Ladino, a „mumifikálódott” 15. századi spanyol

Ladino nyelvű újság fejléce 1931-ből

A spanyol nyelvjárásokról már szóltam általánosságban, azonban van egy olyan – ma már sajnos kevés számú beszélővel rendelkező – spanyol nyelvváltozat, amelyre külön is érdemes kitérni egy cikk erejéig.

A kisebbségi nyelvek, nyelvváltozatok sok esetben jóval konzervatívabbak maradnak bizonyos tekintetben az elterjedtebb nyelvjárásoknál, rokon nyelveknél, ami nem véletlen: minél kevesebben és elszigeteltebben használnak egy nyelvet, annál kevésbé tud érvényre jutni nagyobb közösségekben, így sokkal lassabban, de természetesen ugyanúgy változik, mint minden élő nyelv. Így igaz ez pl. az Ibériai-félszigeten beszélt nyelvek közül a galiciaira és katalánra is, amelyek hangtanilag – még az újításaikkal együtt is – konzervatívabbak a spanyolnál, de ugyanez érvényes az aragóniai nyelvváltozatokra is. A legérdekesebb azonban az az eset, amikor egy adott korban a még teljesen ugyanazt a nyelvet beszélő nyelvközösségtől elszakad egy kisebbség, majd letelepszik máshol a világban, ahol felveszi az ott beszélt nyelve(ke)t, de megőrzi az eredeti, saját nyelvét is.

Pontosan ez történt a spanyol inkvizíció (Tribunal del Santo Oficio de la Inquisición) által 1492-ben Spanyolországból elűzött zsidó közösségek nyelvével: magukkal vitték az akkori kasztíliai anyanyelvüket többek között a Balkánra és a Közel-Keletre (mai Izrael, Törökország), amelyet azóta is őriznek, méghozzá majdnem abban a 15. századi állapotában, amikor elhagyták eredeti hazájukat. Ez a nyelvváltozat a ladino (< lat. LATĪNUS ’latin’), ahogy a nemzetközi források nevezik (ami nem tévesztendő össze az újlatin nyelvek galloromán csoportjába tartozó rétoromán változattal, az Észak-Olaszországban beszélt ladinnal), magyarul zsidóspanyol vagy szefárd, spanyolul judeoespañol, ladino vagy sefardí (az utóbbi Spanyolország héber nyelvű elnevezéséből). Saját neve a tudományos forrásokban djudezmo [dzsudezmo], de maguk a beszélők egyszerűen ’spanyol’-nak (español, espanyol) hívják.

Francisco de Goya: Tribunal de la Inquisición (Forrás: Wikimedia Commons, közkincs)

Ma összesen kb. 110 000 beszélő anyanyelve, akik valamennyien két- vagy háromnyelvűek, hiszen a befogadó országok nyelvét (a hébert, a franciát, a törököt, valamelyik délszláv nyelvet stb.) is beszélik, így az idők során természetesen ezek hatottak is főleg a szókincsére, legfőképpen a héber. Archaikus voltából adódóan ugyanakkor nem csak a mai spanyollal, hanem az Ibériai-félsziget és a Mediterráneum más újlatin nyelvváltozataival is mutat hasonlóságokat.

Lejegyzésére a héber és a latin ábécé is használatos. Izraelben általában a héber ábécével írják, míg a latin írású országokban (pl. Törökország) a nemzetközi latin/angol ábécén alapuló fonetikus írást használják – bár egységesített helyesírással sosem rendelkezett. A spanyol nyelvű forrásokban általában a hagyományos (történeti-fonetikus) spanyol helyesírást használják, a cikkben lévő példákban én is ezt fogom alkalmazni (ld. még az alábbi táblázatot). Létezik írott sajtó is ladino nyelven, a Wikipédiának pedig szintén van ilyen nyelvű változata. Izraelben 1997-től hivatalos nyelvvédő intézménye is működik Autoridad Nasionala del Ladino néven.

A nagyításhoz kattints! (Forrás: El Mexicano)

A ladino hangzása leginkább az argentin spanyoléra emlékeztet, és főleg a mássalhangzórendszerében, illetve a szókincsében konzervatív, de ugyanakkor újítások is megfigyelhetőek benne a „köz-spanyol”-hoz képest. Főbb eltérései a sztenderd kasztíliaitól az alábbiak (használt rövidítések: lad. = ladino, m. sp. = modern sztenderd spanyol; a szavak átírásánál a pontosság kedvéért az IPA-jeleket használom):

• Megőrizte a középkori spanyol sziszegőhangok közül az /sz/–/z/ (IPA: /s/–/z/) és az /s/–/zs/ (IPA: /ʃ/–/ʒ/) megkülönböztetését (a /c/–/dz/ – IPA: /ʦ/–/ʣ/ – hangokból is /sz/–/z/ lett): pl. lad. hazer [aˈzer], m. sp. hacer [aˈser] ~ [aˈθer] (< ósp. fazer [faˈʣer]); lad. hijo [ˈiʒo], m. sp. hijo [ˈixo] (< ósp. fijo [ˈfiʒo]); lad. dexar [deˈʃar], m. sp. dejar [deˈxar] (< ósp. dexar [deˈʃar]) stb. Szó elején a /ʒ/ [ʤ]-nek hangzik: gente [ˈʤente].
• Bizonyos szavakban megőrizte a szókezdő latin [f]-et, bár ingadozás figyelhető meg: favlar ~ havlar (< lat. FABULĀRE, vö. m. sp. hablar).
• [o] és [u̯e] előtt a szókezdő n- > m-re változott: pl. nos > mos (< lat. NŌS), nuevo > muevo (< lat. NŎVU) stb.
• Egyes szavakban a sztenderd spanyol [i̯e] és [u̯e] kettőshangzók helyén az /e/ és /o/ egyszerű magánhangzókat találjuk: pl. m. sp. recuerdo, lad. recordo ~ recodro.
• Szavak belsejében a /sk/ kapcsolat [ʃk]-nak hangzik: buscar [buʃˈkar] (m. sp. [busˈkar]), escola [eʃˈkola] (m. sp. escuela [esˈku̯ela]), asquenazí [aʃkenaˈzi] (m. sp. [askenaˈsi]) stb.
• Az /-i̯s/ végződés ejtése [-ʃ], pl. seis [seʃ].
• Az egyszerű befejezett múlt egyes szám első személyének végződése mindhárom ragozásban -í: favlí (m. sp. hablé), comí, biví; a második személy -ates és -ites: favlates, comites, bivites (m. sp. hablaste, comiste, viviste).
• Megőrzött régi szavakat, amelyek a modern sztenderd spanyolból már kivesztek vagy archaikusnak számítanak: pl. meldar ’olvas’ (< k. lat. MELETĀRE < gör. μελετάω (meletáō) ’tanul’), morar ’lakik’ (< lat. MORĀRE).

Példaként az alábbiakban egy szarajevói születésű ladino anyanyelvű beszélővel láthatunk interjút. A videót az Autoridad Nasionala del Ladino készítette.

A lektorálásért köszönet Dr. Kálmán László nyelvésznek.