Nekünk, akik egy indoeurópai nyelvet idegen nyelvként tanulunk az iskolában vagy tanfolyamon, teljesen természetes, hogy azt is megtanuljuk, melyik szó milyen nemű – hiszen benne van a tankönyvben vagy utána tudunk nézni a szótárban. A hagyományos nyelvoktatásban eleve a névelővel együtt szokás a spanyol főneveket tanítani, mert abból a legtöbb esetben kiderül a nemük is – de azért nem mindig, lásd pl. el ave ’a madár’, amely nőnemű!
Jó, persze mondhatnánk, hogy a spanyol (olasz, német stb.) anyanyelvű gyerek is ugyanígy megtanulja az iskolában a nyelvtanórán. De mint tudjuk, az anyanyelvi beszélők mégsem az iskolában, könyvből és szótárból tanulják meg a nyelvüket, hanem természetes módon sajátítják el a szüleiktől és elsősorban a környezetüktől, amelyben élnek, és hacsak valaki nem tanár vagy nyelvész, sokszor egyáltalán nincs tisztában még a nyelvtani elnevezésekkel sem.
Az anyanyelvi beszélők mégis tudják, hogy pl. a ’kéz’ olaszul és spanyolul la mano és nem *il/*el mano (pedig -o végződésű), azt is tudják, hogy a ’nap’ (időegység) spanyolul el día és nem *la día (pedig -a végződésű), sőt, még azt is tudják, hogy la tarde ’délután/este’ vagy la noche ’éjszaka’, amikor a végződés nem jelöli a főnév nemét. De valóban tudják a beszélők, hogy ezek a szavak milyen neműek? Tényleg az jár a fejükben, amikor kimondják, hogy la mano derecha, hogy a mano főnév nőnemű, mert nőnemű volt a latinban is? A válasz az, hogy természetesen nem.
Na most ez mindaddig nagyon szépen és hibátlanul működik, amíg nem találkoznak egy ritkán használt szóval vagy szokatlan kifejezéssel, amelyet nem mondanak naponta. Ilyen esetben bizony sokan elvétik a szó nemét, ha a végződés nem utal rá, mivel azt csak ritkán (vagy egyáltalán nem) hallják a környezetükben. Például viszonylag gyakran hallani azt, hogy la crisis ’a válság’, de a szintén nőnemű acrópolis szinte soha nem fordul elő a beszédben, ezért sokaknál *el acrópolis (a hímnem a spanyolban a jelöletlen). Az idegen, azelőtt még nem hallott szavak nemét is ez alapján „lövik be” a beszélők átvételkor: ha nem hangsúlytalan -a végződésű a szó, akkor általában hímnemű lesz. A tévesztés egy speciális típusa a leginkább Spanyolországban elterjedt *todo el agua és hasonlók, amikor a rendhagyó névelő kavar be (erről külön cikkben volt szó).
Érdekes azonban, hogy van élettelen dolgoknak is olyasmije, mint a természetes nem, és pl. ha rámutatnak, a megfelelő névmást használják, akkor is, ha magát a főnevet nem is mondják ki. Erre valószínűleg az a magyarázat, hogy hozzáképzelik azt a főnevet, amivel az adott dologra utalni szoktak.
A közreműködésért köszönet Dr. Kálmán László nyelvésznek.
Jó, persze mondhatnánk, hogy a spanyol (olasz, német stb.) anyanyelvű gyerek is ugyanígy megtanulja az iskolában a nyelvtanórán. De mint tudjuk, az anyanyelvi beszélők mégsem az iskolában, könyvből és szótárból tanulják meg a nyelvüket, hanem természetes módon sajátítják el a szüleiktől és elsősorban a környezetüktől, amelyben élnek, és hacsak valaki nem tanár vagy nyelvész, sokszor egyáltalán nincs tisztában még a nyelvtani elnevezésekkel sem.
 |
| Milyen nemű? Tudja a fene... |
Az anyanyelvi beszélők mégis tudják, hogy pl. a ’kéz’ olaszul és spanyolul la mano és nem *il/*el mano (pedig -o végződésű), azt is tudják, hogy a ’nap’ (időegység) spanyolul el día és nem *la día (pedig -a végződésű), sőt, még azt is tudják, hogy la tarde ’délután/este’ vagy la noche ’éjszaka’, amikor a végződés nem jelöli a főnév nemét. De valóban tudják a beszélők, hogy ezek a szavak milyen neműek? Tényleg az jár a fejükben, amikor kimondják, hogy la mano derecha, hogy a mano főnév nőnemű, mert nőnemű volt a latinban is? A válasz az, hogy természetesen nem.
