A spanyol főnevek neméről szóló cikk után olvasónk a nemek alakulásának történetére lenne kíváncsi – vagyis arra, hogy egy főnév miért lett éppen hímnemű vagy nőnemű a spanyolban, illetve más újlatin nyelvekben. Az ilyen kérdések valóban izgalmasak, noha a nyelvváltozások kiváltó okára nem is mindig van pontos magyarázat. Jelen esetben viszont a válasz viszonylag egyszerű.
Mint ismeretes, a klasszikus latinban három nyelvtani nem volt (hím-, nő- és semlegesnem), azonban nem voltak közöttük teljesen világos alaktani különbségek. Talán annyit lehet általánosságban megállapítani, hogy alanyesetben a hímnemet leggyakrabban az -US, a nőnemet leggyakrabban az -A, a semlegesnemet pedig sokszor az -UM végződés jelölte – amely a beszélt latinban ugyanúgy hangzott, mint a hímnemű végződés. Nagy vonalakban elmondható, hogy az újlatin főnevek általában őrzik a latinból örökölt nemüket, a semlegesnem kivételével, amely mint kategória, csak a románban – ahol igazából egyes számban hímnemű, többes számban nőnemű, tehát kétnemű főneveket jelöl – és néhány kisebb regionális nyelvben maradt fenn (bár nem mindig a latin semlegesnem folytatásaként). Természetesen a főnevek neme a nyelv története során megváltozhat, akár többször is, ahogy erre láthatunk néhány példát ebben a videóban. (A cikkben lévő táblázatok „Latin” oszlopában, ahol ez külön nem szerepel, ott a beszélt nyelvi alakok vannak feltüntetve.)
A latinban a két legnépesebb főnévragozási csoportot az első (A-tövűek) és a második (O-tövűek) alkották. Az első deklinációhoz nőnemű főnevek (CASA ’ház’, MĒNSA ’asztal’, TĔRRA ’föld’ stb.) és néhány hímnemű (SCRĪBA ’írnok’, NAUTA ’hajós’) tartozott; a második főnévragozásban voltak hímneműek (DŎMINUS ’úr’), semlegesneműek (CASTĔLLUM ’vár’) és néhány nőnemű (HŬMUS ’föld [talaj]’, PĬRUS ’körtefa’). A harmadik rendelkezett hímneműekkel (PATER ’apa’), nőneműekkel (MATER ’anya’) és semlegesneműekkel (CŎRPUS ’test’); a negyedikben szintén voltak hímneműek (PŎRTUS ’kikötő’), nőneműek (MANUS ’kéz’, TRIBUS ’törzs’) és semlegesneműek (CŎRNU ’szarv’) is, míg az ötödik deklinációhoz egyetlen hímnemű főnév tartozott (DIES ’nap’, ritkán nőnemben is használták), az összes többi nőnemű volt (MATERIES ~ MATERIA ’(fa)anyag’, SERIES ~ SERIA ’sorozat’ stb.).
A beszélt latinban azonban a főnevek végződése csak -U, -A, -E, valamint korlátozott számú mássalhangzó (-L, -N, -R, -S) lehetett, és erős analógiás tendencia volt arra, hogy az -U végűeket a hímnemmel, az -A végűeket pedig a nőnemmel azonosítsák (így például a nőnemű DŎMUS ’ház’ > ol. duomo ’nagytemplom’ hímneművé vált – vö. MANUS > ol. és sp. mano, fr. main, port. mão, rom. mână, amely nőnemű maradt). Az -E vagy mássalhangzós végződésű hím- és nőnemű főneveknél azonban előfordult ingadozás a nemek használatában, ami egyes esetekben nemváltáshoz vezetett – az alábbi táblázat néhány ilyen főnév újlatin eredményeit mutatja (kék színnel a hímneműek, pirossal a nőneműek szerepelnek, a nemet váltott alakok halvány sárgával kiemelve).
