2011. szeptember 24., szombat

Miért ejtik a spanyol j-t a [h]-hoz hasonlóan?

Az óspanyol Poema del Çid első oldala
Gondolom, sokakban felmerült már a kérdés, ahogy régen bennem is: vajon mi az oka annak, hogy a spanyolban a j és a ge, gi kapcsolatok g-je érdes h-szerű hangnak felel meg (átírásban én ezt [ch]-val fogom jelölni), amikor az összes többi újlatin nyelvben – még a szomszédos portugálban és katalánban is – ezek [zs]-nek vagy [dzs]-nek hangzanak: pl. olasz gente [dzsente] ’emberek’, francia je [zsö] ’én’, portugál junto [zsuntu] ’együtt’, román jucá [zsuká] ’játszik’ stb. – vö. spanyol gente [chente] ’emberek’, junto [chunto] ’együtt’, jugar [chugár] ’játszik’.

Bizonyára ebből egyértelmű, hogy a spanyolban történt az újítás, amelyet a [ch] hang megléte sajátosan megkülönböztet a többi újlatin nyelvtől. De azért van egy csavar is a dologban: ugyanis a j által jelölt spanyol hang nem mindig azonos eredetű az ugyanezzel a betűvel jelölt francia, katalán vagy portugál [zs] hanggal. Hogy megértsük, pontosan mi történt, legalább a 12. századig kell visszamennünk. Ekkor még a spanyol mássalhangzók rendszere sem különbözött nagyon a többi újlatin nyelvétől a hasonló hangokat illetően. Három pár – mondjuk úgy – „sziszegőhanggal” rendelkezett, mindhárom esetében zöngés–zöngétlen megkülönböztetéssel (hasonlóan a mai olaszhoz), az alábbi ábra szerint:

(Forrás: El Mexicano)

Mint látható, az óspanyolban a j és a g (e, i előtt) még szintén a [zs] hangot jelölte. Így volt ez egészen a 15. századig, amikor is egy hangváltozási folyamat vette kezdetét. Itt el kell azt is mondani, hogy egy nyelvben nem elég azt vizsgálni, hogy egy adott hang miért változott meg: a hangok ugyanis valamilyen rendszert alkotnak, és valójában a rendszer változik meg („tolódik el”), különböző tényezők (belső szerkezeti okok, kölcsönhatás más nyelvekkel stb.) hatására. A spanyolban ez a klasszikus vagy középspanyol korszaknak (Siglos de Oro) tekintett 16–17. században zajlott le a következőképpen:
  • Északon a zöngésségi megkülönböztetés szűnt meg először, a zöngétlen hangok javára, így maradt a rendszerben az [sz], [c] és [s]; délen pedig a [c], [dz] egyszerűsödött elsőként [sz], [z] hangokká, vagyis ott az [sz], [z], [s], [zs] hangok maradtak meg (ezt a rendszert őrzi mindmáig az archaikus ladino nyelvváltozat). Némileg árnyalja viszont a képet, hogy zöngésségi különbség valószínűleg eleve csak magánhangzók között létezett; szó elején – a [zs] kivételével – és végén is csak zöngétlen sziszegőhang állhatott, tehát a szó végi -z is feltehetően [c]-nek (sőt, talán inkább [sz]-nek) hangzott.
  • Az északon megmaradt [c] hang szintén [sz]-szé egyszerűsödött, és délen is eltűnt a zöngésségi megkülönböztetés. Mivel így alig volt hallható különbség a [c]-ből származó („kemény”) és az eredeti („lágy”) [sz] (s) között (az utóbbit a nyelvhegy megemelésével ejtették, talán már a latinban is), ezért az északi beszélők a kétféle [sz] közötti különbséget úgy próbálták fenntartani, hogy a „kemény” [sz] ejtését eltúlozták, így az az angol thing szó th-jához hasonló hanggá vált (fonetikai átírásban [θ] a jele). Ellenben a déli területek beszélőinél a két hang összeolvadt, vagyis eltűnt köztük a különbség. Ezért ma a nyugat-andalúziai nagyvárosokban, a Kanári-szigeteken és egész Spanyol-Amerikában csak egy, a magyar sz-hez hasonló [sz] létezik, melyet írásban az s, c (e, i előtt) és a z betű is jelöl.
  • Az [s] hang, amely részben egyes latin mássalhangzócsoportok (főként a -C’L-, -G’L-, -LJ-) lágyulásából származó [zs] elzöngétlenedéséből, másrészt az -X- gyengüléséből kialakult középkori [s]-ből keletkezett (ezért is jelölték a régi helyesírásban x-szel), tovább lágyult. Először a német ich szóban lévő ch-hoz [hj] vált hasonlóvá, majd képzési helyét még hátrébb tolva létrejött belőle a mai, lágy szájpadláson képzett (veláris) [ch] hang. E változást szintén az motiválhatta, hogy a beszélők igyekeztek megkülönböztetni az s-szel jelölt lágy [sz]-től a középkori [s] hangot, kiegyenlítettebbé téve a „sziszegőhangok” eloszlását.
(Forrás: El Mexicano)

