Ha hasonló újlatin nyelvekről beszélünk, sokaknak egyből az olasz és a spanyol jut eszébe elsőként. Kétségtelen, hogy ez a két nyelv hasonlóan hangzik, olyannyira, hogy valamikor kezdő spanyolosként még nekem is beletelt egy kis időbe rájönni, hogy egy filmben olaszul vagy spanyolul beszélnek-e. Ugyanakkor ez a hasonlóság csak felületes, mert ha jobban figyelünk, valójában egészen másképp hangzanak ezek a nyelvek.
Az alábbiakban összeszedtem röviden, hogy miért tűnnek első hallásra nagyon hasonlónak, és miért különböznek mégis nagyon, ha már eljutunk egy magasabb szintre. (Azt se feledjük, hogy a hasonlóság mindig szubjektív: ha egy olasz vagy egy spanyol anyanyelvűt kérdeznénk erről, valószínűleg azt mondanák, hogy szerintük egyáltalán nem hasonlít egymásra a két nyelv.)
A szavak is leggyakrabban magánhangzóra végződnek mindkét nyelvben: az olaszban szinte mindig, a spanyolban korlátozott számú mássalhangzó (-s, -l, -n, -r, -d, -z) előfordulhat szó végén. Sőt, maguk a szavak is nagyon hasonló felépítésűek, csak néhány példa (olasz – spanyol): buono – bueno ’jó’, mano ’kéz’, notte – noche ’éjszaka’, io – yo ’én’, mio – mío ’enyém’, quando – cuando ’(a)mikor’, viene ’jön’ (bár megjegyzendő, hogy spanyolul [b]-vel mondják mondat elején) stb.
Egy másik fontos különbség, hogy az olaszban nagyon gyakoriak a hosszú mássalhangzók, pl. acqua [akkwa] ’víz’, latte ’tej’, gruppo ’csoport’, terra ’föld’. Ezzel szemben a spanyolban mindössze néhány mássalhangzó lehet hosszú, és rendszeres hosszúsági különbség csak az -r- és -rr- között van. Így az imént felsorolt olasz szavak spanyol megfelelői: agua, leche, grupo, tierra.
Az olasz szavak gyakran végződnek -i-re, mivel ez az -o és -e végződésű névszók többes számának jele, ill. bizonyos igealakok végződése is egyes számban, amelynek a spanyolban az -os, -es vagy -as végződések felelnek meg. Például (olasz – spanyol): libri – libros ’könyvek’, amori – amores ’szerelmek’, canti – cantas ’énekelsz’ stb. A spanyol ezért az olaszhoz képest „sziszegősnek” hat.
Ugyanakkor az olaszban gyakoriak a [cs] (ce/ci), [dzs] (ge/gi) és [cc] (z, -zz-) mássalhangzók, amelyek közül a spanyolban csak a [cs] (ch) van meg, de az is nagyon ritka (még akkor is, ha a filmekből éppen a muchacho vagy a buenas noches kifejezések ugranának be elsőre egy spanyolul nem tudónak). A spanyolban sokkal inkább előfordulnak olyan mássalhangzók, amelyeknek sem az olaszban, sem a magyarban nincs pontos megfelőjük: a b/v, d, g gyenge párjai, a [β], [ð], [ɣ]; a [ch] (ge/gi/j), valamint a félszigeti spanyolban ejtett [θ] (ce/ci/z) hangok.
A spanyol d erős és gyenge ejtésének szemléltetése. (Bár a gyenge ejtés oka nem pontosan az, hogy „már nyitva van a szánk”, hiszen ha így lenne, akkor mindegyik mássalhangzónak lenne laza változata magánhangzók között.)
Sokat gondolkoztam azon, hogy miért alakult ez éppen így (hiszen nem ez lenne a logikus), de nem találtam rá tudományos magyarázatot. Az én elképzelésem az, hogy a félszigeti északi spanyolt – amelyen a modern európai sztenderd alapul – a hódítások korában erős baszk hatás érte (és ugye a baszk nem indoeurópai nyelv), de természetesen lehet, hogy csupán véletlen az egész...