Mint a táblázatból látható, egyedül a portugál őrzi a ’fa’ jelentésű nőnemű ÁRBORE(M), a román pedig a ’bolha’ jelentésű hímnemű PŪLICE(M) eredeti nemét, az összes többi nagyobb újlatin nyelvben nemet váltottak (tehát ez valószínűleg már a kései latinban történhetett a központi területeken), de érdekes a SÁNGUINE(M) ’vér’ főnév román folytatója is, amely semlegesnemű lett. A sárga cellákat összesítve az is leolvasható, hogy az eredeti nem megőrzése tekintetében (legalábbis a táblázatban szereplő példák alapján) az olasz a legkonzervatívabb, míg a katalán és a francia a legújítóbb – bár az is igaz, hogy ilyen kis számú példából nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. Ugyanitt említésre érdemes még, hogy már a latinban is volt néhány kétnemű vagy ingadozó nemű – azaz hím- és nőneműként egyaránt használatos – főnév, ezt őrzi a például a spanyol a CANALIS, -E(M) ’csatorna, rés’ > el/la canal főnévben.
Ami a latin semlegesnemű főneveket illeti, fejlődésüket a fentebb leírtakhoz hasonlóan alapvetően a végződésük határozta meg: az -U végződésűek rendszerint hímneműek lettek (VĪNU ’bor’ > ol. és sp. vino, port. vinho, kat. vi, fr. vin; PĬRU ’körte’ > sp. pero ’egyfajta alma és fája’), míg többes számú, -A-ra végződő, gyűjtőnévként használt alakjuk gyakran egyes számú nőnemű főnévvé vált, bizonyos esetekben gyűjtőnévi minőségét is megőrizve (PĬRA ’körték’ > ol., sp., port., kat. pera, fr. poire, rom. pară, ’körte’; LĬGNA ’fadarabok’ > sp. leña ’tűzifa’; FOLIA ’falevelek’ > sp. hoja ’falevél, lap’). Az -E-re vagy mássalhangzóra végződő semlegesnemű főnevek – mivel végződésük alapján nem voltak egyértelműen azonosíthatóak egyik nemmel sem a kettő közül – hol hím-, hol nőneműek lettek (MARE ’tenger’ > ol. il mare, sp. el/la mar – de inkább hímnemű –, fr. la mer, rom. marea; MĔL ’méz’ > ol. il miele, fr. le miel, port. o mel – hímneműek – és sp. la miel, kat. la mel, rom. mierea – nőneműek).
Összességében megállapítható tehát, hogy az -E vagy mássalhangzós végű semlegesnemű főnevek vonatkozásában a román főleg, illetve a katalán és a spanyol a nőnemet részesítette előnyben, míg az olasz, a francia és a portugál inkább a hímnemet választotta.
Hozzáteszem, hogy hasonló jelenségek más újlatin nyelvekben is előfordulnak, de a románnal ellentétben csak ritka kivételként – rendhagyó főnevekként – jelennek meg (pl. ŎVUM, -A ’tojás(-ok)’ > ol. l’uovo ’a tojás’, hímnemű, és le uova ’a tojások’, nőnemű; vagy esetleg a sp. arte abstracto ’absztrakt művészet’, hímnemű, és bellas artes ’szépművészet(ek)’, nőnemű).
A latin semlegesnemű főnevek egy része a románban nőneművé vált (főleg talán azok, amelyek -E-re végződtek a románt megelőző vulgáris latin változatban; példák artikulussal: LŪME ’világ(osság)’ > lumea, MARE ’tenger’ > marea, *FĔLE (FĔL) ’epe’ > fierea, *MĔLE (MĔL) ’méz’ > mierea – ld. még a táblázatot fentebb!), egy másik részük semlegesnemű maradt (leginkább az -U-ra végződőek; példák egyes és többes számban: *MELU (MALUM) ’alma’ > măr / mere, VĪNU ’bor’ > vin / vinuri, CASTĔLLU ’vár’ > castel / castele, BRACCHIU ’kar’ > braţ / braţe, LĬGNU ’fa(anyag)’ > lemn / lemne, TĔMPU ’idő’ > timp / timpuri, PĔCTU ’mell(kas)’ > piept / piepturi).