Miután lezajlottak a fent ismertetett hangváltozások (ahonnét a modern spanyol nyelvet számítjuk), szükségessé vált a helyesírási szabályok megreformálása is. A sziszegőhangok zöngés–zöngétlen megkülönböztetésének eltűnésével már nem volt szükség az x és a j betűre is ugyanazon hang jelölésére, így az x-et megtartották a művelt eredetű latin jövevényszavakban lévő [ksz] hangra (kivéve néhány hagyományőrző írású nevet és származékait, amelyekben még megtalálható [ch] hangértékkel), ezért ma a j – valamint e, i előtt a g – jelöli a modern spanyol [ch] hangot. Egyúttal eltörölték a ç használatát, s a modern félszigeti északi nyelvjárás alapján rögzítették, hogy a [θ] hangot a z, illetve e, i előtt a c jelöli. A Spanyol Királyi Akadémia folyamatosan vezette be e változtatásokat a 18. század első felében, azonban az akadémiai helyesírásnak csak az 1815-ös kiadása rögzítette őket véglegesen. Ettől kezdve a betűk használata és a helyesírás rendszere lényegében máig nem változott.

A Cid „El Campeador” szobra Burgosban (Forrás: Pixabay.com)

Érdemes azt is tudni, mint már utaltam rá, hogy a j/g által jelölt középkori spanyol [zs], ill. mai spanyol [ch] hang eredete nem mindig azonos az ugyanezen betűkkel jelölt francia, katalán, olasz és portugál hangokéival. Míg az utóbbi nyelvekben a [zs] többnyire a latin [j]-ből, [dj]-ből, valamint a [g] lágyulásából származik (pl. lat. IAM ’már’ > port. [zsá], ol. già [dzsá], ill. lat. DIŬRNU ’nap(pali)’ > ol. giorno [dzsorno], fr. jour [zsur]), a középkori spanyolban a [zs] és későbbi [ch] a beszélt latin [lj] folytatása, amely többféle latin mássalhangzócsoport lágyulása (palatalizációja) révén jött létre: pl. OCLU [okʲlʲu] ’szem’ > *[olju] ~ (It.) *[okju] > *[oljo] ~ (It.) [okjo] > *[ojjo] > ósp. ojo [ozso] > [oso] > [ohjo] > sp. [ocho] (vö. port. olho [olʲu], ol. occhio [okkjo], fr. oeil [öj]); vagy pl. lat. FĪLIU [filju] ’fia’ > *[fijju] > ósp. fijo [fhizso] > *[hiso] > *[ihjo] > sp. hijo [icho] (vö. port filho [filʲu], ol. figlio [fillʲo], fr. fils [fisz]).

