¿Hoy es lun(æ di)es? – Igen, csak nem egészen így!

Az ő napja a csütörtök (forrás, közkincs)

Spanyol nyelvű ismeretterjesztő oldalakon elterjedt az a „magyarázat”, miszerint a lunes forrása a latin „Lun(æ di)es”, a martes-é a „Mart(is di)es”, és így tovább – konkrétan, hogy az -es végződés a latin dies ’nap’ „rövidítése”. De mennyi ebből az igazság?

Nos, az való igaz, hogy a hét napjainak nevei spanyolul – a szombat (sábado) és a vasárnap (domingo) kivételével – a bolygók nevéből (lat. LŪNÆ DIES vagy DIES LŪNÆ ’a Hold napja’, MARTIS DIES vagy DIES MARTIS ’a Mars napja’ stb.) származnak. De nem úgy, ahogy ezt a fenti „,magyarázat” alapján sokan képzelik. Aki kicsit is otthonos az újlatin nyelvek történetében vagy beszél pl. olaszul vagy franciául, első ránézésre is rájön, hogy ez képtelenség. Nézzük meg néhány pontban az alábbiakban, hogy miért.

• A szavak nem szoktak csak úgy összevonódni, hogy az egyiknek mindig a vége, a másiknak pedig mindig az eleje esik ki, megkerülve a hangtörvényeket. Ilyen legfeljebb rögzült – mindig együtt használt – kifejezéseknél lehetséges, de akkor is csak a szabályos hangváltozások érvényesülésével. Bár kétségtelenül fantáziadús ötlet, mert nem igényel különösebben gondolkodást.
• A latin DIES, tárgyesetben DIEM [die] – beszélt latin *DĪA – folytatója a spanyolban día, vagyis nem is lehetne -es végződése ezeknek a szavaknak, már csak azért sem, mert éppen a hangsúlyos szótag nem szokott csak úgy eltűnni. Arról nem beszélve, hogy ez a latinban állhatott a név előtt is, hiszen a birtok és a birtokos sorrendje nem volt kötött.
• A katalán (dilluns < DĪE *LŪNIS, dimarts < DĪE MARTIS stb.), olasz (lunedì < LŪNE DĪE, martedì < MARTIS DĪE stb.*) és francia (lundi, mardi stb.) példák jól mutatják, milyen alakokat várhatnánk a spanyolban, ha valóban a két szó összevonásából keletkeztek volna (pl. *lunedía vagy *di(a)lunes; *marte(s)día, esetleg *di(a)martes stb.).

S akkor mi a teljes igazság? Az, hogy – mint már a fentiek is sugallják – a spanyol napnevek egyszerűen a latin bolygónevek birtokos esetű alakjából származnak, a DIE(M) elhagyásával:

Az ókori görög asztrológia a Földet tekintette a Naprendszer központjának, így a napok nevei a bolygók Földtől való vélt távolságának – azaz a hajnali égbolton való feltűnésének – sorrendje szerint követik egymást. (Képforrás: Pixabay.com)

