Az olasz vagy a spanyol a „könnyebb” nyelv?

Nyelvi fórumokon gyakran felmerül a kérdés, hogy vajon az olaszt vagy a spanyolt könnyebb vagy nehezebb megtanulni. Korábban volt már szó arról, hogy nem léteznek könnyű és nehéz nyelvek, hosszú távon és egy bizonyos szint felett minden nyelv ugyanolyan nehézségű egy magyar anyanyelvű számára. Pechünkre ugyanis nincsenek közeli nyelvrokonaink, akik nyelvét könnyebb lenne megtanulni, mint bármelyik másikat – ezzel szemben egy olasz vagy egy spanyol anyanyelvű sokkal könnyebb helyzetben van, ha egy másik újlatin nyelvet kell megtanulnia.

Nem győzöm felhívni arra a figyelmet, hogy a nyelvek nehézségről csakis szubjektív értelemben beszélhetünk, és csak kezdő szinten. Ne feledjük továbbá, hogy a nehézséget több dologra is lehet érteni (alaktanra, mondattanra, hangrendszerre, írásra), amelyek nem feltétlenül hasonlíthatóak össze egymással. Én senkinek sem javasolnám ezért, hogy az alapján válasszon új idegen nyelvet, hogy mennyire nehéz vagy könnyű: ilyen hozzáállással nem fog túl messzire jutni a nyelvtanulást illetően. (Ezt a saját példámon tapasztalhattam meg, amikor a spanyolt azért választottam az angol mellé gimnáziumban, mert mindenkitől azt hallottam, mennyire könnyű – egyáltalán nem az.)

A híres Spanyol lépcső Rómában, melyet egyébként sem olaszul, sem spanyolul nem hívnak így... (Forrás: Pixabay.com)

No de térjünk a tárgyra. Olasz és spanyol. Ahelyett, hogy a levegőbe lógó kijelentéseket tennénk érvek nélkül – ahogy a legtöbben teszik –, szerzőtársammal, a Webnyelv.hu olasztanár szerkesztőjével összeszedtük tényszerűen 21 pontba, hogy milyen fontosabb eltérések vannak a két nyelv között, amelyek hol az egyik, hol a másik esetében okozhatnak kezdeti nehézséget, illetve keveredést a tanuló fejében, ha mindkét nyelvet, vagy az egyik után a másikat tanulja.

Nem volt egyszerű feladat, hiszen e két nyelv rendkívül hasonló, így sokszor azt is nehéz eldönteni, hogy egy-egy eltérés valóban olyan nagy különbség-e, hogy az számítana a nyelvtanulásnál. A táblázatban azok a cellák lettek besárgítva, amelyek szerintünk nehézséget jelentenek a másik nyelvvel szemben (ahol egyik oszlop sincs besárgítva, ott ezt mi sem tudtuk eldönteni). Természetesen ez is szubjektív, így minden olvasó eldöntheti maga is, hogy a táblázat mely sorában melyik nyelv sajátosságait tartaná inkább nehézségnek (az 1–18. pontok alaktani, a 19. hangtani, a 20–21. pontok helyesírási jellemzőket sorolnak fel). A táblázat ide kattintva érhető el.

A közreműködésért köszönet Bodnár Tamás nyelvtanárnak, a Webnyelv.hu szerkesztőjének.

Sigue dormido és sigue durmiendo – mi a különbség?

Ismét olvasói kérdés ihlette a mai témát, ám mielőtt megválaszolnám, tisztázni kell néhány fontos dolgot. Beszéltünk már olyan igei körülírásokról, amelyek folyamatosságot fejeznek ki. Ezek jellemzője, hogy egy segédigeként használt igéből (estar, llevar, ir, seguir, andar stb.) és a gerundio nevű személytelen igealakból állnak (pl. sigue comiendo ’még mindig eszik’).

A gerundio nevű igealakot hagyományosan „határozói igenév”-ként fordítják, amely a magyar -va, -ve (vagy -ván, -vén) alaknak felelne meg. Azonban ez nem mindig van így – a lényeg sokkal inkább az, hogy a cselekvés adott időpontban való fennállását, folyamatosságát fejezi ki, és a mondatban határozói funkciót lát el. A cantando alak tehát nem csupán úgy fordítható, hogy ’énekelve’, hanem úgy is, hogy ’énekléssel’, ’éneklés alatt’, ’éneklés közben’, ’éneklés által’ stb.