A patatálisok változásai a kasztíliaiban (Forrás: El Mexicano)

A latin [j] és [dj] viszont, akárcsak e és i előtt a g, a spanyolban eredetileg [j]-ként folytatódott, vagy eltűnt: pl. IAM > ya, MAIŌRE ’nagyobb’ > mayor, GĔLU ’jég’ > hielo, PLAGIA ’tengerpart’ > playa, IANUARIU ’január’ > *IENAIRU > enero. Kivéve hátul képzett magánhangzók – [u] és olykor [o] – előtt, ahol az óspanyolban (a portugálhoz, franciához hasonlóan) [zs]-t, a mai spanyolban [ch]-t találunk: pl. IŪNCTU ’együtt’ > junto, IŬVENE ’fiatal’ > joven. A [ch] hang másik forrása a magánhangzók közötti latin -x- (ill. néha az -ss- is), amely az óspanyolban [s]-ként hangzott, s az 1815-ös helyesírási reform óta szintén a j jelöli: pl. lat. DĪXI ’mondtam’ > dije, LAXIUS ’távol’ > lejos (vö. LAXARE ’elhagy’ > ol. lasciare [lassáre]) stb. Az -X- fejlődési sorát valahogy így kellene elképzelni: [ksz] > [hʲsz] > [js] > [hj] > [ch].


Részlet a Cidből rekonstruált óspanyol kiejtéssel

E hangtani változások és sajátosságok természetesen a latinból folytonossággal, a beszélt nyelv útján örökölt szavakra jellemzőek csak, vagyis a klasszikus latin írott nyelvből közvetlenül átvett, vagy más újlatin nyelvből kölcsönzött jövevényszavakban megjelenhet a j/g [ch] olyan kontextusban is, ha egyébként a népi szóalak nem eredményezné – sőt, elmondható, hogy a mai szavak többsége, amelyekben a ge, gi kapcsolat szerepel [ch] hangértékkel, ebbe a kategóriába tartozik.

17 megjegyzés

  1. Perdón por la demora, márha jól mondtam. :)

    Egy újabb érdekes írás. Régebben azt gondoltam, hogy a spanyol hijo a görög hyios-ból ered. Kérdném, hogy Mexikó nevének és nyelvének kialakulását a környező őslakosok nyelve mennyire befolyásolta?

    VálaszTörlés
  2. Sin problemas. ;)

    A spanyol hijo a FILIU(M)-ból jön, igaz, így elsőre nem ismerhető fel, de az elején a h- épp azt jelzi, hogy ott a latinban vagy f- vagy g- vagy h- volt. Inkább az az érdekes, hogy faliszkul viszont HILEOS (!).

    Mexikó neve a Mexica [mesika] nevű azték törzs nevéből ered. Ebből az is látszik, hogy azon nyelvek beszélői járnak közelebb az igazsághoz, akik nem [ksz]-szel ejtik, hiszen soha nem ejtették úgy (csak akik az íráskép alapján vették át a nevet). A México és származékaiban lévő x helyesírási archaizmus, ugyanis a 18. századig az x is jelölte az [s] > [ch] hangot a j mellett, de ugyanúgy elfogadott a fonetikus Méjico írásmód is.

    Az őslakos nyelvek hatása az amerikai spanyol nyelvjárásokban – a szóátvételektől eltekintve – nem igazolt (és ez oly mértékben igaz, hogy sok amerikai spanyol nyelvjárás még archaikusabb, mint a spanyolországiak, pl. éppen a közép-mexikói áll a legközelebb a sztenderdhez).

    Erről egyébként írtam bővebben egy korábbi bejegyzésben:
    http://elmexicano2010.blogspot.com/2011/05/legendak-az-oshonos-nyelvek-hatasairol.html

    VálaszTörlés
  3. Megnézem. Egyébként a kultizmus egyenlő a purizmussal (most így a hajdani görög diglossza esetében)?

