Három vagy négy igeragozás van az olaszban?

Egy korábbi témában arról volt szó, hogy a magyar nyelvtanulók szempontjából az olasz vagy a spanyol-e a könnyebben megtanulható nyelv – amiből azt hoztuk ki, hogy tulajdonképpen nincs számottevő különbség köztük. Az egyik alaktani szempont az volt, hogy az olaszban négy igeragozási osztály van, a spanyolban viszont csak három. Sok forrás szerint azonban az olaszban is csak három van. Vajon mi dönti ezt el? Megvizsgáljuk a kérdést! (Tekintettel arra, hogy alapvetően az igealakok hangsúlyozásáról lesz szó a cikkben, az áttekinthetőség kedvéért a hangsúlyt mindenhol jelölni fogom, függetlenül attól, hogy a helyesírási szabályok szerint kell-e vagy sem.)

A latin rendszerről röviden

A latinban négy igeragozási osztály volt: az elsőbe tartoztak az -ĀRE, a másodikba az -ĒRE, a harmadikba az -ĔRE, míg a negyedikbe az -ĪRE végződésű igék. (Ami az újlatin nyelvek szempontjából majd érdekes lesz számunkra, hogy a második és a harmadik osztály főnévi igenevét az -ERE végződés első [e]-jének hosszúsága különböztette meg egymástól, ami egyúttal az infinitivus hangsúlyának helyét is meghatározta a latinban: ez a harmadik ragozásban harmadéles volt.) Lássunk mind a négyre egy-egy példát a kijelentő mód aktív jelen idejéből:

Az éles ékezet (´) hosszú/zárt, a tompa ékezet (`) rövid/nyílt magánhangzót jelöl (Forrás: El Mexicano)

A fentiekből jól látható, hogy a szabályos 3. ragozású igék abban térnek el a másik három ragozástól, hogy a főnévi igenevük, valamint a többes szám első és második személyű alakjuk is harmadéles. Ugyanakkor a főnévi igenév -ERE végződése ellenére a ragokban rövid [i] hangot találunk, ami viszont a 4. igeragozással közös vonás (ennek valójában nincs jelentősége, hiszen mint látni fogjuk, az újlatin nyelvekben a rövid [i] is zárt [e]-vé vált – több mint valószínű, hogy már magában a latinban is így ejtették a klasszikus kor vége felé).*

Tudni kell viszont, hogy a főnévi igenév végződésétől függetlenül a latinban nem csak a 3. ragozású igék alakjai lehettek harmadélesek, hanem – a többes szám első és második személy kivételével – bármely ragozott igealak, amelynek utolsó előtti szótagja rövid volt. Így pl. az 1. ragozásból az HABITÁRE ’lakik’ (HÁBITO, HÁBITAS, HÁBITAT, HABITÁMUS, HABITÁTIS, HÁBITANT), vagy a 2. igeragozásból pl. a CONTINÉRE ’tartalmaz’ (CONTÍNEO, CÓNTINES, CÓNTINET, CONTINÉMUS, CONTINÉTIS, CÓNTINENT). Mindezt figyelembe véve megállapítható, hogy a 3. latin igeragozás feltűnő megkülönböztető jegye volt, hogy a főnévi igenéven kívül a többes szám első és második személyű alakjai is harmadélesek voltak, ami az 1., 2. és 4. igeragozásban nem fordult elő.

Mi a helyzet spanyolban?

A spanyolban rögzültek az igerendszer hangsúlymintái, ami annyit jelent, hogy a latin harmadéles igealakok eltűntek, így pl. a PÉRDERE ’veszíteni’ és PÉRDIMUS ’veszítünk’ > perdér és perdémos lett. Ugyanakkor néhány igeidő többes szám első személyű alakja, amely a latinban még másodéles volt, harmadélessé vált a többi alak hangsúlymintáját követve, pl. cantábamos, cantaríamos, cantáramos stb. (de ennek részleteibe itt nem érdemes belemenni).

A spanyol igei hangsúlyrendszer ezáltal kötöttebb, nemcsak a latinénál, hanem a spanyol névszókénál is, amelyek természetesen lehetnek harmadélesek. A főnévi igenév így (a latin -E lekopása miatt) csak véghangsúlyos (cantár, temér, vivír), a ragozott igealakok pedig a fent említett néhány kivétellel csak másodélesek vagy véghangsúlyosak (cantáis; canté, cantó; cantaré, cantarás, cantará, cantaréis, cantarán; cantéis; cantá [vos], cantad) lehetnek. A kötöttebb igei hangsúlyrendszer névszókkal szemben jelentések megkülönböztetésére is alkalmas a spanyolban, pl. critíca ’bírál’ és crítica ’bírálat, kritika’, habíto ’lakom’ és hábito ’szokás’, perdída ’elvesz(t)ett’ (nőnemben) és pérdida ’veszteség’.

