezeteknél is (a María, al sol) – erről szól jelenlegi témánk is. (Itt és a továbbiakban is a „tárgyeset” természetesen mondattani jelentésben értendő.)

Persze a kérdés igazából nem is az, hogy miként, hanem az, hogy mikor jelölt a tárgyeset, és mikor nem. (Hogy könnyebb legyen elképzelni, miről lesz szó, gondoljunk csak arra, hogy a magyarban is van, amikor a tárgyeset nem jelölt, mégsem értjük félre: pl. a Szeretem a kutyám mondatban a kutyám természetesen tárgyesetben áll, de ez jelöletlen; vö. A kutyám nagyon okos, ahol viszont alanyesetű.) Pontosan ez a probléma fogalmazódott meg István levelében is (a kiemelések tőlem származnak):

Én a nyelvtanfolyamokon úgy tanultam, hogy ha a mondat tárgya élettelen, akkor marad alanyesetben („Veo el árbol.”), viszont ha elő, akkor tárgyesetet kell használni („Veo al hombre.”).

Ez többé-kevésbé igaz is így, azonban csak nagyon felületesen (a nyelvtanfolyamoktól túl sokat nem is várhat az ember). Nézzük meg először is röviden, hogyan alakult ki a tárgy(eset) efféle jelölése.

No puedes comprar al sol...

A klasszikus latinban az elöljárószók után a névszók határozóesetben (ablativus) vagy tárgyesetben (accusativus) álltak. Az utóbbiak közé tartozott az AD (’-nak/-nek, -hoz/-hez/-höz’ stb.), a vele alkotott névszói szerkezet – vagyis az AD+accusativus – pedig személyeknél részeshatározó-féleséget jelölt, amely a beszélt nyelvben nagyon elterjedt volt: pl. a MIHI (MĪ) ’nekem’ helyett a vulgáris latinban inkább azt mondták, hogy AD MĒ, sőt, AD MIHI ~ MĪ (vö. ol. a me, sp. a mí). Később ugyanezt elkezdték használni (személyek esetén) a tárgy jelölésére is, hiszen az eredeti tárgyeset idővel elvesztette a nyelvtani megkülönböztető funkcióját, mivel ez vált a főnevek leggyakrabban használt, alapvető alakjává (vagyis történetileg az újlatin főnevek eredendően tárgyesetűek, épp ez a sors iróniája). Ez a használat pedig máig továbbél bizonyos újlatin nyelvekben, így a spanyolban is. S most térjünk vissza István leveléhez, amely így folytatódik (a fordítás és a kiemelések itt is tőlem származnak):

Sajnos mint annyiszor, az élőbeszéd erre lépten-nyomon rácáfol. Alább idézem a Calle 13 együttes Latinoamérica c. dalának a refrénjét, [...]:

Tú no puedes comprar al viento. (’Te nem veheted meg a szelet’)
Tú no puedes comprar al sol. (’Te nem veheted meg a napot’)
Tú no puedes comprar la lluvia. (’Te nem veheted meg az esőt’)
Tú no puedes comprar el calor. (’Te nem veheted meg a meleget’)
Tú no puedes comprar las nubes. (’Te nem veheted meg a felhőket’) [...]

Miért „al viento, al sol”, ugyanakkor „la lluvia, el calor”? Van valami stiláris különbség? Ha igen, hogyan érzékeltethető fordításban?

A nyelvi szabályokat nagyon nehéz úgy meghatározni, hogy egyáltalán ne legyenek alóluk kivételek, ha pedig feltűnően sok a kivétel, akkor egyértelmű, hogy rosszul írták le a szabályt – és ezt István is felismerte. Ráadásul a nyelv változik is, egyes szerkezetek mások mintájára elterjedhetnek (ezt hívják analógiának). Durva közelítéssel valóban az lehetett eredetileg a döntő a tárgy jelölésében, hogy személyről van-e szó, vagy sem. Majd ez kiterjedt a megszemélyesített dolgokra, fogalmakra, illetve ebből adódóan annak érzékeltetésére is, hogy egy személy vagy dolog mennyire konkrét, előfeltételezetten ismert, azaz specifikus-e, vagy sem.

Sentir al calor ??