    Ld. szerény pennámból:

    http://hu.wikipedia.org/wiki/Katharevusza

    VálaszTörlés
  4. "Egyébként a kultizmus egyenlő a purizmussal (most így a hajdani görög diglossza esetében)?" – Nem egészen. A kultizmus kifejezetten az újlatin nyelvekben használt fogalom, amely olyan szót jelent, amely – az írott nyelv, a liturgiai, vallási nyelvhasználat, vagy a műveltebb rétegek nyelvének hatására – nem torzult el a nép ajkán, vagyis nem (vagy csak részben) szenvedte el azokat a hangváltozásokat, melyek a népnyelv útján folytonossággal örökölt szavakban végbementek. Fontos viszont, hogy ez diakrón szempontból vizsgált fogalom, vagyis csak a szóhasználat eredetére vonatkozik, szinkrón szempontból ezek a szavak is ugyanúgy a mai mindennapi nyelv szerves részei, tehát szó sincs semmi olyasmiről, hogy "csak a műveltek" vahy a "puritánok használják" (pl. a "familia" is kultizmus, egyébként *hamija~*hameja lenne), pedig csak azt jelenti, hogy 'család').

    Erről is volt már egyébként téma:
    http://elmexicano2010.blogspot.com/2011/09/mesterseges-nyelvvel-termeszetessegert.html :)

    A katharevuszás cikkhez gratulálok, szépen összehoztad!

    VálaszTörlés
  5. Nagyon jó a bejegyzés. Viszont eszembe jutott egy kérdés ezzel, vagyis az "s" hanggal kapcsolatban. Ha valaki spanyolul kezd tanulni ma Magyarországon, melyik kiejtést tanítják neki? A selypítős kasztíliait, vagy valami latin-amerikai sztenderd kiejtést?

    VálaszTörlés
  6. Remek bejegyzés lett! Muito bem, muito bem! Nagyon érdekeltek mindig is a hangtani változások levezetése. Viszont továbbra is a baszk-spanyol nyelvek kapcsolatán szoktam vissza-visszatérően agyalni illetve foglalatoskodni. Esetleg nem írnál róla majd bővebben? Vagy már írtál és elsikkadt vigyázó szemeim előtt? :)

    VálaszTörlés
  7. Időközben megtaláltam. Jópofa a spanyol szöveg? "Anyanyelvi" beszélővel mondatták fel ezt a szöveget vagy Te magad vetted a bátorságot? :)

    VálaszTörlés
  8. Ez abszolút tanárfüggő. Ha anyanyelvű tanár tanítja, akkor természetesen attól függ, hogy honnan származik (egy latin-amerikai nem fog elkezdeni selypíteni, csak mert Spanyolországban úgy beszélnek, de egy spanyol sem fog latin-amerikai kiejtéssel beszélni, még akkor sem, ha ez a változat az elterjedtebb világviszonylatban). Mindkét változatnak van létjogosultsága és teljesen egyformán elfogadott, a nyelvvizsgán sem fognak csak azért kirúgni valakit, mert nem az európai spanyol kiejtést használja. Egy a lényeg, bármelyik változatot is választod, a különbség nem csak a kiejtésből áll, hanem a szóhasználatból és a nyelvtanból is (pl. a "selypítős" változatban vosotros van, a latin-amerikában ustedes, stb.).

    Mindamellett egyértelműen az a tendencia a világon, hogy a külföldieknek (értsd: a nem spanyol anyanyelvűeknek) a spanyolországi sztenderdet tanítják, amivel én nem igazán értek egyet: Európában ez még rendben is lenne, de pl. egy kanadainak vagy amerikainak, hogy csak egy példát említsek, miért kellene a spanyolországi spanyolt erőltetni, amikor lehet, hogy életében nem fog odamenni, és nem pl. a mexikóit, amikor arra épül egész Latin-Amerika sztenderd nyelvhasználata? Ez már csak az én véleményem. :)

    VálaszTörlés
  9. @Gabcsi: Ha az óspanyol Cid-részletre gondolsz, a hanganyag a texasi egyetem oldaláról származik, Jabier Elorrietának hívják a narrátort (a nevéből ítélve baszk származású). Tehát anyanyelvű, de ezt egyből lehet is hallani a kiejtésén. :)

    VálaszTörlés
  10. sziasztok, kérdezek: nyilván századokkal későbbi a változás, de érdekelne mi az oka (már ha van neki) a rio de la plata-környéki "zsózásnak" (meg az eltérő ottani igeragozásnak, bár ez tényleg messzire visz a poszt témájától), lehet-e köze az ottani olasz bevándorlók hatásának stb.

