Perro és zorro – honnan jöhet e kutyafélék spanyol neve?

Talán nincs olyan nyelv a Földön, melynek beszélői ne ismernék a farkast, a kutyát és a rókát, amelyek a legtöbb kultúrában még a meséknek is rendszeres szereplői. Az olvasók biztosan azt is tudják, hogy spanyolban az utóbbi két kutyaféle ragadozót elég furcsa névvel illetik, amely nem hasonlít semmilyen más újlatin nyelv azonos jelentésű szavára sem: perro ’kutya’ és zorro ’róka’ (illetve nőnemű alakjaik, a perra és a zorra, melyek átvitt értelemben ’szajha’ jelentéssel is bírnak). Az utóbbi még a spanyolul nem tudóknak is ismerős lehet az azonos nevű híres regény- és filmhős után. De vajon honnan jöhetnek ezek a szavak? Sajnos egyikük esetében sincs egyértelmű válasz, ám nézzük, amit tudni lehet róluk!

A perro már a 12. századtól dokumentált a spanyolban, majd a 16. századra fokozatosan kiszorítja a latin eredetű can, canes (< lat. CANIS, acc. CANE(M), tsz. CANES) alakot. Sajnos a DRAE nem tartalmaz a szóra etimológiai magyarázatot, mindössze annyit említ, hogy bizonytalan eredetű.

Perro que ladra no muerde – Amelyik kutya ugat, nem harap (Forrás: Wikimedia Commons, közkincs)

Természetesen – mint mindig – itt is szóba került már a baszk eredetet, amit azonban könnyű megcáfolni: egyrészt a baszkra nem jellemzőek a zöngétlen felpattanó zárhanggal kezdődő szavak (a latin/újlatin jövevényszavak kivételével), másrészt a ’kutya’ baszk megfelelője txakur [csakur], ami hangtanilag szintén nem támogatja ezt a feltételezést (és egyébként sincs semmilyen hasonló szó a baszkban). Joan Coromines etimológiai szótára szerint hangutánzó eredetű, és a pásztoroktól származik, akik a morgásukat utánozva buzdították ebeiket. Úgy vélem, ez eléggé elfogadhatónak tűnik, noha az igazságot már nem fogjuk megtudni.

A zorro, zorra esete már sokkal érdekesebb. A DRAE szerint a spanyolba a portugálból került a zorrar ’kúszik, vonszol’ ige származékaként, végső forrást azonban nem ad meg (a portugál Wikiszótár meg csak annyit mond, hogy „kétes eredetű”). Az Etimologías.deChile.net szerint – bár az információ forrását nem jelöli meg – ugyancsak hangutánzó eredetű: „mint mondják, az állat hangját utánozza, miközben vonszolja magát a földön a tyúkól irányába, amikor nem akarja, hogy észrevegyék”. Ez szintén nem elképzelhetetlen, habár Coromines szerint a szó eredeti jelentése ’lusta, naplopó, semmitevő [ember]’ volt (melyet még őriz a portugál).

(Forrás: Wikimedia Commons, GFDL/CC)

És persze miért is ne, talán már mondanom sem kellene, itt is felmerül néhány forrásban a baszk átvétel lehetősége – hiszen egy ismeretlen eredetű nyelvre a legkönnyebb ráfogni mindent. Tény és való, hogy a baszk hangtanilag hasonlít a spanyolra, mivel a hosszas együttélés miatt feltételezhetően hatottak egymásra (ez az ún. „nyelvszövetség” vagy „areális hatások” elmélete), bár ez a kérdés továbbra is nyitott és sok vitával övezett. Azonban a baszk fonotaktikailag még a spanyolnál is sokkal kötöttebb (ebből a szempontból leginkább a japánhoz lehetne hasonlítani), vagyis egyáltalán nem nehéz bármelyik spanyol szóra egy hasonló hangzású baszk szót találni – éppen ezért a baszk származással való magyarázkodást nem árt mindig fenntartással kezelni.

A fentiek szerint a zorro az azonos jelentésű baszk azari [aszari] vagy azeri [aszeri] átvétele lenne; egyes angol szerzők szerint ugyanis a hangutánzó eredet „nem eléggé meggyőző”. Hát, kedves olvasók, én nem tudom, mennyivel meggyőzőbb a baszk azari ~ azeri szóból származtatni, amelyben mindössze egyetlen mássalhangzó, az [sz] közös a megfelelő spanyol alakkal. Nem elképzelhetetlen ugyan, de szintén nem túl valószínű, hogy a magánhangzók közötti baszk rövid [r] a spanyolban hosszú [rr] hanggá válna, továbbá a szó magánhangzói sem tudják igazolni ezt az etimológiát (az [a]-ból vagy [e]-ből aligha lesz [o] a spanyolban, legfeljebb a fordítottja képzelhető el). Megnyugtató válasz tehát továbbra sincs, főleg a ’róka’ vonatkozásában.