Ugyanakkor számos hímnemű latin főnév is semlegesneműként folytatódott, vagyis többes számuk nőnemű lett (pl. DĬGITU ’ujj’ > deget / degete, NŬMERU ’szám’ > număr / numere, ANĔLLU ’gyűrű’ > inel / inele, CARRU ’szekér’ > car / care, FOCU ’tűz’ > foc / focuri, CAMPU ’mező’ > câmp / câmpuri). Éppen ezért nem tudható pontosan, hogy valóban a latin semlegesnem folytatása-e a román semlegesnem, vagy pedig már belső fejlemény.
Mint ismeretes, a klasszikus latinban három nyelvtani nem volt (hím-, nő- és semlegesnem), azonban nem voltak közöttük teljesen világos alaktani különbségek. Talán annyit lehet általánosságban megállapítani, hogy alanyesetben a hímnemet leggyakrabban az -US, a nőnemet leggyakrabban az -A, a semlegesnemet pedig sokszor az -UM végződés jelölte – amely a beszélt latinban ugyanúgy hangzott, mint a hímnemű végződés. Nagy vonalakban elmondható, hogy az újlatin főnevek általában őrzik a latinból örökölt nemüket, a semlegesnem kivételével, amely mint kategória, csak a románban – ahol igazából egyes számban hímnemű, többes számban nőnemű, tehát kétnemű főneveket jelöl – és néhány kisebb regionális nyelvben maradt fenn (bár nem mindig a latin semlegesnem folytatásaként). Természetesen a főnevek neme a nyelv története során megváltozhat, akár többször is, ahogy erre láthatunk néhány példát ebben a videóban. (A cikkben lévő táblázatok „Latin” oszlopában, ahol ez külön nem szerepel, ott a beszélt nyelvi alakok vannak feltüntetve.)
 |
| (Forrás: El Mexicano) |
A latinban a két legnépesebb főnévragozási csoportot az első (A-tövűek) és a második (O-tövűek) alkották. Az első deklinációhoz nőnemű főnevek (CASA ’ház’, MĒNSA ’asztal’, TĔRRA ’föld’ stb.) és néhány hímnemű (SCRĪBA ’írnok’, NAUTA ’hajós’) tartozott; a második főnévragozásban voltak hímneműek (DŎMINUS ’úr’), semlegesneműek (CASTĔLLUM ’vár’) és néhány nőnemű (HŬMUS ’föld [talaj]’, PĬRUS ’körtefa’). A harmadik rendelkezett hímneműekkel (PATER ’apa’), nőneműekkel (MATER ’anya’) és semlegesneműekkel (CŎRPUS ’test’); a negyedikben szintén voltak hímneműek (PŎRTUS ’kikötő’), nőneműek (MANUS ’kéz’, TRIBUS ’törzs’) és semlegesneműek (CŎRNU ’szarv’) is, míg az ötödik deklinációhoz egyetlen hímnemű főnév tartozott (DIES ’nap’, ritkán nőnemben is használták), az összes többi nőnemű volt (MATERIES ~ MATERIA ’(fa)anyag’, SERIES ~ SERIA ’sorozat’ stb.).
A beszélt latinban azonban a főnevek végződése csak -U, -A, -E, valamint korlátozott számú mássalhangzó (-L, -N, -R, -S) lehetett, és erős analógiás tendencia volt arra, hogy az -U végűeket a hímnemmel, az -A végűeket pedig a nőnemmel azonosítsák (így például a nőnemű DŎMUS ’ház’ > ol. duomo ’nagytemplom’ hímneművé vált – vö. MANUS > ol. és sp. mano, fr. main, port. mão, rom. mână, amely nőnemű maradt). Az -E vagy mássalhangzós végződésű hím- és nőnemű főneveknél azonban előfordult ingadozás a nemek használatában, ami egyes esetekben nemváltáshoz vezetett – az alábbi táblázat néhány ilyen főnév újlatin eredményeit mutatja (kék színnel a hímneműek, pirossal a nőneműek szerepelnek, a nemet váltott alakok halvány sárgával kiemelve).