Az alábbiakban összeszedtem röviden, hogy miért tűnnek első hallásra nagyon hasonlónak, és miért különböznek mégis nagyon, ha már eljutunk egy magasabb szintre. (Azt se feledjük, hogy a hasonlóság mindig szubjektív: ha egy olasz vagy egy spanyol anyanyelvűt kérdeznénk erről, valószínűleg azt mondanák, hogy szerintük egyáltalán nem hasonlít egymásra a két nyelv.)
 |
| A Tiberis (olaszul Tevere, spanyolul Tíber) folyó Rómában |
Ezért halljuk őket hasonlónak
Amiért az olasz és a spanyol először nagyon hasonlónak tűnnek, az elsősorban az öt magánhangzó mindig „tiszta” ejtése: mindkét nyelvre jellemző (természetesen a köznyelvi változatokról beszélve), hogy az a, e, i, o, u magánhangzókat hangsúlytalanul is ugyanúgy ejtik, ahogy hangsúlyosan. (Persze az olaszban valójában hét magánhangzó van, hiszen az e és o lehet nyílt és zárt is, ez azonban „távolról” még nem annyira feltűnő.) Ez a tulajdonság a hat ismertebb újlatin nyelv közül egyedül az olaszban és a spanyolban figyelhető meg.A szavak is leggyakrabban magánhangzóra végződnek mindkét nyelvben: az olaszban szinte mindig, a spanyolban korlátozott számú mássalhangzó (-s, -l, -n, -r, -d, -z) előfordulhat szó végén. Sőt, maguk a szavak is nagyon hasonló felépítésűek, csak néhány példa (olasz – spanyol): buono – bueno ’jó’, mano ’kéz’, notte – noche ’éjszaka’, io – yo ’én’, mio – mío ’enyém’, quando – cuando ’(a)mikor’, viene ’jön’ (bár megjegyzendő, hogy spanyolul [b]-vel mondják mondat elején) stb.
Amiért mégis egészen más a dallamuk
A fentiekből láthattuk, hogy miért halljuk kezdetben elég hasonlónak a két nyelvet. Vannak viszont alapvető különbségek is, amelyek teljesen más dallamot kölcsönöznek nekik. Az egyik az, hogy míg az olaszban a hangsúlyos magánhangzók hosszúak (kivéve szó végén), a spanyolról ez egyáltalán nem mondható el. Bár spanyolul is hosszabbak nyílt szótagban, de korántsem annyira észrevehetően, mint az olaszban: ez jól hallható pl. az uno ’egy’ kiejtésén olaszul és spanyolul. Ezért a spanyol az olaszhoz képest „pattogósabb”, eleve gyorsabban is beszélnek (vagy ahogy maguk a spanyolok is szokták mondani, „úgy hangzik, mint a géppisztoly”). |
| Las Ventas aréna, Madrid |
Egy másik fontos különbség, hogy az olaszban nagyon gyakoriak a hosszú mássalhangzók, pl. acqua [akkwa] ’víz’, latte ’tej’, gruppo ’csoport’, terra ’föld’. Ezzel szemben a spanyolban mindössze néhány mássalhangzó lehet hosszú, és rendszeres hosszúsági különbség csak az -r- és -rr- között van. Így az imént felsorolt olasz szavak spanyol megfelelői: agua, leche, grupo, tierra.
Az olasz szavak gyakran végződnek -i-re, mivel ez az -o és -e végződésű névszók többes számának jele, ill. bizonyos igealakok végződése is egyes számban, amelynek a spanyolban az -os, -es vagy -as végződések felelnek meg. Például (olasz – spanyol): libri – libros ’könyvek’, amori – amores ’szerelmek’, canti – cantas ’énekelsz’ stb. A spanyol ezért az olaszhoz képest „sziszegősnek” hat.
Ugyanakkor az olaszban gyakoriak a [cs] (ce/ci), [dzs] (ge/gi) és [cc] (z, -zz-) mássalhangzók, amelyek közül a spanyolban csak a [cs] (ch) van meg, de az is nagyon ritka (még akkor is, ha a filmekből éppen a muchacho vagy a buenas noches kifejezések ugranának be elsőre egy spanyolul nem tudónak). A spanyolban sokkal inkább előfordulnak olyan mássalhangzók, amelyeknek sem az olaszban, sem a magyarban nincs pontos megfelőjük: a b/v, d, g gyenge párjai, a [β], [ð], [ɣ]; a [ch] (ge/gi/j), valamint a félszigeti spanyolban ejtett [θ] (ce/ci/z) hangok.
