 |
| Mucha (mucho?) agua... |
A nyelvváltozások lehetnek hangtani, alaktani és mondattani jellegűek, a leggyorsabban pedig a szókincs változik. Ugyanakkor a hangtani változások nem mindig maradnak meg a hangtan szintjén, hanem gyakran magasabb szintű, már az alaktant, esetleg a mondattant is érintő változásokat indítanak el, amelyek akár teljesen átalakíthatják egy nyelv szerkezetét (gondoljunk csak a latin esetragok lekopásának, illetve a hangsúlytalan rövid magánhangzók bizonytalanságának újlatin következményeire).
Mint arról egy korábbi cikkben szó volt, a spanyol határozott névelőnek nőnemben két alakváltozata létezik: alapesetben ez la, valamint az el, amelyet az előbbi helyett használnak az erőltetett hangzás elkerülésére a hangsúlyos [a]-val kezdődő nőnemű főnevek előtt: el agua ’a víz’, el hambre ’az éhség’. Mindkettő forrása a latin ĬLLA ’az’ nőnemű mutató névmás, amely az óspanyolban ela alakban folytatódott, ám hamar la-ra rövidült, a fenti eset kivételével: ĬLLA AQUA > ela agua [elágu̯a] > el agua. Bár az így kapott el névelő alakja egybeesik a hímnemű határozott névelőével, természetesen nem nevezhető „hímnemű”-nek, még akkor sem, ha nemes egyszerűsítésből vagy tájékozatlanságból felszínesen így hívják. (A hímnemű el névelő a latin ĬLLE hímnemű mutató névmás folytatója, amely az óspanyol korszakból ell [ellʲ] alakban is dokumentált.)
A névelő természetesen nem meghatározza, hanem csak jelöli a főnév nemét, vagyis azzal a megfelelő nemű alakjában egyezik. Tehát elméletileg egy főnév neme nem kellene, hogy függjön attól, hogy a névelő melyik alakváltozata áll előtte. De most álljunk meg egy kicsit. Hogyan lehetne egyáltalán meghatározni azt, hogy mi a főnév nyelvtani neme? Honnan tudhatja az anyanyelvi beszélő, hogy például az agua főnév nőnemű? Hát nyilván csak onnan, hogy a determinánsok, melléknevek, névmások stb. melyik alakjukban egyeztetődnek vele (hiszen így jegyezte meg azokat a kifejezéseket, amelyekben az agua előfordul).
Az eddigiekből belátható, hogy amennyiben a beszélők az el alakot – mivel a fenti kivételtől eltekintve kizárólag hímnemű főnevek előtt fordul elő – a hímnemű névelővel azonosítják, könnyen az tudatosulhat bennük, hogy az olyan nőnemű főnevek, mint az agua, águila ’sas’, alma ’lélek’, hambre stb., egyes számban hímneműek. Ennek következményei viszont sokkal messzebbre mutatnak, mint gondolnánk.
Tegyünk egy próbát! Keressünk rá például a *todo el agua és a toda el agua, illetve a *todo el alma és a toda el alma pontos kifejezésekre. (A parancsot célszerű úgy megadni, hogy a másik változatot mindig kizárjuk a keresésből, sok helyen ugyanis mindkettő szerepel – éppen a nyelvi kérdésekkel foglalkozó fórumokon, ami torzítaná a találatok számát.) Az eredmény meglepő: a nyelvtanilag „helytelen” első kifejezésekre is tíz-százezres nagyságrendű találatokat kapunk!