Az anyanyelvi beszélőknek alapból fogalmuk sincs, hogy a szavak milyen neműek,egyszerűen azt tanulják meg, hogy a főnevek milyen szóalakokkal együtt szoktak kifejezéseket alkotni. S mivel senki sem hall olyat, miközben gyerekként megtanulja az anyanyelvét, hogy pl. *el mano vagy *la día, ezért tudja, hogy ezeket úgy mondják, hogy la mano és el día. Olyat sem hall, hogy *buenos noches (mi azért hallhatunk ilyet – főleg amerikai – filmekben, mert a színészek általában nem tudnak spanyolul), ezért tudja, hogy az buenas noches (’jó éjszakát’), mert mindenki így mondja körülötte. Az anyanyelvi beszélők valójában ilyen rögzült minták alapján használják a nyelvüket.
 |
| Az acrópolis főnév nőnemű – elvileg. És gyakorlatilag? |
Na most ez mindaddig nagyon szépen és hibátlanul működik, amíg nem találkoznak egy ritkán használt szóval vagy szokatlan kifejezéssel, amelyet nem mondanak naponta. Ilyen esetben bizony sokan elvétik a szó nemét, ha a végződés nem utal rá, mivel azt csak ritkán (vagy egyáltalán nem) hallják a környezetükben. Például viszonylag gyakran hallani azt, hogy la crisis ’a válság’, de a szintén nőnemű acrópolis szinte soha nem fordul elő a beszédben, ezért sokaknál *el acrópolis (a hímnem a spanyolban a jelöletlen). Az idegen, azelőtt még nem hallott szavak nemét is ez alapján „lövik be” a beszélők átvételkor: ha nem hangsúlytalan -a végződésű a szó, akkor általában hímnemű lesz. A tévesztés egy speciális típusa a leginkább Spanyolországban elterjedt *todo el agua és hasonlók, amikor a rendhagyó névelő kavar be (erről külön cikkben volt szó).
Érdekes azonban, hogy van élettelen dolgoknak is olyasmije, mint a természetes nem, és pl. ha rámutatnak, a megfelelő névmást használják, akkor is, ha magát a főnevet nem is mondják ki. Erre valószínűleg az a magyarázat, hogy hozzáképzelik azt a főnevet, amivel az adott dologra utalni szoktak.
A közreműködésért köszönet Dr. Kálmán László nyelvésznek.
Talán egyedül van a spanyol azzal, hogy pont azt a névelőt használják bizonyos esetekben nőnemű főnevek előtt, ami a hímnemű névelő is. Ebből lesz aztán félreértés. Például az olaszban magánhangzó előtt l' névelő áll, a főnév nemétől függetlenül (egyes számban), ilyenkor legfeljebb nem tudjuk, milyen nemű a főnév, de nem gondolunk a névelő miatt pont a másik nemre, mint kéne.
VálaszTörlésA latinban kicsit nehéz, hogy nincs olyan melléknév vagy névmás, vagy akármi, ami mindenféle főnév előtt megállná a helyét és névelő helyett azzal lehetne megtanulni a főnevet. Gondolkodtam már, mit lehetne a latinban kitalálni névelő helyett, hogy azzal együtt kell a főnevet megtanulni. Viszont a ragozási osztály még úgy se derülne ki egyértelműen, olyan sokra nem is mennénk vele.