Egy másik személytelen alakja a spanyol igéknek a participio (pasivo), a befejezett vagy szenvedő melléknévi igenév. Mivel ez szófajilag melléknév, ezért nemben és számban egyezik azzal a főnévvel, amelyre utal: libro escrito ’(meg)írt könyv’, canción cantada ’(el)énekelt dal’; az összetett igeidők képzésében viszont mindig a változatlan, -o végű alak vesz részt. Mint a neve is mutatja, ez az igenév – a gerundióval szemben – a cselekvés befejezettségét, megtörténtét fejezi ki.

Está dormida. Está durmiendo. Alszik.

Természetesen nem csak a gerundio-val, hanem a participio-val is lehet a spanyolban igei körülírásokat vagy szerkezeteket* alkotni. Ezekkel általában egy befejezett cselekvés vagy történés következményét, annak eredményeként fennálló állapotot, helyzetet, illetve változást lehet kifejezni:

• Están sentados en un banco ’Egy padon ülnek’ [=leültek és most úgy vannak].
• Como tengo entendido, no es así ’Ha jól értettem, nem így van’ (szó szerint: ’Ahogy nekem van megértve, nem van így’).
• Cayó muerto en el suelo. ’Holtan esett a földre’ [=meghalt, ezért a földre esett].
• Le dije que me gustaba y se quedó callada. ’Megmondtam neki, hogy tetszik, és nem tudott szóhoz jutni’ (szó szerint: ’Mondtam neki, hogy tetszett nekem, és elhallgatva maradt [nőnemben]’).

A fenti példákból jól látható, hogy a participio mindegyikben egy befejezett cselekvésre/történésre utal, melynek következményét vagy eredményét a ragozott ige (estar, tener, caer, quedarse) adja meg.

S most már rátérhetünk a konkrét kérdésre! Hetzer becenevű olvasónk nem értette, mi a különbség a Juan sigue dormido és a Juan sigue durmiendo mondatok között – hiszen mindkettőt kb. úgy fordíthatjuk magyarra, hogy ’János még mindig alszik’.

Kezdjük a második mondattal. Ehhez nem szükséges különösebb magyarázat, hiszen már tudjuk, hogy a durmiendo – a dormir ’alszik’ ige gerundio-ja – folyamatos cselekvést/történést fejez ki, amely a seguir igével azt jelenti, hogy az a cselekvés/történés „még mindig, továbbra is” fennáll.

Az első mondatban lévő participio, a dormido viszont elvileg egy befejezett cselekvést/történést kell, hogy jelöljön, ha eddig eléggé figyelmesek voltunk. De hogyan jelölhet befejezett cselekvést, amikor a mondat azt jelenti, hogy valami folyamatban van? Nos, lerántjuk a leplet! A magyarázat az, hogy a dormido alak a dormirse ’elalszik’ ige befejezett melléknévi igeneve, és nem a dormir igéé! Vagyis a befejezett cselekvés az elalvásra vonatkozik, azaz „János elaludt és még mindig »el van aludva«”.

Olvasónkat az a tény zavarta meg, hogy a spanyolban a névmással ragozott (se végű) igék befejezett melléknévi igenevét is ugyanúgy képezzük, mint a „sima” igékét, tehát a dormir és a dormirse ige participio-ja is dormido – hiszen nincs olyan, hogy *dormídose (*dormídome, *dormídate stb.).

---

*

Nincsenek egzakt ismérvei annak, hogy „igei körülírás”-okon pontosan milyen szerkezeteket értünk. A seguir + participio konstrukciót például sokan nem tartják valódi igei körülírásnak, mivel a melléknévi igenév felcserélhető benne melléknévvel vagy határozószóval is (pl. sigue vivo ’továbbra is életben van’, sigue así ’csak így tovább’ stb.), így pedig már nem teljesülne az a feltétel, hogy a szerkezetben legalább két igének kell részt vennie.