 |
| (Forrás: El Mexicano) |
Mint a táblázatból látható, egyedül a portugál őrzi a ’fa’ jelentésű nőnemű ÁRBORE(M), a román pedig a ’bolha’ jelentésű hímnemű PŪLICE(M) eredeti nemét, az összes többi nagyobb újlatin nyelvben nemet váltottak (tehát ez valószínűleg már a kései latinban történhetett a központi területeken), de érdekes a SÁNGUINE(M) ’vér’ főnév román folytatója is, amely semlegesnemű lett. A sárga cellákat összesítve az is leolvasható, hogy az eredeti nem megőrzése tekintetében (legalábbis a táblázatban szereplő példák alapján) az olasz a legkonzervatívabb, míg a katalán és a francia a legújítóbb – bár az is igaz, hogy ilyen kis számú példából nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. Ugyanitt említésre érdemes még, hogy már a latinban is volt néhány kétnemű vagy ingadozó nemű – azaz hím- és nőneműként egyaránt használatos – főnév, ezt őrzi a például a spanyol a CANALIS, -E(M) ’csatorna, rés’ > el/la canal főnévben.
Ami a latin semlegesnemű főneveket illeti, fejlődésüket a fentebb leírtakhoz hasonlóan alapvetően a végződésük határozta meg: az -U végződésűek rendszerint hímneműek lettek (VĪNU ’bor’ > ol. és sp. vino, port. vinho, kat. vi, fr. vin; PĬRU ’körte’ > sp. pero ’egyfajta alma és fája’), míg többes számú, -A-ra végződő, gyűjtőnévként használt alakjuk gyakran egyes számú nőnemű főnévvé vált, bizonyos esetekben gyűjtőnévi minőségét is megőrizve (PĬRA ’körték’ > ol., sp., port., kat. pera, fr. poire, rom. pară, ’körte’; LĬGNA ’fadarabok’ > sp. leña ’tűzifa’; FOLIA ’falevelek’ > sp. hoja ’falevél, lap’). Az -E-re vagy mássalhangzóra végződő semlegesnemű főnevek – mivel végződésük alapján nem voltak egyértelműen azonosíthatóak egyik nemmel sem a kettő közül – hol hím-, hol nőneműek lettek (MARE ’tenger’ > ol. il mare, sp. el/la mar – de inkább hímnemű –, fr. la mer, rom. marea; MĔL ’méz’ > ol. il miele, fr. le miel, port. o mel – hímneműek – és sp. la miel, kat. la mel, rom. mierea – nőneműek).
 |
| (Forrás: El Mexicano) |
Összességében megállapítható tehát, hogy az -E vagy mássalhangzós végű semlegesnemű főnevek vonatkozásában a román főleg, illetve a katalán és a spanyol a nőnemet részesítette előnyben, míg az olasz, a francia és a portugál inkább a hímnemet választotta.
A latin és a román semlegesnem
Külön érdemes szót ejteni a román semlegesnemről (neutru), amely – mint már említettem – egyes számban hímnemű, többes számban nőnemű főnevekre utal, ezért nevezik őket kétneműeknek (ambigene) is egyes román nyelvtanokban. (Tulajdonképpen ez is csak annyiban tér el a semlegesnem többi újlatin folytatásától, hogy nem történt jelentéshasadás az egyes és a többes számú latin alak között, és nem lettek belőle ezért eltérő egyes számú – hím-, illetve nőnemű – főnevek.)Hozzáteszem, hogy hasonló jelenségek más újlatin nyelvekben is előfordulnak, de a románnal ellentétben csak ritka kivételként – rendhagyó főnevekként – jelennek meg (pl. ŎVUM, -A ’tojás(-ok)’ > ol. l’uovo ’a tojás’, hímnemű, és le uova ’a tojások’, nőnemű; vagy esetleg a sp. arte abstracto ’absztrakt művészet’, hímnemű, és bellas artes ’szépművészet(ek)’, nőnemű).