A legvégére hagytam ráadásként a mai kutyák ősét, a farkast, amelyről elegendő csak egy mondat erejéig megemlékezni, hiszen vele van a legkisebb gond: a spanyol lobo természetesen a latin LŬPU(M) főnév szabályos folytatása, amely valamennyi újlatin nyelvben közös (vö. port.-gal. lobo, kat. llop, okc. lop, fr. loup [lu], ol. lupo, rom. lup, ’farkas’).

Angol–spanyol kölcsönös érthetőség?

Abban talán semmi új és meglepő nincs, hogy elég sok spanyol szó hasonlít – írásban – az angol megfelelőjére. Hogy ez mennyiben könnyíti a spanyol tanulását (lévén, hogy a legtöbben az angolt tanulják meg első idegen nyelvként), már más kérdés. Egyes fórumokon viszont van olyan is, aki nemcsak azt állítja, hogy a spanyol hasonlít az angolra, hanem odáig elmegy, hogy neki tanulás nélkül sikerül megértenie a spanyol szövegeket az angol alapján. Mi lehet ebből az igazság?

Először is, tisztázzunk valamit. Jóllehet, a nyelvtanulás szempontjából ez lényegtelen, de ha egészen precízen akarunk fogalmazni, akkor nem a spanyol hasonlít az angolra, hanem az angol a spanyolra (bár én nem mondanám, hogy hasonlítanának egymásra, na persze kérdés, mit nevezünk hasonlóságnak). Csalódást kell tehát okoznom azoknak, akik az angolt valamiféle különleges és mindenek felett álló nyelvnek tartják, ami nagy divat mostanság. De miért is mondom ezt? Nos, ezért:

Az angol szókincs eredet szerint (Forrás: Wikimedia Commons, közkincs)

Mint a szemléletes kördiagramon látható (és a nyelvtörténet iránt érdeklődők is bizonyára tudják), a mai angol szókincs túlnyomó része latin és újlatin (elsősorban francia) jövevényszavakból áll, és csupán a negyede (!) germán eredetű. A spanyol szókincs 90%-ban pedig – a latin természetes folytatásáról lévén szó – eredendően latin elemekből áll, tehát legfeljebb ezért hasonlíthatnak, nem pedig azért, mert spanyolban lenne sok angol szó.

Nyilvánvaló, hogy egy angolul íródott 100%-ban tudományos szövegben jó eséllyel csak a funkciószavak és néhány alapige lesznek germán eredetűek, a nagy többségük pedig valószínűleg latin-görög jövevényszó – ilyen esetben még hihető is lenne, hogy egy ugyanilyen jellegű spanyol szöveg nagyjából érthető csupán angoltudás alapján. Legfeljebb ennyi igazságtartalma van az efféle állításoknak, de ez is kizárólag az írott nyelvre vonatkozik, mivel az angol és a spanyol hangtanilag minden tekintetben meglehetősen eltérő. S természetesen arról se feledkezzünk meg, hogy sokszor még a latin eredetű közös szavak is teljesen mást jelentenek vagy legalábbis másképp használatosak a két nyelvben.

Azt viszont én megnézném, hogy értené meg bárki is nulla spanyoltudással akár az olyan egyszerű kifejezéseket, mint a ¿Cómo estás? vagy a ¿De dónde eres? az angol How are you? és Where are you from? alapján. Márpedig az életben általában nem (csak) a tudományos szövegek megértésére van szükség. Igaz, elismerem, vannak kivételes zsenik, akik talán erre is képesek, de azért azt tanácsolnám mindenkinek, hogy a Gyakorikérdések.hu weboldalon megjelenő állításokkal bánjunk nagyon óvatosan!

Van neki, de mije?

Az igék – egyfajta hagyományos felosztásuk szerint – lehetnek tárgyasok és tárgyatlanok, s nincs ez másképp a spanyolban sem. Vannak köztük olyanok is, amelyek jelentésüktől függően használhatóak tárgyas és tárgyatlan igeként egyaránt, ilyen pl. a jól ismert preguntar ’kérdez’. Vannak viszont olyan tárgyas igék is, amelyek tárgya – jelentésükből adódóan – nem hagyható el, mint pl. a személytelen haber ’valahol valami van’ vagy a tener (< lat. TENĒRE) ’birtokol, neki van’. Vagy mégis?

Bizony, az ember néha találkozhat különös meglepetésekkel. Egy hirdetésben pl. a következő mondattal találtam szembe magam:

Solo tienes hasta el próximo 31 de mayo para votar.