A németben annyiból jobb a helyzet, hogy nem igazodik a kezdőhanghoz a névelő, mindig csak a nemhez igazodik, de ettől még ott is sokan eltévesztik a németek is, legalábbis nagyon sokaktól hallottam ezt. Egyszer Bécsben voltunk, és a pincér azt mondta, hogy eine kleine Bier, ein kleines Bier helyett, tehát nőneműként kezelte a sört, pedig semleges nemű. (A németben a melléknevek ill. névelők végén az -e végződés sokszor a nőnemre utal, az -es végződés vagy a végződés hiánya a semleges nemre. Persze az -e végződés más okból is lehet ott, de talán érthető most így a két kifejezés, amit leírtam.) Nem tudom, valami más oka volt, amiért nőnemű lett a sör (pl. odaértettek egy nőnemű szót, ami elmaradt, bár a pohár nem nőnemű a németben), vagy tényleg őket se érdekli, mi milyen nemű. Egy vendéglátósnál a sör eléggé mindennapi szó, szóval nehéz elképzelni, hogy rosszul tudta volna, de minden lehet. Az is lehet, területenként eltér a főnevek neme, és a sör pont Bécsben nőnemű.
Egyébként talán minden nyelvben, ahol van nyelvtani nem, létezik az a jelenség is, hogy ugyanaz a szó más-más nemmel mást jelent, a spanyolban a capital ilyen szó. Valaki azt mondta, ezért is kell, hogy legyen nemük a szavaknak, nem lehetne eltörölni, ami nyelvészeti szempontból talán nem rossz megközelítés, de olyan kevés ilyen szó van az egész szókincshez képest, hogy igazán nem okozna gondot. Úgyis kiderülne a mondatból, hogy a fővárosba vagy a tőkébe utazunk-e. :D
"Talán egyedül van a spanyol azzal, hogy pont azt a névelőt használják bizonyos esetekben nőnemű főnevek előtt, ami a hímnemű névelő is. Ebből lesz aztán félreértés. [...]"
TörlésIgen, igen, nagyon jó a meglátás! És főleg akkor van ebből gond, amikor a főnév valamilyen "semleges" – nem -a és nem -o) – végződésű: így járt az eredetileg csak nőnemű arte főnév is, amely ma már egyes számban hímnemű, többesben nőnemű. Az olaszban és a franciában meg ebből a szempontból tényleg mindegy, mert az összevont névelő nem jelöli a nemet, tehát nincs is mit félreérteni rajta.
"A latinban kicsit nehéz, hogy nincs olyan melléknév vagy névmás, vagy akármi, ami mindenféle főnév előtt megállná a helyét és névelő helyett azzal lehetne megtanulni a főnevet. Gondolkodtam már, mit lehetne a latinban kitalálni névelő helyett, hogy azzal együtt kell a főnevet megtanulni."
De mégis volt a beszédben, hiszen az újlatin névelők is latin mutató névmásokból származnak! Vagyis a beszélőknek éppen, hogy igényük volt arra, hogy valami legyen a főnevek előtt (nyilván nem azért, hogy a nemük kiderüljön belőle, ami nem is tudatosul).
"Viszont a ragozási osztály még úgy se derülne ki egyértelműen, olyan sokra nem is mennénk vele."
S lásd, mi lett a latin névszóragozással. Ezek nem véletlenek: ha valami bonyolult és megjegyezhetetlen, semmiféle következetesség nincs benne, az a nyelvben előbb-utóbb felszámolódik az analógiás hatások mentén. A latin pontosan így járt. A semlegesnem is azért tűnt el, mert az ilyen főnevek egyes alakjai hímneműnek tűntek, más alakjai nőneműnek, így aztán ezek önálló, hím- és nőnemű főnevek lettek, mert nyilván ezekből sokkal több volt amúgy is, mint a semlegesneműekből (ráadásul élőlény nem is lehetett semlegesnemű).
A mi a németet illeti, talán kicsit a franciára is hasonlít, hogy párhuzamot vonjak, mert egyikben sem jelöli nagyon a végződés a főnév nemét. Bár a némethez nem értek, de mivel annak is rengeteg nyelvjárása van, amelyek akár külön nyelveknek is felfoghatóak, könnyen elképzelhető, hogy bizonyos szavak neme nyelvjárásfüggő, esetleg az is, hogy az illető saját nyelvjárásában más nemű az a főnév, ezért amikor a sztenderd németet beszéli, könnyen eltéveszti.