Tudományos hivatkozási alapként azonban a Google nem megbízható forrás, így ha teljesen hiteles adatokat szeretnénk nyerni, akkor a Spanyol Királyi Akadémia (RAE) szövegadatbázisaiban (CORDE, CREA) érdemes keresni, amelyek a 8–20. század szövegeit tartalmazzák (és már elérhető a legújabb korpusz, a CORPES XXI bétaverziója is, amely már a jelen időszakot öleli fel). A korpuszok adatai viszont megerősítik a Google-keresés eredményét: a táblázatból az is jól látható, hogy a todo el agua / todo el alma kifejezések csak a 20. században kezdtek igazán elterjedni:
Mindez önmagáért beszél: tetten értünk egy folyamatban lévő nyelvváltozást! Méghozzá nem is akármilyet: arról van szó, hogy a todo, -da melléknév – ún. kvantor – a hangsúlyos [a]-val kezdődő nőnemű főnevekkel az el névelő hatására hímnemben egyeztetődik (valójában persze arról van szó, hogy a „todo el” így együtt vésődött be a beszélők tudatába, szemben a rendkívül ritka „toda el” szókapcsolattal, amelynek előfordulási aránya a CORPES XXI adatai alapján mindössze 0,61%-a az előbbinek). Mit is tehetnénk, ha a beszélők ezt már így is használják? Természetesen semmit, és nem is kell, hogy tegyünk. A változást a RAE is elismeri új nyelvtanában, de továbbra is a „helyes”, azaz nőnemben egyeztetett alak használatát javasolja:
Mint arról egy korábbi cikkben szó volt, a spanyol határozott névelőnek nőnemben két alakváltozata létezik: alapesetben ez la, valamint az el, amelyet az előbbi helyett használnak az erőltetett hangzás elkerülésére a hangsúlyos [a]-val kezdődő nőnemű főnevek előtt: el agua ’a víz’, el hambre ’az éhség’. Mindkettő forrása a latin ĬLLA ’az’ nőnemű mutató névmás, amely az óspanyolban ela alakban folytatódott, ám hamar la-ra rövidült, a fenti eset kivételével: ĬLLA AQUA > ela agua [elágu̯a] > el agua. Bár az így kapott el névelő alakja egybeesik a hímnemű határozott névelőével, természetesen nem nevezhető „hímnemű”-nek, még akkor sem, ha nemes egyszerűsítésből vagy tájékozatlanságból felszínesen így hívják. (A hímnemű el névelő a latin ĬLLE hímnemű mutató névmás folytatója, amely az óspanyol korszakból ell [ellʲ] alakban is dokumentált.)
 |
| (Forrás: El Mexicano) |
A névelő természetesen nem meghatározza, hanem csak jelöli a főnév nemét, vagyis azzal a megfelelő nemű alakjában egyezik. Tehát elméletileg egy főnév neme nem kellene, hogy függjön attól, hogy a névelő melyik alakváltozata áll előtte. De most álljunk meg egy kicsit. Hogyan lehetne egyáltalán meghatározni azt, hogy mi a főnév nyelvtani neme? Honnan tudhatja az anyanyelvi beszélő, hogy például az agua főnév nőnemű? Hát nyilván csak onnan, hogy a determinánsok, melléknevek, névmások stb. melyik alakjukban egyeztetődnek vele (hiszen így jegyezte meg azokat a kifejezéseket, amelyekben az agua előfordul).
Az eddigiekből belátható, hogy amennyiben a beszélők az el alakot – mivel a fenti kivételtől eltekintve kizárólag hímnemű főnevek előtt fordul elő – a hímnemű névelővel azonosítják, könnyen az tudatosulhat bennük, hogy az olyan nőnemű főnevek, mint az agua, águila ’sas’, alma ’lélek’, hambre stb., egyes számban hímneműek. Ennek következményei viszont sokkal messzebbre mutatnak, mint gondolnánk.
 |
| El agua salada (salado??) |
Tegyünk egy próbát! Keressünk rá például a *todo el agua és a toda el agua, illetve a *todo el alma és a toda el alma pontos kifejezésekre. (A parancsot célszerű úgy megadni, hogy a másik változatot mindig kizárjuk a keresésből, sok helyen ugyanis mindkettő szerepel – éppen a nyelvi kérdésekkel foglalkozó fórumokon, ami torzítaná a találatok számát.) Az eredmény meglepő: a nyelvtanilag „helytelen” első kifejezésekre is tíz-százezres nagyságrendű találatokat kapunk!
