„Hozé”, „migvel”, „gutyerez”, „portorikó” és társai

Aki nem Gutyerez... (forrás)

Köztudott, hogy Magyarországon sokan – köztük médiadolgozók is – hadilábon állnak az idegen nyelvű nevek kiejtésével. Bár az angol talán megy valamennyire, a világ legfelkapottabb nyelve és a vele kapcsolatos kultusz lévén, de vajon mi lehet az akadálya annak, hogy rendesen ejtsük ki a spanyol neveket is? Természetesen nem akarok IdegenNyelvŐr nyomdokaiba lépni, de ennek mindenképpen érdemes egy témát szentelni.

Először is arra kell választ adni, hogy egyáltalán mi az, ami elvárható (lenne). Természetesen nem várható el, és valószínűleg nem is várná el senki, hogy az összes bemondó, riporter, szinkronszínész minden idegen nevet úgy ejtsen ki, mint az adott idegen nyelv anyanyelvi beszélői, főleg, ha abban a nyelvben olyan hangok is vannak, melyek a magyarban ismeretlenek. Így pl. senkinek nem kell „selypítenie”, ahogy a spanyolban, vagy „raccsolnia”, mint a franciában, vagy „elharapnia” az r-t, mint az amerikai angolban.

A probléma ott kezdődik, amikor pusztán megszokásból – vagy ki tudja, miért – olyan idegen neveket sem ejtenek jól, amelyeknél ennek semmi akadálya nem lenne, hiszen egyetlen olyan hang nincs bennük, amely a magyarban ne létezne. Csupán kicsit tájékozódnia kellene az illető médiadolgozónak, ami manapság sajnos – valljuk be – nem divat (főleg, ha nem az angol nyelvről van szó). Így születnek a hozék, migvelek és gutyerezek, nem is beszélve portorikóról, amikor éppen ilyen természetességgel ki lehetne őket mondani rendesen is. De nézzük is meg, mik a leggyakoribb hibák, ami a spanyol nevek ejtését illeti! (A linkelt szavak kiejtése meg is hallgatható anyanyelvi beszélőktől.)

1. A spanyolban nincs [z] hang

Mi több, a z betű (zeta) a spanyol nyelv történetében soha nem a [z] hangot jelölte, létezésének a modern spanyolban írástörténeti okai vannak. Spanyolország európai részén (tehát az Ibériai-félszigeten) az angol thing szó th-jához hasonló hangot jelöl (ahogy a ce, ci csoportok c-je is), a Kanári-szigeteken és Latin-Amerikában viszont semmi különbség nincs a z-vel, a ce, ci csoportokban lévő c-vel, valamint az s betűvel jelölt hang ejtése között: mindhárom esetben egyszerűen [sz]-t ejtünk, még magánhangzók között is! (Bár az s valóban zöngésülhet hasonulás eredményeként zöngés mássalhangzó előtt, pl. a mismo [mízmo] ~ [míszmo] ’ugyanaz’ szóban, de ez sem kötelező érvényű.) A José tehát [choszé], a Luis [luísz], a Zapatero pedig [szapatéro].

2. A gue, gui és que, qui ejtése [ge], [gi] és [ke], [ki]

Szintén íráshagyományról van szó: a gue, gui csoportokban az u betű néma, csak azt a célt szolgálja, hogy a g betűt [g] hangértékkel ejtsék (a ge, gi a spanyolban [che], [chi]-nek hangzik). Ahol az u-t mégis ejteni kell, ott trémával jelölik (pl. cigüeña [szigwennya] ’gólya’), azonban ilyen nem fordul elő nevekben. A Miguel tehát nem [miguel], főleg nem [migvel], hanem csak simán [migel]. Ugyanígy néma az u a que, qui csoportokban is, melyek [ke], [ki]-nek hangzanak (a latinban még igen rövid és gyenge [u]-t is ejtettek, ami később eltűnt): tehát a conquistador is valójában [konkisztádor] lenne, nem [konkvisztádor], csak a szó magyarosításakor ezt nem vették figyelembe.

3. A h mindig néma

A latin eredetű h minden újlatin nyelvben, így a spanyolban is néma, hiszen valószínűleg már a klasszikus latinban sem hangzott (a j/g betűkkel jelölt h-szerű hang kései fejlemény és teljesen más latin hangzócsoportokból származik). Így pl. az Horacio nem *[horáció], hanem [orászio].