A Szószátyár egy 2017-es adásában volt szó egyébként a nyelvtani nemekről, és ott hangzott el egy olyan vélemény, hogy ez a kifejezések kohézióját (nem vagyok benne biztos, hogy ezt a szót használták) szolgálná az olyan nyelvekben, ahol ilyen van, vagyis hogy így egyértelműbb, hogy mely kifejezések tartoznak össze. Ebben mondjuk van is annyi igazság, hogy pl. egy emberekről szóló cikkben csupán a névmásokból vagy a melléknevekből kiderülhet, hogy férfiről vagy nőről van-e szó, ami pl. a magyarban elég nehézkes a személy neve vagy neme konkrét említése nélkül. :)
Viszont az is elhangzott a műsorban, hogy az ilyen nyelvek, amelyekben nemek/névszóosztályok vannak, eléggé kisebbségben vannak, tehát ez annyira nem általános.
Igen, a németben egyes szavak neme nyelvjárásfüggő. Pont a Dialekt (nyelvjárás) szó ilyen, Németország egyes részein semleges nemű. Alapból hímnemű, nyilván azért, mert a latinban -us volt a végződése (és a 2. névszóragozási osztályba tartozott), csak ez a végződés lekopott. Volt egy térkép, mely jelölte, hogy a Dialekt szót hol kezelik hímneműként, és hol semlegesneműként, de most nem találom.
TörlésSzerintem is hasonlít annyiban a német a franciára, hogy egyik nyelvben sem lehet sok esetben kikövetkeztetni a végződés alapján a nemet. Nekem a német következetesebbnek tűnik, ott talán több szó nemét ki lehet találni a végződésből. Legalábbis amikor láttam listát a nemek szerinti végződésekről, akkor a németben ez egész logikusnak tűnt, a franciában pedig a hasonló lista inkább csak ijesztő volt, de ez nyilván szubjektív. Rengeteg latin eredetű szó van a németben és a franciában is, és ha ismerjük az eredetét, akkor könnyebb a főnév nemét is megfejteni. Például a németben a Konferenz szó nagy problémát okozhat a nyelvtanulóknak, de ha tudják, hogy honnan ered a szó, és esetleg spanyolul is tudják, akkor már könnyebb megjegyezni, hogy nőnemű. Egyszer írtam is ilyenekről egy bejegyzést:
Mi lehet az oka, hogy egy francia főnév milyen nemű?
UI: Na, most már a linket remélem, sikerült jól elhelyezni. AZ előbb nem sikerült, ezért töröltem az előző kettő kommentem.
Érdekes kérdés, hogy a latin jövevényszavak eredeti neme mennyire befolyásolja, hogy milyen nemű lesz a szó egy átvevő – de nem újlatin – nyelvben, ahol van nyelvtani nem, mint német. Mert ugye a végződés elvben nem meghatározza, csak jelöli a nemet (már amikor jelöli). Az újlatin nyelvekben a latin jövevényszavak általában azért tartják meg az eredeti nemet, mert azzal együtt kerül át a főnév az írott nyelven keresztül (és ezek többségét ma sem nagyon használják a beszélt nyelvben, legalábbis ami a spanyolt illeti). De hogy egy germán vagy szláv nyelv esetében ez mennyire számít – nem tudom, van-e erről valamilyen kutatás.
TörlésAz egész kérdés eleve inkább elméleti, mint gyakorlati, ahogy az is csak elméleti szinten igaz, hogy a nyelvtani nem magának a főnévnek a "beépített" tulajdonsága (mint a fizikában az anyagjellemző), hiszen az anyanyelvi beszélők nem szavakat tanulnak meg külön-külön, hanem komplett kifejezéseket, mondatokat, és valójában ezekből a komplett kifejezésekből "derül ki" számukra a bennük lévő főnév neme – vagyis automatikusan úgy mondják, ahogy "kell". Ez az egész nem is tudatosul bennük (ellenkező esetben nem követnének el olyan hibákat, mint a *todo el alma és hasonlók).