Nyelvtanulás az „utcáról” és tanfolyamon, könyvből

Gyakran előkerülő vitatéma itt a blogon is a nyelvekkel kapcsolatban, hogy mi a hasznosabb idegennyelv-tanuláskor: anyanyelvi környezetben huzamosabb időn át élve „felszedni” a nyelvet az utcáról (könyvek, tanfolyamok, újságolvasás stb. nélkül), avagy megtanulni tanfolyamon, könyvekből, internetről, videókból, majd – lehetőség szerint – begyakorolni anyanyelvűekkel, szerencsés esetben anyanyelvi környezetben.

A kérdés természetesen valamennyire szubjektív, de az talán kétségtelen, hogy mindkettőnek megvannak az előnyei és a hátrányai is. Ebben a témában megpróbálom röviden összefoglalni, melyek ezek – legalábbis ahogy én látom a helyzetet az eddigi tapasztalataim alapján. (Mivel én sem éltem anyanyelvi környezetben, a tapasztalatokat internetes és személyes kapcsolatok által szereztem.)

A dolgot persze kissé bonyolítja, hogy nem mindenről lehet egyértelműen eldönteni, hogy előny-e vagy hátrány: előny vagy hátrány például az, ha valaki (csak) az irodalmi nyelvet vagy a művelt nyelvhasználatot érti? – Nyilván attól függ, mi a célja. Lássuk a prókat (+) és a kontrákat (–).

Belvárosi tér Madridban (Forrás: a szerző felvétele)

Nyelvtanulás anyanyelvi környezetben, az „utcáról”

• + Az ember a mindennapi életben használt valós, beszélt nyelvet tanulja meg.
• + Nem lesz zavarban, ha megszólítják, feltesznek neki egy kérdést vagy megkérdezik a véleményét valamiről, hogyan reagáljon arra.
• + Jobban elsajátítható az anyanyelvi kiejtés.
• – Csak egy rétegnyelvet/nyelvjárást tanul meg, és hajlamos lesz azt hinni, hogy minden csak úgy helyes, ahogy ott mondják/írják (ezért téves kép alakulhat ki benne a nyelvről).
• – Nem vagy nehezen fogja érteni az írott szövegeket, illetve az irodalmi nyelvet, és nem fogja ismerni a nyelvtani fogalmakat.
• – A mindennapi nyelvet tudni fogja használni, de nem lesz képes fordítani (bár erre általában nincs is szükség) vagy bonyolultabb szövegeket megfogalmazni.

Nyelvtanulás tanfolyamon, könyvből, filmekből, internetről stb.

• + Az ember egy letisztult, semleges, sztenderd nyelvváltozatot tanul meg.
• + Gyakorlással bármelyik nyelvjárás művelt beszélőivel fog tudni kommunikálni.
• + Képes lesz az írott nyelvet, irodalmi szövegeket megérteni, fordítani, fogalmazni.
• + Ismerni fogja a nyelvvel, nyelvtannal kapcsolatos fogalmakat.
• – Nehezebb lesz a beszédértés és nem fogja ismerni a sajátos kifejezéseket, szlenget.
• – Valós élethelyzetekben gondolkoznia kell a válaszon, akadozni fog a beszéd.
• – Nem lesz képes elsajátítani a közel anyanyelvi kiejtést.
• – Nyelvtudása csak „elméleti” lesz, a gyakorlatban nem fogja tudni használni a nyelvet.

Hangsúlyozom, magamból indultam ki, és leginkább a spanyollal kapcsolatos tapasztalataim alapján írtam le mindezt. A legjobb természetesen az lenne, ha az ember mindkét módon (tanfolyam, majd anyanyelvi környezetben a gyakorlati tudás megszerzése, vagy anyanyelvi környezetben tanfolyam, stb.) tanulná az idegen nyelvet. Sajnos azonban a legtöbb embernek csak a másodikra van lehetősége.

Rendhagyó-e a tocar ige? – A váltakozó helyesírás

A spanyolban vannak olyan beszédhangok, amelyeket, mint ismeretes, írásban nem csak egy betű jelölhet. Hogy a lehetséges betűk közül mikor éppen melyik jelöli, az vagy az utána következő hangtól függ, vagy csupán íráshagyományból, etimológiai okokból írjuk hol az egyiket, hol a másikat vagy harmadikat az adott szavakban (lásd pl. a b és v esetét).