Ha ezt pontosan fordítjuk, akkor azt jelenti, hogy ’Csak a közelgő május 31-éig van [neked] a szavazásra’. Na de micsodád? Természetesen egyértelmű, hogy az időre utalnak a mondatban, de helyes ez így? Elhagyható belőle a tiempo, a mondat tárgya?

Van neki... (Neuschwanstein kastély, Bajorország, Németország. Forrás: Pixabay.com)

Bármennyire is furcsán hangzik, de a válasz: igen. S hogy miért, annak szintén egyszerű oka van: mert a beszélők így használják. Sőt, nemhogy elhagyható a tárgy, hanem még „felesleges” is bele, mivel a nyelvhasználók számára így is teljesen egyértelmű a mondat jelentése – vagyis a tiempo kitétele még szóhalmozás is lenne. Olyan rögzült kifejezéstípussal van tehát dolgunk, amelyben a tener ige a kötelező tárgya nélkül jelenik meg, pontosan azért, mert egyértelmű, hogy az mi.

Bár a DRAE nem hozza ezt a rögzült használatot, a 20. jelentés – az egyetlen, amelyben a tener „hivatalosan” is tárgyatlan – teljesen hasonló: [tener.] 20. intr. Dicho de una persona: Ser rica y adinerada. Azaz: ’Egy személyről szólva: Gazdagnak és tehetősnek lenni’. Minden bizonnyal ez a jelentés is úgy keletkezett, hogy elkezdték elhagyni a tener dinero ’van pénze’ kifejezésből a tárgyat az anélkül is egyértelmű szövegkörnyezetekben. A tener (tiempo) esetében tehát egy folyamatban lévő változásról van szó. Egyébként ezzel analóg példa az angolból a Give me till the end of this week ’Adj nekem [időt] a hét végéig’ kifejezés.

Párhuzamként említhető a magyarból pl. a megéri ige, amely nyilván a megéri a pénzt, időt stb. kifejezésekből önállósult, vagy pl. az iszik [alkoholt], továbbá ilyen a húzza ’kitart valameddig’ is, mely szintén egy tárgyas kifejezésből keletkezhetett – bár azt már nem tudni, hogy melyikből.

Az angol és a magyar példákért köszönet Dr. Kálmán László nyelvésznek.

Abertura vagy apertura?

Ceremonia de apertura – Nyitóünnepség
(Forrás: Wikimedia Commons, CC)

A spanyolban van néhány olyan duplikátum, mely esetében az egyik szó csak egyetlen mássalhangzóban különbözik a másiktól, a megtévesztő hasonlóság ellenére azonban mégsem mindegy, hogy adott kontextusban melyiket használjuk közülük. Ilyen pl. a respeto és respecto (< lat. RESPECTU) – az első jelentése ’tisztelet’ (pl. con respeto ’tisztelettel’), a másodiké viszont ’tekintet, vonatkozás’ (con respecto [a/de] ’tekintettel, vonatkozásában’).

A legérdekesebb viszont az abertura és apertura (< lat. APERTŪRA) páros esete, ahol a két alak lényegében csak egy mássalhangzó zöngésségében különbözik egymástól, ezért rendkívül könnyű őket összekeverni. Ugyanakkor nagyon kell ügyelni arra, hogy melyiket használjuk: az abertura jelentése ugyanis ’nyílás, rés, hasadék’, illetve ’kinyitás, kinyílás’ (átvitt értelemben is), a nyelvvel kapcsolatban pedig ’nyíltság’ (magánhangzóé); ezzel szemben viszont az apertura jelentése ’(meg)nyitás, megnyitó’ (szinonimája az inauguración). A legegyszerűbben tehát úgy lehetne összefoglalni a kettő közötti különbséget, hogy míg az első egy kézzel fogható dolgot, illetve egyfajta konkrét cselekvést vagy történést jelöl, addig a második egy átvitt értelmű eseményt.

Una abertura en la tierra – Egy nyílás a földön

Vannak persze olyan szövegkörnyezetek, amikor a kettő között nem húzható éles határ; a legtipikusabb ilyen, amikor valamilyen létesítmény megnyitására utalunk. Ez esetben mindkét szó szinonimaként használható: pl. abertura ~ apertura de la piscina ’az uszoda megnyitása’. Ha jól belegondolunk, itt valójában arról van szó, hogy fizikailag is és átvitt értelemben is megnyitják az uszodát, vagyis „kinyitják az ajtaját” (konkrét cselekvés), ezáltal használhatóvá teszik az emberek számára (átvitt értelmű esemény). Olykor ingadozás is megfigyelhető (főleg a ’nyitás’ mint „valaminek a kezdete” jelentésben): apertura ~ (??) abertura de una película ’egy film nyitása (főcíme)’; továbbá az optikában szintén szinonimaként használhatóak ’rekesznyílás’ (abertura ~ apertura óptica) értelemben.