Jó cikk, egy kicsi hibáját látok benne, hogy egy az egyben nem értek vele egyet. Szerintem a főnévi nemeket használó nyelvek beszélői igenis tudják melyik szónak mi a neme. Ezt arra alapozom, hogy olyan szavaknál is jól használják, amelyet sose használtak még előtte, és nem következtethető ki semmijéből, se jelentéséből, se végződéséből, se hangsúlyozásából. Igen, nagyon-nagyon ritkán tévesztenek, de az annyira ritka, hogy statisztikailag inszignifikáns. Szerintem több tízezres mintákon alapuló, bonyolult analógiarendszer alapján éreznek rá, amit még a nyelvészek nem öntöttek rendesen szabályokba, de egy anyanyelvi beszélő egyfajta hatodik érzéket fejlesztett rá ki, nem tudja tudatosan, nem tudja megindokolni, de „érzi”, hogy azzal a névelővel hangzik valami természetesen.
TörlésSzerintem a videón a dalban az andaluz(a) nem a nemtévesztés egyik példája, hanem csak így jött ki a sor végén a rím vagy a szótagszám.
@Tamás: az az osztrák pincér tuti nem német anyanyelvű volt, hanem valami bevándorló. A Bier az egyik német nyelvjárásban sem „die”, mindegyikben „das”, teljesen mindegy, hogy milyen dialektus, mennyire nem sztenderd. Annyiból meg duplán gáz, hogy ahogy írjátok is, mivel pincérként munkájából kifolyólag kell használnia, ezért még inkább elvárható lenne, hogy legalább ennek tanulta volna meg a névelőjét. A Bier semmiképp nem olyan ingadozó nemű szó, mint pl. a Dschungel.
"Ezt arra alapozom, hogy olyan szavaknál is jól használják, amelyet sose használtak még előtte"
TörlésHát pedig pont arról szól a cikk, hogy ez egyáltalán nem igaz így. Nem tudatosul a beszélőkben a főnevek neme. Aki iskolázott, az persze, tudja, hogy ez mit jelent és hogy minden főnévnek van egy neme, de ha megkérdeznél mondjuk egy félanalfabéta andalúz halászt egy málagai kocsmában, valószínűleg azt sem tudná, miről beszélsz és mi az, hogy masculino vagy femenino. Egyszerűen kifejezésmintákat jegyeznek meg.
"Szerintem a videón a dalban az andaluz(a) nem a nemtévesztés egyik példája, hanem csak így jött ki a sor végén a rím vagy a szótagszám."
Ennek semmi értelme nem lenne. Ez most olyan, mintha pl. az igét nem egyeztetnék az alannyal, mert akkor nem jönne ki a rím. Itt szimplán az van, hogy az estirpe főnév elavult, irodalmi, nem használják már nagyon írásban sem, ezért hímneműnek hitte a költő. (Ez amúgy nem ritka dolog, a dalok tele vannak ilyen hibákkal.)
"Érdekes kérdés, hogy a latin jövevényszavak eredeti neme mennyire befolyásolja, hogy milyen nemű lesz a szó egy átvevő – de nem újlatin – nyelvben"
VálaszTörlésSzerintem nagyon befolyásolja. Ezért a németben a latin eredetű szavak jelentős részének a neme megegyezik a latinéval. És így az újlatin nyelvekével. A németül tanulóknak például a következő szavak nemét nehéz megjegyezni, de aki tud valamilyen újlatin nyelvet és észreveszi az összefüggést, annak egyértelmű, hogy nőneműek ezek:
die Musik, die Literatur, die Konferenz, die Information, die Nazionalität
Latinul a szamár asilus, a tipikus -us végű hímnemű főnév, németül pedig szintén hímnemű: der Esel. Vagy, a futurum a tipikus -um végű, semleges nemű főnév, németül is semleges: das Futur. Hasonlóan a Zentrum, Museum, Forum, stb. is semleges nemű a németben. A teatrum (ha jól írom latinul) semleges nemű, a németben is semleges: das Theater. (Ilyenről írtam már itt: Mi lehet az oka, hogy egy német főnév milyen nemű?)