Van azonban néhány mássalhangzó, melynek írása attól függ, hogy elöl képzett („magas”) – e, i – vagy hátul képzett („mély”) – a, o, u – magánhangzó (vagy mássalhangzó) követi-e. Az igeragozás és a szóképzés, toldalékolás során márpedig gyakran előfordul, hogy ugyanahhoz a szótőhöz valamikor elülső, máskor viszont hátulsó nyelvállású magánhangzóval kezdődő rag vagy toldalék járul.

A spanyolnak ebből a szempontból fontos tulajdonsága, hogy a tő végi mássalhangzók minden helyzetben megőrzik hangértéküket (a rendhagyó alakok kivételével, természetesen), amit viszont a helyesírásnak is követnie kell. Ilyen hangzók a [k], [g], [gu̯], [ch], valamint a [θ] vagy [sz]: pl. tocar ’érinteni’ → toqué ’érintettem’, poco ’kevés’ → poquísimo ’nagyon kevés’, amigo ’barát’ → amiguito ’barátocska’, averigua ’kideríti’ → averigüe ’derítse ki’, dirigir ’irányítani’ → dirijo ’irányítok’, vence ’győz’ → venza ’győzzőn’, luz ’fény’ → luces ’fények’ stb.

Ám a helyzetet kissé bonyolítja, hogy ezek közül a [ch]-t mindegyik magánhangzó előtt jelölheti a j is, továbbá az [sz] hangot – a nem megkülönböztető ejtést használó többségi nyelvváltozatokban – szintén mind az öt magánhangzó előtt jelölheti az s is, viszont csak e és i előtt jelölheti őket a g, ill. a c (az utóbbi helyett a, o, u és mássalhangzó előtt a z használatos). Ebben az esetben nincs más megoldás, mint megtanulni, hogy a szótári alakban melyik betű szerepel: ha j, illetve s, akkor semmi probléma, hiszen ezek következetesen ugyanazok maradnak végig az alakváltozatok helyesírásában.

Viszont nemcsak a tanulóknak, hanem sokszor még a spanyol anyanyelvűeknek is gondot okoz, hogy az igeragozás, toldalékolás során ezeket a mássalhangzókat milyen helyzetben melyik betűvel vagy betűkapcsolattal (digráffal) kell leírni. Ebben lehet segítségünkre az alábbi táblázat.

(Forrás: El Mexicano)

Egyes források a fentiek miatt a -car, -quir, -gar, -guir, -guar, -ger, -gir, -cer, -cir, -zar végű igéket rendhagyóként tüntetik fel. Ilyesmiről azonban szó sincs: a helyesírás váltakozik a ragozás során, de ez nem rendhagyóság, hanem csupán a szabályos kiejtés szabályos lejegyzése. Persze ez nem azt jelenti, hogy pl. a z nem állhat sosem e, i előtt – vannak ilyen szavak (maga a betű neve, a zeta is ilyen), azonban ezek nagyon ritkák és valójában csak helyesírási kivételek.

A kérdés inkább az, hogy mi okozza ezt az egész zűrzavart, mi szükség van arra, hogy ugyanazt a hangot más betű jelölje e, i, és a, o, u vagy mássalhangzó előtt, ill. fordítva: ugyanaz a betű miért jelöl más hangot az elöl képzett és a hátul képzett magánhangzók előtt. Ennek oka, hogy a helyesírás archaikus mintákat követ: a latinban pl. a c még minden helyzetben a [k], a g pedig mindig a [g] hangot jelölte, az évszázadok során viszont e hangok kiejtése – lágyítás (palatalizáció) következtében – megváltozott e, i előtt. Ugyanakkor a [ku̯] és [gu̯] hangcsoportokból a félhangzó kiesése miatt később ismét megjelenhetett a [k] és a [g] hang e és i előtt, így az archaikus helyesírás ma ezeket a hangokat jelöli a qu és gu kapcsolatokkal (és így tovább).