    VálaszTörlés
  11. @téli vanília: A latin -li- [lj] az óspanyolban [zs]-vé vált (mert egy eleve palatális mássalhangzó és egy palatális félhangzó egymásra hatásából létrejött egy "még palatálisabb" zöngés réshang), ezzel párhuzamosan az -ll-ből lett [lj]. Az argentin spanyolban pedig ez a folyamat folytatódik, vagyis kicsit előrehaladottabb állapotban van, mint máshol. Sőt, már az elzöngétlenedés is elkezdődött, mert sokan már [s]-nek ejtik az LL/Y-t Argentinában (ahogy történt a középspanyolban is). Kezdetben úgy tartották, hogy ez az olasz vagy a portugál nyelv hatása lehet, de egyik sem, hiszen ezekben a nyelvekben éppen az eredeti (vulgáris) latin állapotot őrzik ezek a hangok, és nem palatalizálódtak.

    Az eltérő "vos"-os igeragozás pedig egy óspanyol jellegzetesség megőrzése. A régi spanyolban ugyanis az udvari(as) tegezés a vosszal történt, amely szemantikailag ugyan egyes szám második személyt jelentett e használatban, viszont nyelvtanilag többes szám második személyű volt (hiszen a latin VOS = 'ti' névmásból származott, amelyet használtak ilyen udvari nyelvezetben 'te' jelentésben is, erre mondjuk ma, hogy "királyi többes", lényeg az, hogy az udvariasságot a latinban úgy fejezték ki, hogy egyes számban is többes számú névmást és igét használtak). A vos cantás, comés, vivís pedig a cantáis, coméis, vivís módosulatai (azért véghangsúlyosak, mert eredetileg többes szám második személyű alak volt), ugyanígy a felszólító módú cantá vos < cantad vos(otros), comé < comed és viví < vivid módosulatai.

    VálaszTörlés
  12. húúú alapos, igyekezem követni,köszönöm. laikus összefoglaló: zsózásban fejlettebbek tegezésben hagyományosabbak a "sztenderdnél" (már ha van ilyen), jól értelek? nem teljesen egyértelmű nekem, hogy mikor változik meg a ragozás (mármint a sztenderdhez képest) t/2-ben? mindig? vagy csak bizonyos fajta szavaknál?
    és akkor az ar-uy "ti" = vosotros vagy ustedes?

    VálaszTörlés
  13. Igen, nagyjából így van. A palatalizáció – lágyítás, jésítés magyarul, ha így érthetőbb :) – teljesen általános nyelvi változás, szinte minden nyelvben jellemző vagy jellemző volt valamelyik korszakában, csak nem mindenhol ugyanúgy történik.

    Leegyszerűsítve a folyamatot (LATIN > spanyol):
    [LJ] (pl. FILIU) > [jj] > [zs] > [s] > [ch] (hijo),
    illetve
    [LL] (pl. ILLA) > sztenderd [lj] > [jj] (ella) > argentin [zs] > [s]: [ézsa]/[ésa] most itt tart a folyamat.

    Ami a névmásokat illeti, a vosotros ma már csak Spanyolországban használatos, a 'ti' mindenhol ustedes. A kép a következő (nagy általánosságban):

    Spanyolország:
    'te' = tú (cantas, comes, vives / canta! come! vive!)
    'ti' = vosotros (cantáis, coméis, vivís / cantad! comed! vivid!)
    'Önök' = ustedes (cantan, comen, viven / canten! coman! vivan!)

    Mexikó, Közép-Amerika, Dél-Amerika északi része:
    'te' = tú (cantas, comes, vives / canta! come! vive!)
    'ti/Önök' = ustedes (cantan, comen, viven / canten! coman! vivan!)

    Argentína, Uruguay, Paraguay, stb.:
    'te' = vos (cantás, comés, vivís / cantá! comé! viví!)
    'ti/Önök' = ustedes (cantan, comen, viven / canten! coman! vivan!)