Amennyire tudom, a németben a görög eredetű szavak is megőrizték eredeti nemüket (pl. das Thema), tehát ez akár német jellegzetesség is lehet, hogy az idegen eredetű szavak megőrzik eredeti nemüket, és nem az újlatin nyelvek hatnak így feltétlen a többi nyelvre.
Amennyire tudom, a szláv nyelvek is a latin eredetű főnevek nemét nagyrészt megőrizték, de ez a végződés miatt is logikus.(Az -a végű főnevek a latinban és a szláv nyelvekben is nagyrészt nőneműek amúgy is.)
Valaki azt állította egyszer, kiválóan ráérez a német főnevek nemére, ő egyedül lehet ezzel. Tényleg van néhány főnév, ami adott névelővel hangzik jobban és pont bejön a megérzés, de ez nincs mindig így. Igazából nem is feltétlen a névelőhöz kéne ezt kötni, hogy azzal hangzik jól, mert a jelzői melléknév végződése vagy valami más determináns a főnév előtt szintén lehetne irányadó a hangzás tekintetében. Igaz, a határozott névelő fordul elő talán a leggyakrabban azok közül a szavak közül, melyek a főnév nyelvtani nemét megmutatják.
Nem egy embertől hallottam, hogy a németek se tudják a főnevek nemét, szóval nem lehet teljesen igaz, hogy ráéreznek. A többféle nemmel is rendelkező főnevekre, amelyek mást-mást jelentenek más nemmel, főleg nem lehet ez igaz. Talán az is ellentmond ennek, hogy van, amikor ugyanabba a kategóriába tartozó főnevek mind azonos neműek, pl. a hónapok mind hímneműek, vagy az évszakok is. Az országok pedig kevés kivétellel semleges neműek. Ha egy német nem tudná, hogy az Ungarn vagy a Polen egy ország neve, akkor is megéreznék a nemet?
Hát igen, valószínűleg a latin-görög szavakat a nemükkel együtt veszik át, tehát valójában itt nem megőrzésről van szó, mivel kezdetben idegen elemek. Ezt jól mutatja, hogy ezzel szemben az újlatin nyelvek nem feltétlenül őrzik meg minden örökölt latin szó eredeti nemét (a semlegesnemre ez eleve nem is lehet igaz, mivel az inherens főneveknek nincs is – néhány nyelv kivételével, ahol szintén nem a latin semlegesnem folytatása, hanem belső fejlemény).
TörlésMeg aztán a spanyolban is nem kevés olyan szó van, amely "hivatalosan" nőnemű (= a szótárban így találod), közben a beszélők többsége hímnemben használja. :)
Magyar szempontból a grammatikai nemek – de legyünk tágabbak: a névszói osztályok – felismerésével kapcsolatos problémáknak a földrajzi tulajdonnevekhez járuló külső vagy belső helyviszonyrag-készlet választása (Csömörön vs. Egerben) lehet az analógiája. A „nyelvérzék” erre is kiterjed, és nagy biztonsággal ismeretlen helynevet is tudunk toldalékolni, ráadásul ebben a nyelvközösség tagjai meglehetős egységességet mutatnak föl, ugyanakkor egyrészt a „nyelvérzék” nem ad 100%-os eredményt, tehát lesznek, akik a többséggel ellentétesen toldalékolnak, másrészt a „nyelvérzék” területi mintázatot is fog mutatni, azaz lesznek helyek („nyelvjárások”), ahol az abszolút többséggel ellentétes relatív többség lesz az eredmény.
VálaszTörlésVolt szó az újlatin és a germán nyelvekről, de a grammatikai nemek szerinti névszóosztályok a szláv nyelvekben is léteznek. A szláv nyelvek használóinak talán egyértelműbbek a nemek, mint a sok újlatin és germán nyelvhasználónak, azért, mert a szláv nyelvekben a nyelvtani nem duplán és erősen jelölt. Az egyik jelöltség a főnév alaki megformáltsága: hímneműek a kemény mássalhangzóra végződőek, nőneműek az -a-ra és hímneműek az -o-ra vagy -e-re végződők. A másik jelöltség paradigmatikus: a főnév ragozása is nemek szerint különbözik, továbbá ez a jelzőn is és közös jelzett szókapcsolat közös ragozásán is tükröződik.