A latin semlegesnemű főnevek egy része a románban nőneművé vált (főleg talán azok, amelyek -E-re végződtek a románt megelőző vulgáris latin változatban; példák artikulussal: LŪME ’világ(osság)’ > lumea, MARE ’tenger’ > marea, *FĔLE (FĔL) ’epe’ > fierea, *MĔLE (MĔL) ’méz’ > mierea – ld. még a táblázatot fentebb!), egy másik részük semlegesnemű maradt (leginkább az -U-ra végződőek; példák egyes és többes számban: *MELU (MALUM) ’alma’ > măr / mere, VĪNU ’bor’ > vin / vinuri, CASTĔLLU ’vár’ > castel / castele, BRACCHIU ’kar’ > braţ / braţe, LĬGNU ’fa(anyag)’ > lemn / lemne, TĔMPU ’idő’ > timp / timpuri, PĔCTU ’mell(kas)’ > piept / piepturi).
Ugyanakkor számos hímnemű latin főnév is semlegesneműként folytatódott, vagyis többes számuk nőnemű lett (pl. DĬGITU ’ujj’ > deget / degete, NŬMERU ’szám’ > număr / numere, ANĔLLU ’gyűrű’ > inel / inele, CARRU ’szekér’ > car / care, FOCU ’tűz’ > foc / focuri, CAMPU ’mező’ > câmp / câmpuri). Éppen ezért nem tudható pontosan, hogy valóban a latin semlegesnem folytatása-e a román semlegesnem, vagy pedig már belső fejlemény.
Felhasznált irodalom
- José Enrique Gargallo Gil, Maria Reina Bastardas (coords.) (2007): Manual de lingüística románica, Ariel Lingüística, Barcelona, 262–264. (MLR)
- Dr. Finály Henrik (1884): A latin nyelv szótára, Franklin Társulat, Budapest.
- Wikiszótár angol nyelven Wiktionary
Nagyon jo a cikk megint, meg csak futolag olvastam at, majd kesobb kerdeznek is, addig is csak annyi megjegyzest tennek, hogy a fa "arvore" portugalul nonemu.
VálaszTörlésHúha, köszi, máris korrigálom. Ezek szerint az MLR baromságot ír. Most direkt megnéztem, még a névelő is ott van: "o arvore" (sic), ráadásul a hangsúlyt sem jelöli. :(
TörlésUPDATE: A biztonság kedvéért átnéztem az összes többit is, és az olasz "il fronte" sem stimmelt, mert az is nőnemű. Így aztán a szöveget is át kellett írnom egy kicsit, mert így már teljesen más a gyerek fekvése.
Sajnos az MLR nem túl megbízható (eddig is fenntartásokkal kezeltem az adatait, még jó, hogy a többi táblázatnál eleve ellenőriztem több forrásból is a szavakat), csak jelenleg nála jobb szakirodalom nincs (legalábbis a birtokomban) romanisztikából. A magyar szerzők meg nem értenek hozzá. (Egyedül Herman József Vulgáris latin c. műve ér valamit, de az meg túl tömör és messze nem tér ki olyan részletekre, mint az MLR.)
Igen, nehez megbizhato forrast talalni. En is csak onnan tudtam, hogy a portugalt spanyol alappal kezdtem beszelni, es igy ezt az "arvore"-t mindig beneztem, himnemukent hasznaltam, mig ki nem javitottak. :)
TörlésAz egyik legnagyobb problémát annak megállapítása okozza, hogy a szó folytatólagosan öröklött-e, vagy utólagos átvétel (kultizmus). Mivel az adatok csak az előbbi esetben mérvadóak, az átvételek jobban megtartják az átadó nyelv nemét az adott szóra vonatkozóan (persze ez függ attól is, hogy milyen korszakban történt az átvétel: a lat. tribus, f. pl. a 12. századi íróknál még el tribu volt főleg, aztán a 15. sz. második felétől kezdett el jobban ingazodni a hím- és a nőnem között, és végül csak a 18. század végétől lett végérvényesen nőnemű, tehát látszólag úgy tűnhet, hogy megőrizte a latin nőnemet, amikor valójában nem erről szól a dolog). Azt pl. biztosan tudni, hogy a portugál frente spanyol átvétel, mivel a portugálban egyébként fronte lenne (amit onnan is tudni, hogy a spanyol frente egy korábbi fruente egyszerűsödése, a szabályos ŏ > ue változással, amely a portugálban nem történt meg).