1. a lunes ’hétfő’ forrása a beszélt latin [DĪE] *LŪNIS ’a Holdnak [a napja]’, melynek -IS végződése – a klasszikus latin -Æ [-e] helyett – a MARTIS és a többi hasonló alak végződésével analógiás;
2. a martes ’kedd’ ennek megfelelően a MARTIS ’a Mars [napja]’ folytatása (a szabályosan várható hangsúlytalan Ĭ > e változással, amelyet már a kései latinban így ejtettek);
3. a miércoles ’szerda’ a MĔRCURII ’Merkúré’ (azaz a Merkúr napja) szóból jön, a hangsúlyos nyílt (eredetileg rövid) Ĕ > ie hangváltozással (vö. rom. miércuri) és a második [r] elhasonulásával (érdekesség, hogy ez a szó szépítésként a mierda < lat. MĔRDA ’szar’ helyett is használatos);
4. a jueves ’csütörtök’ a [DĪE] IŎVIS ’Jupiter [napja]’ kifejezésre megy vissza, szintén a várható hangsúlyos nyílt Ŏ > ue változással (a [j] > [ch] változásról lásd itt);
5. a viernes ’péntek’ forrása a VĔNERIS ’Vénuszé’ (a Vénusz napja), a második, hangsúlytalan [e] kiesésével, majd hangátvetéssel (VĔNERIS > *vienres > viernes);
6. a sábado ’szombat’ (eredetileg DIES SATURNI ’Szaturnusz napja’ – vö. ang. Saturday) a latin SÁBBĂTUM folytatása, amely a latinban az ógörög σάββατον [szábbaton] (a mai görögben Σάββατο [szávato]) közvetítésével az óhéber šabbāth (שבת) [sabbáth] ’pihenő(nap)’ átvétele;
7. végül a domingo ’vasárnap’ a [DĪE] DOMÍNĬCU(M) ’az Úr [napja]’ kifejezésből származik (a [k] magánhangzók közötti szabályos zöngésülésével és a hangsúlytalan rövid [i] kiesésével), ahol a DOMÍNĬCUS, -CA eredetileg a DIES ’nap’ jelzőjeként használt melléknév volt. Ez a főnév a latinban hím- és nőnemben egyaránt használatos volt, így pl. az olasz (doménica) és a román (dumínică) a nőnemű alakot vitte tovább.

A hét napjainak határozós alakját rendhagyó módon nem az en elöljárószóval, hanem egyszerűen a határozott névelővel képezzük: el lunes ’hétfőn’, los martes ’keddenként’ stb. (a hangsúlytalan utolsó szótagú -s végződésű spanyol névszók többes számban változatlanok maradnak). Ennek talán az az oka, hogy már a latinban sem elöljárószóval mondták, csupán a kifejezést tették határozói esetbe (DIE VENERIS ’pénteken’, DIE DOMINICO ’vasárnap’ stb.).

A hét napjai az újlatin nyelveken – szürkével a nem a szokványos etimológiájú alakok (Forrás: El Mexicano)

Azt, hogy „Milyen nap van ma?”, kétféleképpen is megkérdezhetjük: ¿Qué día es hoy? – vagyis pontosan ugyanúgy, mint magyarul –, illetve, ha a dátumra vagyunk kíváncsiak, úgy is, hogy ¿A qué estamos hoy?, ami szó szerint azt jelenti, hogy ’Minél [milyen napnál] vagyunk ma?’. A lehetséges válaszok ennek megfelelően pl. Hoy es lunes(, 22 de septiembre). ’Ma hétfő van(, szeptember 22-e).’ Estamos a (lunes,) 22 de septiembre. ’Szeptember 22-e(, hétfő) van.’

Befejezésül, adalékként, ha már a hétköznapok neve a bolygók nevéből származik, a Naprendszer (Sistema Solar) nyolc bolygójának spanyol neve sorrendben: Mercurio, Venus, Tierra, Marte, Júpiter, Saturno, Urano, Neptuno – mint ismeretes, a Plútó (Plutón) 2006 óta nem számít a klasszikus értelemben vett bolygónak. Az égitestek neve a Tierra (< lat. TĔRRA) ’Föld’, a Luna (< lat. LŪNA) ’Hold’ és a Sol (< lat. SŌL) ’Nap’ kivételével mind művelt eredetű latin jövevényszó.* ¡Feliz se(pti)mana!

Felhasznált irodalom

• Coromines, Joan (1961, 1967, 1973): Breve diccionario etimológico de la lengua castellana, Gredos, Madrid, 2012.
• Diccionario de lengua española és Wiktionary

A lektorálásért köszönet Dr. Kálmán László nyelvésznek.

---

*

A tierra, a luna és a sol rendszerint kisbetűvel írandóak, ha nem az égitestek elnevezései. Érdekesség, hogy szintén csak ez a három engedi meg a névelő használatát tulajdonnévként is (la Tierra, la Luna és el Sol – de nincs *el Venus, *el Marte stb.), ami egyértelműen a köznévi eredetükre utal, szemben a többi, tulajdonnévi eredetű alakkal.