    A sztenderd dél-amerikaiban tehát csak a kijelentő és a felszólító mód E/2. személyű alakjai változnak a vosnál. Abból indulj ki, hogy ezek az alakok (vos cantás) a spanyolországi "vos(otros) cantá(i)s"-ból származnak, lényegében a "vosotros"-os sztenderd alakból (az -ar, -er ragozásnál) ki kell hagyni az -i-t (tehát rendhagyó igéknél például vosotros podéis > vos podés, vosotros tenéis > vos tenés, vosotros decís > vos decís, [mivel decís < *deciis]). Felszólító módban ugyanez, csak ott a -d-t hagyod el: cantad vosotros > cantá vos, comed vosotros > comé vos, vivid vosotros > viví vos.

    Az egész rendszer "őse" a régi spanyolban vagy középspanyolban valami ilyesmi lehetett:

    'te' = tú (tú cantas)
    'ti' mint udvarias/királyi 'te' = vos (vos cantades < lat. VOS CANTATIS)
    'ti' mint T/2. = vosotros (vos + otros, azaz 'ti, a többiek')
    'ön' = vuestra merçed, azaz 'kegyelmetek' (ennek rövidítése volt a "vusted", ebből az usted), ebből pedig az ustedes 'önök', E/3-mal (ahogy magyarul is) (ustedes cantan).

    Itt találsz egy nagyon szép színes összefoglaló táblázatot is erről:

    http://hu.wikipedia.org/wiki/Spanyol_nyelvjárások#Latin-Amerika

    (ha nem ugrik oda, akkor a "Latin-Amerika" címnél keresd).

    VálaszTörlés
  14. Annyit még hozzáteszek, hogy a latinban nem létezett magázás, tehát végül is ezért van ez az "összevisszaság" (a magázás utólagos fejlemény a vele használt 3. személyű igével). ;)

    VálaszTörlés
  15. Nagyon tetszik a blog, gyakran olvasom és sokat okulok :) De most valamit nem értek. Az argentin spanyolban a palatalizáció "kicsit előrehaladottabb állapotban van, mint máshol." de akkor a félszigeti spanyolban miért van az, hogy a zs-s hangok már ch-vé alakultak. [LJ] (pl. FILIU) > [jj] > [zs] > [s] > [ch] (hijo), Az ételmezésem szerint ez az "előrehaladottabb", mivel ez már a következő változás. Vagy nem? Javíts ki, ha rosszul értem.

    VálaszTörlés
  16. @Fynn: A középkori spanyol [zs]-[s] minden mai spanyol nyelvváltozatban [ch]-vá alakult (itt a [ch] azt a hangot jelenti, amit a j-vel írnak), de ez a hang a latin [LJ] folytatása. Ezzel párhuzamosan viszont a latin [LL] palatalizációjából származó sztenderd spanyol [lj]~[jj] az argentin spanyolban [zs]-vé alakult, ami előrehaladottabb változás a sztenderd spanyollal szemben.
    Egy a lényeg, hogy ez alapján könnyű belátni, hogy a spanyolban az a hangváltozás tendenciája, hogy [lj] > [zs] > [s] > [ch]. (Így elképzelhető, hogy 200 év múlva a sztenderd spanyolban az ella kiejtése [ézsa] lesz mindenhol, de az argentinban már [écha].)

    Konkrét példával talán egyszerűbb belátni: amit a latinban úgy ejtettek, hogy [fílju]~[fíjju], az az ókasztíliaiban – amely ugyanúgy a latinnak egy nyelvjárása volt, ahogy a mostani kasztíliainak az argentin – úgy hangzott, hogy [fízso] (majd ebből lett [híso], aztán a mai [ícho]). Ami pedig a latinban [illa] volt, az az ókasztíliaiban [élja], ez pedig az argentinban továbbfejlődött [ézsa]-vá. Így már érthető a párhuzam? :)

    VálaszTörlés

Hozzászólás írásához regisztráció nem szükséges. Kérjük, hogy ne írj névtelenül, válaszd a Név/URL-cím profilt tetszőleges becenév megadásához (az URL-cím kitöltése nem kötelező). A komment beküldéséhez a harmadik féltől származó cookie-k engedélyezése szükséges!