A probléma a szláv nyelvek esetén is akkor jelentkezik, ha ez a jelöltség meggyengül, csak a fentiek értelmében, mivel többszörös a jelölés, azaz redundancia van, a gyengülés kisebb mértékű lehet.
Az egyik problematikus eset a lágy tövű, mássalhangzóra végződő főnevek köre. Mivel a ragozás és a jelzői egyeztetés ezeket is védi, nem tudok dokumentálni a jelenlegi nyelvhasználat köréből a nyelvtani nem tévesztésére utaló eseteket. De hogy ilyen előfordul, azt mutatja, hogy az ószláv pǫtь ’út, utazás’ szó mai szláv megfelelői eltérő neműek – hímnemű: orosz путь (puty), fehérorosz пуць (puc), szerb-horvát пут / put, bolgár път (păt), de nőnemű: szlovák púť, cseh pouť, lengyel pąć, ukrán путь (puty), szlovén pot.
A másik problematikus csoport a szlovákban, ahol ténylegesen előfordul tévedés, az -um és -on végződésű latin, ill. görög jövevényszavak. Ezek az esetek többségében megtartják az eredeti semleges nemüket, és az -um ~ -on végződés esetragként viselkedik. Ugyanakkor ezek kemény mássalhangzóra végződve belső keletkezésű szóként hímneműek lennének. Ennek megfelelően pl. a norma szerint semleges nemű fórum ’fórum’ szónak előfordulnak a hímnemű tento fórum ’ez a fórum’, na fórume … ’… fórumon’ alakjai az irodalmi nyelvben várt toto fórum, ill. na fóre formák helyett. Emiatt a leggyakoribb ilyen szavak a norma szerint is átváltottak hímnembe és az -um (-on) végződés is a tő része lett. Ilyen pl. a dátum ’dátum’ (itt ugyanakkor megmerevedett kifejezések őrzik az új dátumu birtokos eseti alak helyetti korábbi dáta alakot, mint pl. novšieho dáta ’újabb keletű, dátumú’).
A magyar párhuzam valóban érdekes. Vajon végeztek-e olyan kísérletet, hogy fiktív, magyaros hangzású helységneveket kellett toldalékolni? Ennek eredménye sokat elárulna a folyamatról.
TörlésA szláv nyelvekben tehát, ha jól értem, merev kapcsolat van a főnév hangalakja/végződése és a neme között (néhány nagyon speciális esetet kivéve) – amilyen az újlatin és a germán nyelvekben nem létezik –, így tényleg nem reális a tévesztés esélye.
>> Vajon végeztek-e olyan kísérletet, hogy fiktív, magyaros hangzású helységneveket kellett toldalékolni? <<
TörlésRégen olvastam már erről, és a részleteket nem merem felidézni. De emlékeim szerint nem elsősorban fiktív helységnevek viselkedését vizsgálták, hanem az eltérő toldalékolás körülményeit elemezték. Az egyik kedvencen pl. az ottani magyarság körében a New Brunswickon alak, mert az nekik hazai település, míg a magyar köznyelvben New Brunswickban járja, mivel az innen nézve mégis külföld. Vö. még külföldi Bécsben : hazai Pécsen. Ugyanakkor éppen olvastam pl. azt egy cikkben, hogy Nagyszombatban, de nálam ez Nagyszombaton. S í. t.
>> A szláv nyelvekben tehát, ha jól értem, merev kapcsolat van a főnév hangalakja/végződése és a neme között <<
Igen. A szlovák dlaň [dlaɲ] 'tenyér' nőnemű, mert a birtokos esete dlane ['dlaɲe]. A deň [ɟeɲ] 'nap (időszak)' pedig hímnemű, mert a genitívusza dňa [ɟɲa]. A szükségszerűen sokszor előforduló birtokos eseti -e/-i : -a/-u toldalékok különbsége egyben a nőnem : hímnem megkülönböztetést is rögzíti. Talán nem véletlen, hogy a történelmi korban a tőhangzók szerinti ragozási paradigmák a szlávban is átalakultak nemek szerinti paradigmákká.
Köszönöm! Tényleg érdekes.
Törlés