TörlésA másik, hogy a szótárak, lexikonok csak az irodalmi nyelvben használt nemet tüntetik fel, amikor lehet, hogy a "paraszt" semmit sem úgy használ, ahogy az irodalmi nyelvben (az irodalmi el calor pl. Andalúziában la calor [ka'lo:], gondolom talán azért, hogy meg lehessen különböztetni az el caló 'a cigány nyelv' főnévtől).
Szerintem a la calor nem szubsztenderd nyelvtani nem, csak rendszeresen elrontják. Németből is vannak szavak, amiknek a nemét sok német elrontja, de ez nem jelenti azt, hogy van az irodalmi nem és a nem irodalmi nem. Persze ez a fajta "hiba", ha tömegessé válik, akkor már a nyelv része lesz, és ezzel változik a nyelv is (vagy megváltozik a nem, vagy egyes esetekben választható variánsok jönnek létre).
TörlésIgen, úgy tudom, hogy pl. az arte egyes számban az el névelő hatására vált hímneművé (a hangsúlyos [a] miatt). És hasonló játszódik most le az agua szóval is: keress rá pl. a *todo el agua és a toda el agua kifejezésekre, szinte több találat van az elsőből, mint a másodikból, ami a helyes lenne.
TörlésAz elso tablazatba be lehetne meg tenni a dominus esteben a portugal dono, m.-t is.
VálaszTörlésA mensa esteben pedig az olasz mensa f.
VálaszTörlésA materia eseteben estleg meg a francia metiere, f. Is, bar latom, hogy csak az oroklott szokincs kerult be, a kultizmusok nem, ezert bekerult a spanyol portugal madera, de a materia nem, de ez a franciaban sem tunik nekem kultizmusnak.
VálaszTörlésIgen, az öröklött szókincs szerepel csak, mivel latin jövevényszóként szinte mindegyik nyelvben megvan mindegyik. Az olasz mensa biztos, hogy kultizmus, mert az -NS-ből az -N- már a latinban kiesett; a francia materie is, mivel a franciában a magánhangzók közötti -T- is kiesik (VITA > vie), tehát ha nem kultizmus lenne, akkor valami olyasmi lenne, hogy *meire, esetleg *moire (?).
TörlésAz olasz mensa eseteben akkor igen, ez kultizmus lesz, meggyoztel, az NS > N jogos. A portugal dono viszont biztos jo, ez nem kultizmus. A francia peldanal pedig elnezest, elirtam, ( itt mar hajnali 3 van :) ). Ha materie lenne akkor biztos kultizmus lenne, de nem, csak elirtam felalomban, helyesen: matière. Szerintem nem kultizmus, ellelorizned igy is?
Törlés"A portugal dono viszont biztos jo, ez nem kultizmus."
TörlésDe használják is, vagy csak létezik ilyen szó? Mert ez is számít.
A francia szó így is kultizmus, csak eléggé korai, így kicsit megváltozott. (A francia hangrendszer többször is átalakult a története során.)
Hát jó, a portugálról meggyőztél (a Wiktionaryból néztem, mert a latinnál megadja a szavak leszármazásait, de ezek szerint ebben is pontatlan volt, ti. a portugálnál a dom szerepel csak, amit viszont visszaellenőrizve nem is a dominu, hanem a donum folytatója).
TörlésTegnap mar elaludtan, igy keson valaszolok, kozben mar bele is tetted :)
TörlésIgen, a dono-t hasznaljak a mindennapokban is ( legalabbis a brazil portugalban, az europait nem ismerem), abban a jelentesben, hogy "tulajdonos, fonok" , pl egy bolt eseten. "Ele e o dono da loja." A propietario kollokvialisabb formajakent hasznaljak, a spanyol dueño-hoz hasonloan, de a dueño-nal erezhetoen kollokvialisabb stilusertekkel.