A RAE nyelvhasználati tanácsadó szótára, a Diccionario panhispánico de dudas (DPD) foglalkozik a tárgy kötelező, illetve opcionális jelölésének eseteivel, amit megpróbáltam néhány pontban alább – a teljesség igénye nélkül – összefoglalni (a csillag nyelvtanilag helytelen alakot jelöl):

• Személy- és állatnevek, (specifikus) személyt jelölő névmások esetén: Vi a Juan (*Vi Juan) ’Láttam Jánost’; Ella no conoce a nadie (*Ella no conoce nadie) ’Ő nem ismer senkit’; ¿Habéis visto a alguien aquí? (*¿Habéis visto alguien aquí?) ’Láttatok valakit itt?’; ¿A quiénes (*Quiénes) visteis en la fiesta? ’Kiket láttatok a bulin?’; Saludamos a todos ’Köszöntünk mindenkit’ (ez utóbbi teljesen mást is jelentene, ha nem jelölnék a tárgyat: Saludamos todos ’Köszönünk mindannyian’).
• Személyekre utaló gyűjtőnevek esetén (beleértve a határozatlan névelővel vagy névmással való használatot is), amennyiben a jelentés specifikus: Dispersaron a la multitud ’Feloszlatták a tömeget’; Echaron a la gente del parque ’Kidobták az embereket a parkból’; Multaron a la empresa ’Megbüntették a vállalatot’; Busco a un camarero ’Keresek egy (bizonyos) pincért’ – de: Vi una multitud avanzando hacia el estadio ’Láttam egy tömeget haladni a stadion felé’; Necesito gente para acabar el trabajo ’Szükségem van emberekre a munka befejezéséhez’; Busco un camarero ’Pincért keresek’ stb.
• Sorrendiséget, alá-fölé rendeltséget, egyéb hierarchiát kifejező igékkel, egyértelműsítésre: La calma sigue a la tempestad ’A szélcsend követi a vihart’; El otoño precede al invierno ’Az ősz megelőzi a telet’; El escepticismo vence al optimismo ’A szkepticizmus legyőzi az optimizmust’ stb.
• A felsoroltakon túl – dolgok, fogalmak esetében – opcionális, a megszemélyesítés mértékének függvényében: Amo (a) mi perro ’Szeretem a kutyámat’; Esperó (a) la muerte con serenidad ’Derűs nyugalommal várta a halált’; El tabaco perjudica (a) la salud ’A dohány károsítja az egészséget’. A jelöltség–jelöletlenség jelentésmegkülönböztető szerepű is lehet, amennyiben a főnév utalhat személyek csoportjára és dologra is: pl. Admiro a la Iglesia ’Csodálom az Egyházat’ és Admiro la iglesia ’Csodálom a templomot’.

Az idézett dalszövegben tehát a legutóbbi kategóriával van dolgunk. De hogy miért csak a viento ’szél’ és a sol ’nap’ esetében jelölt a tárgy? A válasz egyszerű: a szerző ezeket érezte megszemélyesíthető fogalmaknak – a többit nem. Ilyenkor ugyanis teljes mértékben a beszélő/költő érzésére van bízva, hogy mit tekint megszemélyesíthetőnek és mit nem. A stiláris különbség tehát ebben áll, ami azonban aligha lenne érzékeltethető a fordításban – pontosan azért, mert a magyarban ilyen alapú nyelvtani megkülönböztetés nincs. (Lehetne például nagy kezdőbetűvel írni ezeket a szavakat, de ez csak helyesírási kérdés, és nem biztos, hogy célravezető.)

Admiro la iglesia...

István ezután egy idézettel folytatja levelét Gabriel García Márquez Száv év magány (Cien años de soledad) című művéből (kiemelés és fordítás tőlem):

Sentaron una gitana en un extremo de la aldea e instalaron el catalejo a la entrada de la carpa. Mediante el pago de cinco reales, la gente se asomaba al catalejo y veía a la gitana al alcance de su mano. (’Leültettek egy cigány lányt a falu egyik szélén és felszerelték a látcsövet a sátor bejáratához. Öt real befizetésével az emberek a látcsövön át kéznyújtásnyira látták a cigány lányt.’)

Itt sem értem a különbséget: a „sentar” és a „ver” is tranzitív ige, ám az első mondatban a „gitana” alanyesetben van, a második mondatban már tárgyesetben.

Itt viszont a négy közül a második lehetőséggel állunk szemben – vagyis az a meghatározó egy személyre utaló gyűjtőnév esetén, hogy az egy konkrét (specifikus) személyt jelöl-e, vagy sem. A mondat úgy kezdődik, hogy Sentaron una gitana ’Leültettek egy cigány lányt (~asszonyt)’, azonban nem tudunk semmit arról, hogy kit, azaz a személy ismertsége nem előfeltételezett. A második mondatban viszont már adott, hogy kiről van szó („arról a bizonyos cigány lányról, akit leültettek a falu szélén”), ezért a veía a la gitana ’látta a cigány lányt (~asszonyt)’ kifejezésben a gyűjtőnév jelentése már specifikus, amit egyúttal a határozott névelő is jelöl.

Nagyjából ennyit érdemes tudni a spanyol tárgyeset jelöléséről. Természetesen egyéb tényezők is közrejátszanak benne – sokszor leginkább maga az ige a döntő –, így aki ennél is jobban el kíván merülni a részletekben, annak a DPD vonatkozó szócikkét érdemes tanulmányoznia.

A segítségért köszönet Dr. Kálmán László nyelvésznek.