Az olasz rendszer

Az olaszban kicsit kacifántosabb a helyzet. Mint a latinnál írtam, a harmadik igeragozás lényegében csak annyiban különbözött a többitől, hogy a főnévi igenév és a többes szám 1-2. személyű alakok is harmadélesek voltak, viszont ezek kivételével más ragozási osztályban is lehettek az igealakok harmadélesek. Az olasz ellenben a harmadik latin igeragozásból csak a harmadéles főnévi igenevet vitte tovább, a ragozás többi alakja másodéles lett, pl. PÉRDERE > pèrdere, de: PÉRDITIS > perdéte. Ezt leszámítva az olaszban kizárólag az első, -are végű ragozás tőhangsúlyos alakjai lehetnek harmadélesek (az egyszerűség kedvéért a többes szám 3. személy „ejtéskönnyítő” -o végződését nem vesszük figyelembe szótagalkotóként), pl. abitàre: àbito, àbiti, àbita, abitiàmo, abitàte, àbitano (vö. spanyol habitár: habíto, habítas, habíta, habitámos, habitáis, habítan).

A fentiek tükrében felvetődik a kérdés, hogy van-e értelme az olaszban négy igeragozásról beszélni csak azért, mert az -ere végű igék főnévi igeneve (amely az újlatin nyelvekben az ige szótári alakja) lehet harmadéles is, ha egyszer a ragozott alakok semmiben sem különböznek a másodéles főnévi igenevű igékétől? A válasz egyértelműen az, hogy nincs. Az olaszban tehát a spanyolhoz hasonlóan csak három igeragozás van, azzal a különbséggel, hogy az 1. ragozás jelen idejű tőhangsúlyos alakjai, valamint a 2. ragozás főnévi igeneve lehetnek harmadélesek is. Ez lehetne akár egyfajta elterjedtebb rendhagyóság is (önkényes, hogy mit tekintünk rendhagyónak), de az olasz nyelvtanok nem tekintik annak. (Hasonló váltakozás megfigyelhető a spanyolban is, pl. az -iar végű igéknél: estudiár ’tanul’ → estúdio vs. enviar ’küld’ → envío; vagy azoknál, amelyek főnéviigenév-töve kettőshangzót tartalmaz: causár ’okoz’ → cáuso vs. aullár ’vonyít’ → aúllo stb.)

A nyelvtanulás szempontjából ez viszont sajnos nem jelent könnyebbséget, hiszen így is meg kell tanulni, hogy melyek azok az olasz igék, amelyek tőhangsúlyos alakjai, ill. a 2. ragozásban a főnévi igenevük harmadéles, akárcsak a többi rendhagyóságot. (Az alábbi táblázat az olasz igeragozást szemlélteti a kijelentő mód jelen idejével. A rendhagyónak nem tekintett, de a „szokásostól” eltérő alakokat kékkel, a hangsúlyt pedig – az olasz szótári hagyományoknak megfelelően – nyílt magánhangzón tompa, zárt magánhangzón éles ékezettel jelöltem.)

A nagyításhoz kattints vagy koppints az ábrára! (Forrás: El Mexicano)

A táblázatból látható, hogy a három igeragozás végződései a „félrendhagyóságokat” leszámítva lényegében csak az egyes szám harmadik, valamint a többes szám második és harmadik alakjaiban különböznek, a többi alak ugyanazt a végződést kapja mindhárom osztályban. Ezen felül a második és a harmadik igeragozás is csak a többes szám 2. személyű alakjában tér el (teméte – dormíte), az összes többi alakjuk megegyezik. Vagyis mindössze egyetlen alak, a többes szám második személyű az, amelyik – jelen időben – mindhárom igeragozási osztályban különbözik.

A spanyolban valamivel bonyolultabb a kép, ám szintén nem vészes: ott egyedül az egyes szám első személyű alak egyezik meg a szabályos igéknél mindhárom ragozásban (canto – temo – vivo), viszont a második és harmadik ragozás végződései a többes szám első és második személyű alakok kivételével szintén megegyeznek egymással (temes, teme, temen – vives, vive, viven).

A lektorálásért köszönet Prof. Dr. Giampaolo Salvi nyelvtörténésznek.