Igen, a Wiktionary meg az egyik legjobb, de azert neha ez is ir hulyesegeket.
A spanyolban is hasonló: 'gazda, tulajdonos', ill. 'ura [vminek]'.
TörlésIgen, irtam is. Csak annyi a kulonbseg, hogy bar a ket szo azonos eredetu, meg a jentesuk is azonos, de stilusertekukben azert erezheto kulonbseg van. Pl mig portugal dono-t szinte minden estben nyugodtan dueño-nak forditanam spanyolra, addig a spanyol dueño-t a helyzetek tobbsegeben proprietario-nak portugalra.
TörlésEgyszer tortent velem, hogy megbeszelesen spanyolajku-brazil vegyes tarsasagban megkerdeztem az egyik resztvevot, hogy o az uzlet tulajdonosa, spanyol hataskent a dono-val, erre o valaszolt, hogy "eu sou o PROPRIETARIO, sim", a proprietario szot erosen hangsulyozva. Zokon vette. :). Nyilvan ez egy szelsoseges, ritka eset, csak azt akartam mondani, hogy azert van kulonbseg.
Mas. Mar regota kerdezni akartam, osszefuggesben az egyik regebbi cikkeddel, nevezetesen hogy miert a latin accusativus az eredete az ujlatin foneveknek, csak mindig vagy elfelejtettem, vagy nem volt idom, mire irtam volna. Ma majd kontretan kerdezek ezzel kapcsolatban, de addig is kerdeznem, hogy a lūmen esteben miert az ablativus szerepel a fenti tablazatban az ujlatin szavak forrasakent?
Es persze a nōmen-nel is.
TörlésMost nezem csak a masodik tablazatot, ott is tobb esetben.
TörlésLehet, hogy náluk a propietário az hivatalosabb és fennköltebb. :)
Törlés"a lūmen esteben miert az ablativus szerepel a fenti tablazatban az ujlatin szavak forrasakent?"
A beszélt nyelvben nem volt különbség a kettő között. Némely szakirodalom ezt úgy jelöli, hogy LUMINE(M), jelezve, hogy lehet "tárgyeset" is – de igazából arról van szó, hogy a vulgáris latinban már nem különböztették meg. (Valószínűleg már a klasszikusban sem, a pompeji feliratok ezt látszanak igazolni.)
Az lehet hogy m-kent nem hangzott, de nem nazalizalhatta a maganhangzot, mint a mai portugalban? Nem tudom, csak azert gondolom, mert lennie kellet valami megkulonboztetesnek, hisz epp az accusativus es az ablativus megkulonboztetese volt igen fontos, mert tobb prepozicional mindketto hasznalhato, es epp a hangzasbeli megkulonboztetes tudta csak egyertelmusiteni melyik, meg a szovegkornyezet sem.
TörlésÉs persze az analógiának is nagy szerepe volt: voltak szavak, mint az HOMO, acc.-abl. HOMINE, és mint a LUMEN, acc. LUMEN, abl. LUMINE. Úgy tűnik, hogy a spanyol mindent az első mintájára egyértelműsített, a portugál pedig megőrizte a különbséget: HOMINE > *homen > homem és LUMEN > *lumẽ > lume.
TörlésEs a tablazatban a lu(mi)ne esteben a zarojel mit jelent? Rovidulest, egyszerusodest?
Törlés"Az lehet hogy m-kent nem hangzott, de nem nazalizalhatta a maganhangzot, mint a mai portugalban?"
TörlésValószínűleg így hangozhatott még valamikor az i. e. 1. században a klasszikus kor elején, de amelyik változatból az újlatin nyelvek kialakultak, ott már nyoma sem volt, ahogy a [h]-nak sem. Az i. sz. első század végén már biztos, hogy semmilyen hangot nem jelölt, és ekkor már az ĭ > [e] is megfigyelhető volt (DEDUCIS > DEDUCES stb.).