A spanyolnál a nyelvjárás is meghatározó
Eddig csak egyszerűen spanyolról beszéltünk, de érdemes tudni, hogy a spanyolnak két fő változata van, merőben eltérő hangzásvilággal: az európai (félszigeti) és a latin-amerikai (nyelvjárástanilag ide tartozik a Kanári-szigeteki is). Ami meglepő, hogy dallamában éppen az utóbbi hasonlít jobban az olaszra, szemben a félszigetivel (az „echte” kasztíliai spanyol meglehetősen nyers és mogorva – ezt maguk a nyelvvel foglalkozó szakemberek is elismerik).Sokat gondolkoztam azon, hogy miért alakult ez éppen így (hiszen nem ez lenne a logikus), de nem találtam rá tudományos magyarázatot. Az én elképzelésem az, hogy a félszigeti északi spanyolt – amelyen a modern európai sztenderd alapul – a hódítások korában erős baszk hatás érte (és ugye a baszk nem indoeurópai nyelv), de természetesen lehet, hogy csupán véletlen az egész...
Nem csak a latin-amerikai spanyol, hanem az ottani portugál is jobban hasonlít az olaszra. Itt is érdekes, hogy miért pont a távolabbi ilyen.
VálaszTörlésEgy apróság, az olaszban sem végződik minden szó magánhangzóra. Elsősorban az elöljárószók és névelők között vannak kivételek. A főnevek közül kapásból a "film" szó jut eszembe, de biztos van több is, főleg idegen eredetű szavak. Melléknevek között nem tudom kapásból, van-e mássalhangzó végű, mert alapból vagy -o, vagy -e végű a melléknév hímnem egyes számban. (De ott van pl. a "blu" melléknév, mely mindig változatlan alakú, igaz, ez is magánhangzó végű.)
Most, hogy az olasz után jobban elkezdtem a spanyollal foglalkozni, én is egyre inkább azt érzem, hogy alig hasonlít egymásra a két nyelv hangzása. Sőt, egyre kevésbé érzem a spanyolt dallamosnak. Kezdem azt érezni, hogy a spanyol valójában majdnem olyan, mint amilyennek ebben a videóban parodizálják:
https://www.youtube.com/watch?v=DidicZ4OWk8
„Nem csak a latin-amerikai spanyol, hanem az ottani portugál is jobban hasonlít az olaszra. Itt is érdekes, hogy miért pont a távolabbi ilyen.”
TörlésA portugál esetében egyértelmű, hogy a brazíliai változatok hangtanilag konzervatívabbak (kivétel a [ti/di] > [csi/dzsi]) mivel az európaiban a hangsúlytalan magánhangzók sorvadása viszonylag új (talán 16. századi) fejlemény csak. Összehasonlítási alapként ott a galiciai, amely lényegében ugyanaz a nyelv (és nem a sztenderd galiciai, mert azt a spanyolok találták ki a kasztíliai mintájára), felfogható egy régies északportugál nyelvjárásnak.
„Egy apróság, az olaszban sem végződik minden szó magánhangzóra. Elsősorban az elöljárószók és névelők között vannak kivételek”
Ezek igazából nem tartalmas szavak (soha nem állhatnak önállóan), de jogos, lehet, hogy majd beleírom zárójelbe.
Az a videó nagyon vicces, emlékszem, hogy évekkel ezelőtt, amikor először láttam, szakadtam a röhögéstől. És egyébként tényleg ilyen az európai spanyol. A latin-amerikai viszont dallamos.
Ha már előjött a téma, utánanéztem. Két mássalhangzóra végződő melléknevet találtam az olaszban: snob, standard. Főnevek között van több is: tram (villamos), bar, computer, monitor, radar, sport... Az biztos, hogy a spanyolban jóval több főnév és melléknév végződik mássalhangzóra.
TörlésMég az jutott eszembe, hogy régebben foglalkoztunk olyan szavakkal és mondatokkal, melyek olaszul és spanyolul is ugyanúgy vannak leírva. A kiejtésük sem tér el olyan nagyon, mégis valahogy előjön olyankor mindkét nyelvnek az egyénisége, és pl. nem lehet a spanyolból sem így kifacsarni a jellegzetes olaszos hangzást, vagy fordítva.
Hát, az idegen szavak gyakorlatilag bármilyen mássalhangzóra végződhetnek (a spanyolban is, de pl. a két mássalhangzóra végződő idegen szavak – pl. "récord" – kiejtése már nekik is gondot okoz). Viszont ha a beszédet nézzük, igazából még ezek sem végződnek mássalhangzóra, mert az olaszok mindig hozzátesznek egy rövid svászerű hangot; gondolom a "sport" is kiejtve olyasmi lesz, hogy [szportö], nem? :)
Törlés