Tudományos hivatkozási alapként azonban a Google nem megbízható forrás, így ha teljesen hiteles adatokat szeretnénk nyerni, akkor a Spanyol Királyi Akadémia (RAE) szövegadatbázisaiban (CORDE, CREA) érdemes keresni, amelyek a 8–20. század szövegeit tartalmazzák (és már elérhető a legújabb korpusz, a CORPES XXI bétaverziója is, amely már a jelen időszakot öleli fel). A korpuszok adatai viszont megerősítik a Google-keresés eredményét: a táblázatból az is jól látható, hogy a todo el agua / todo el alma kifejezések csak a 20. században kezdtek igazán elterjedni:
 |
| (Forrás: El Mexicano/CORDE/CREA) |
Mindez önmagáért beszél: tetten értünk egy folyamatban lévő nyelvváltozást! Méghozzá nem is akármilyet: arról van szó, hogy a todo, -da melléknév – ún. kvantor – a hangsúlyos [a]-val kezdődő nőnemű főnevekkel az el névelő hatására hímnemben egyeztetődik (valójában persze arról van szó, hogy a „todo el” így együtt vésődött be a beszélők tudatába, szemben a rendkívül ritka „toda el” szókapcsolattal, amelynek előfordulási aránya a CORPES XXI adatai alapján mindössze 0,61%-a az előbbinek). Mit is tehetnénk, ha a beszélők ezt már így is használják? Természetesen semmit, és nem is kell, hogy tegyünk. A változást a RAE is elismeri új nyelvtanában, de továbbra is a „helyes”, azaz nőnemben egyeztetett alak használatát javasolja:
19.7c El cuantificador todo posee variación de género y número, por lo que da lugar al paradigma todo/toda/todos/todas, al que se agrega el neutro todo (Todo le gusta). Está extendido el uso incorrecto del masculino todo ante grupos nominales definidos formados por sustantivos que empiezan por –a– tónica, como en todo el agua, todo el alma, todo el hambre. Se recomienda evitar estas construcciones y utilizar en su lugar toda el agua, toda el alma, toda el hambre. [...]Vajon milyen további következményekkel lehet számolni? Ha a változás így folytatódik, megeshet, hogy előbb vagy utóbb az összes hangsúlyos [a]-val kezdődő nőnemű főnév egyes számban hímneművé válik, s így a kétnemű főnevek (nombres ambiguos) táborát fogja erősíteni. Egyről már biztosan tudunk, amellyel ez „hivatalosan” is megtörtént: az arte ’művészet’ főnévről, mely eredetileg csak nőnemű volt, bár itt az is szerepet játszhatott a változásban, hogy az -e végződés nem jelöli a nemet.
Elolvasva, like.
VálaszTörlésKis cselesek a spanyolok, hogy az el névelőt dobják be "szorult" helyzetben. Az olaszban és a franciában magánhangzó előtt mindig az l' névelő járja, a spanyolnak ez valamiért nem tetszik. Hirtelen nem is tudom, használnak-e a spanyolok aposztrófot, mindenesetre azzal elkerülhető lett volna ez cikkben ismertetett "probléma".
„Kis cselesek a spanyolok, hogy az el névelőt dobják be "szorult" helyzetben.”
TörlésSőt, az is tarkítja a képet, hogy még a „kivétel” alól is van kivétel: pl. a hangsúlyos [a]-val kezdődő betűk nevei előtt, illetve főnévként használt nőnemű melléknevek előtt mégis marad a la: la a, la hache, la árabe. Mondjuk az utolsó „kimagyarázható” azzal, hogy egyrészt melléknév (a szabály csak főnevekre vonatkozik), másrészt különben nem derülne ki belőle, hogy nőről van-e szó vagy férfiről – és ez a beszélőknek minden más hangtani/nyelvtani izénél lényegesebb.
„Az olaszban és a franciában magánhangzó előtt mindig az l' névelő járja, a spanyolnak ez valamiért nem tetszik.”
Nekem az az érzésem, hogy ez inkább a sztenderdizáció kérdése. Tudtommal az olasz és a francia fejlődésébe is erősen belenyúltak mesterségesen (az olaszról például egyenesen azt írják, hogy egy irodalmi eredetű nyelv), ezért úgymond „túl szabályosak” bizonyos dolgokban, míg a spanyolt nem igazán szabályozták, legalábbis ilyen kérdésekben (csak szókincstisztítás és helyesírás-visszalatinosítás volt).
„Hirtelen nem is tudom, használnak-e a spanyolok aposztrófot, mindenesetre azzal elkerülhető lett volna ez cikkben ismertetett "probléma".”
A középkori spanyolban, az irodalomban használtak még aposztrófot, de a normanyelvben nincs. Ma csak akkor használják, ha a népnyelvi kiejtést, hangkiesést szándékoznak tükrözni írásban; dalokban sokszor megjelenik, leginkább a pa’ (para), pl. a pa’lante (para adelante) ’előre/rajta!’, pa’cá (para acá) ’ide’, pa’llá (para allá) ’oda’ kifejezésben.