4. Az ll nem [l]

Szintén nehézséget okoz a dupla l-lel jelölt hang ejtése. Bár ez történetileg a latin hosszú -LL-ből, ill. a szó eleji CL- és PL- csoportokból származik, ejtése nem [ll] és nem is [l]. Eredetileg egy hosszabban ejtett lágyított l hangot jelölt (mint a régi magyar ly), amely a legtöbb nyelvjárásban mára egybeesett a magánhangzó előtt y betűvel jelölt hanggal (az anyanyelvűek írásban gyakran el is tévesztik, hogy hol kell ll-t és hol y-t írni). Senki nem fog szólni érte, ha mi egyszerűen magyar [jj]-nek ejtjük, mint például a jöjjön szóban. A Mallorca tehát nem *[malorka], hanem [majjorka], a Guillermina ejtése pedig szintén nem *[gvilermina], hanem [gijjermína].

5. Az -rr- viszont hosszan pergetett magyar [rr]

Érdekes dolog ám, hogy amit egyszerűen úgy kellene ejteni, ahogy le van írva, azt biztosan nem úgy sikerül és fordítva. A spanyol -rr- ugyanolyan pergetett [rr], mint amit mi ejtünk pl. a durran szóban, nincs benne semmi extra. Viszont jelentésmegkülönböztető szerepű, mert pl. nem mindegy, hogy pero ’de’ vagy perro ’kutya’. Ennek ellenére a Monterrey sokaknak *[monteréj], amikor azt [monterrei]-nek kellene ejteni (már ha a mexikói nagyvárosról beszélünk).

6. Talán meglepő, de a spanyolban [ty] sincs

Bár bizonyos nyelvekben (pl. több szláv nyelvben vagy a franciában) valóban enyhén lágyítja az [i] az előtte lévő mássalhangzót, a spanyolban ilyen szabály nincs. Szóval lehet, hogy nagyon menőnek hangzik a Gutiérrez név *[guty(i)erez]-nek ejtése, de sajnos be kell érnünk azzal, ha egyszerűen és könnyedén [gutierresz]-nek mondjuk.

7. A spanyol nem angol

Nem értem, miért terjedt el az a hülye szokás Magyarországon, hogy a spanyol neveket angol kiejtéssel mondják egyesek, de még talán ennél is rosszabb, amikor magyar művészek spanyol dalokat angol akcentussal próbálnak énekelni. Mintha a magyaron kívül csak az angol létezene mint idegen nyelv. Talán mondani sem kellene ezek után, hogy a David spanyolul – megközelítőleg – [davíd]-nak (természetesen nem magyar [a]-val, hanem rövid [á]-val) ejtendő, nem pedig *[dévid]-nek.

8. „Porto Rikó” nevű ország nem létezik

Ez már csak hab a tortán, így utoljára hagytam. Tény, hogy sok magyarnak gondot okoz a spanyol ue diftongus (ill. bármilyen nyíló diftongus) kiejtése, azonban itt minden bizonnyal nem erről van szó, hanem puszta tájékozatlanságról, vagy talán egyfajta rögzült rosszról régi időkből, amikor még egyáltalán nem számított, pontosan hogy hívnak valamit, ha az tőlünk eléggé messze van. Mindenesetre Porto Rikó nincs, Puerto Rico viszont van, amit valahogy így kellene mondani (vagy legalábbis megpróbálni): [puertorríko], ahol a puer- egyetlen szótag, egészen rövid u-val, mégsem v-vel.

Remélem, a fentiekből most már mindenki belátja, hogy egyáltalán nem okozna semmilyen problémát nagyjából úgy ejteni a spanyol neveket is, ahogy kellene. S mindezt természetesen anélkül, hogy a tökéletességre törekednénk, hiszen vannak azért a spanyolban is olyan hangok és finomságok, melyeket ha megpróbálnánk tökéletesen úgy ejteni, ahogy az anyanyelvűek, kinevetnének minket, de minimum beszédhibásnak gondolnának. Csak sajnos ez az egész valószínűleg éppen oda nem fog eljutni, ahol igazán szükség lenne rá...

A spanyolul beszélő magyarok tipikus kiejtési hibáiról ebben a cikkben van szó.