Bocs, kicsit lemaradtam a válaszokkal, mert közben reggeliztem. :)
Törlés"Es a tablazatban a lu(mi)ne esteben a zarojel mit jelent? Rovidulest, egyszerusodest?"
A vulgáris latin változatokat, mint fentebb írtam: valahol LUMINE volt (ebből a spanyol lumbre), valahol LUME (port., ol. lume).
Jol ertem, akkor a vulgaris latinban mar a ket valtozt, a lumine es a lume egyutt elt, parhuzamosan?
TörlésPontosan. Legalábbis azokban a változatokban, amelyek közvetlenül megelőzték a spanyol, portugál, olasz kialakulását. Persze nehéz megmondani, hogy az elválás mikor történt.
Törlés(Tájékoztatásul betettem egy megjegyzést az első táblázat elé, hogy akkor mindenki egységesen értelmezze, milyen alak szerepel a latin alatt. :)
Egyébként ezt a cikket már olvastad?
TörlésNekem mar sok eve van egy elmeletem, hogy az ujlatin fonevek a latin ABLATIVUS-bol alakultak ki, nem az accusativosbol. Akkor meg nem hallottam semmit a temeral, csak en gondoltam. Azota mar tobbszor olvastam rola, itt is, de mindenhol az szerepel, hogycaz acc.-bol. En azonban meg mindig ugy gondolom, hogy az ablativusbol.
TörlésLegtobb esetben igen, ha az accusativust nezzuk, akkor ha feltelelezzuk, hogy az m nema, akkor az acc. is megfelelo, de serintem egyszeubb az ablativust feltetelezni, mert az egy az egyben megfelel ( termeszetesen az adott ujlatin nyelvre jellemzo valtozasokkal. Ezert az I. II. IV ill. V. declinational lehetne mindketto (de az abl. egyszerubb magyarazat lenne), azonban a III. Deklinacio esteben nehany szonal latszik, hogy az eredete az abl. volt (pl. lac). Persze lehet azt mondani, hogy ez egy kivetel, de nekem furcsa. Mert bar van kivetel, ahol a nominativusbol ered egy fonev, de ez nem annyira furcsa, de az mar igan, ha szint mindig az acc.-bol, de neha epp az abl.-bol. Egyedul a nevmasok bizonytalanitottak el egy kicsit, de a fonevek esten nem. Mi a velemenyed errol? Mar tobb helyen is olvastam errol, de a te velemenyedre lennek kivancsi
Úgy tudom, hogy ebben a nyelvtörténészek között sincs teljes megegyezés, szokták úgy is írni, hogy az acc.-abl.-ból jönnek. Ezt azért nem lehet pontosan megállapítani, mert mint te is írod, a legtöbb esetben a kettő megegyezett a kiejtésben, ahol pedig nem, ott meg az analógia kiegyenlítette a különbséget (ahogy a LAC > *LACTE(M) esetében, talán a NOX, NOCTE(M) mintájára). Viszont éppen az olasz és portugál lume, nome vs. homem (ahol az -m nem az HOMINEM m-je, hanem az -IN(E) n-jéből van) igazolja, hogy inkább az acc.-ból jönnek, mint az abl.-ból, ha az utóbbi lenne, akkor a portugálban *lumem és *nomem lenne.
TörlésEgyébként Herman József (Vulgáris latin, Tinta Könyvkiadó, 2003, 48.) nagyjából megadja a választ a felvetésedre:
Törlés"A kései latinban valóban egyre gyakrabban figyelhetők meg tévesztések a formailag egyébként különböző esetek között is.
Nagyon sok a funkciócsere például az accusativus és az ablativus között, egyértelműen az accusativus javára. Mivel az accusativust egyfajta „elöljárós esetnek” érezték, a vulgáris szövegekben többször olyan prepozíciók után állt, melyek szabály szerint ablativust kívánnának. Találomra említünk néhány olyan példát, amelyekben accusativus áll cum után: cum filios suos tres 'három fiával együtt' [...]"