Ráadásként megemlítendő még a szónak egy harmadik változata, az obertura ’zenei nyitány’ is, amely a spanyolba nem közvetlenül a latinból, hanem a francia ouverture [uvertür] (< ouvrir [uvrí] ’kinyit’) közvetítésével került (az a- > ou- [u] változás valószínűleg a couvrir < lat. COOPERĪRE ’takar’ ige hangalakjának hatására történt). S ha már a francia is szóba került, érdemes megjegyezni még, hogy a portugálban viszont csak az abertura alak létezik, így ott ezt használják a spanyol apertura jelentésében is. S végül azok számára, akik inkább „vizuális típusúak”, az alábbi táblázat nyújthat segítséget abban, hogy mikor melyik alakot kell használni.

(Forrás: El Mexicano)

Szórend a spanyolban

Tartalomjegyzék Mondattani bevezetés Alany, ige és tárgy Ige és személyes névmás Főnév és melléknév A határozók helye a mondatban Eltérés a semleges szórendtől Felhasznált irodalom

✖

A mondattan (sintaxis, f.) tipikusan olyan területe a spanyol nyelvtannak, amelyről vagy legalább ezer oldalt lehetne írni, vagy semmit. Az előbbinek sok értelme nem lenne, hiszen senki sem olvasná el; az utóbbit választva pedig bele sem kezdtem volna ebbe a cikkbe. Nagy általánosságokban viszont el lehet mondani néhány dolgot a szórendről (orden de palabras), anélkül, hogy túlságosan belemennénk a mondattan zegzugos rejtelmeibe, a részletek úgyis csak a gyakorlat során sajátíthatóak el.

Ahogy az iskolában tanultuk, a mondat alapvetően három fő részből áll, melyek az alany, az ige és a tárgy; ezeket módosítják, ill. egészítik ki a további elemek (határozók, jelzők stb.), amelyeket a modern nyelvtan együttesen bővítményeknek nevez. E mondatrészek nemzetközi jelölése a szakirodalomban (latin eredetű angol elnevezésük kezdőbetűiből) a következő:

S (subject, sujeto) – alany,
V (verb, verbo) – ige,
O (object; objeto vagy complemento directo) – tárgy, illetve
C (complement, complemento) – bővítmény, határozó.

A legtöbb nyelvben, így a spanyolban és az angolban is, a mondatok mindig egy (ragozott) ige köré épülnek, ez alkotja a központi elemüket. (Bizonyos nyelvekben, néhány speciális mondattípusban, egyes igeidők esetén hiányozhat a ragozott igealak, ha az eléggé „tartalmatlan” lenne. Például a magyarban vagy az oroszban nem mindig használják a létigét jelen időben: a magyarban csak harmadik személyben nem, az oroszban egyikben sem.) Vagyis általában ige nélkül nem beszélhetünk valódi mondatról. (Persze vannak ún. „hiányos” mondatok is, amelyekben nincs kitéve a ragozott igealak, de a szövegkörnyezet alapján odaértendő.)

Vannak nyelvek, amelyekben a mondatrészek sorrendje a mondatfajtától függően szigorúan kötött (általában azok, amelyeknél a ragozás hiányában a szórend fontos szerepet játszik a mondatrészek egymástól való megkülönböztetésében, pl. az angol), ill. amelyekben „szabad”, vagyis bizonyos keretek között megvan a szórend változtatásának lehetősége (természetesen a „szabad” sem azt jelenti, hogy bármilyen sorrendben mondhatunk bármit, sőt, a szórend változtatása jelentésváltozással is járhat). A magyar és a spanyol – de különösképpen a latin – a szabad szórendű nyelvek közé tartoznak, és mint látni fogjuk, a szórendi szabadság a spanyolban még nagyobb, mint az olaszban.

«Verde es el Tajo, verdes son sus dos riberas» (Forrás: Pixabay.com)

Akár kötött, akár szabad szórendűnek számít egy nyelv, mindig jellemezhető a három fő mondatrész legáltalánosabb sorrendjével, ami alapján a nyelveket szórendi típusokba szokás sorolni: a spanyol (és az angol is) ennek megfelelően SVO-nyelv (vagyis a legjellemzőbb szórend az alany–ige–tárgy), míg a magyar inkább SOV-nyelv (alany–tárgy–ige, pl. János könyvet olvas), amely a leggyakoribb típus. Az alábbiakban nézzük meg részletesebben az egyes elemek sorrendjét a spanyolban.

Alany, ige és tárgy

Mint fent említettem, a spanyolban az általános szórend az SVO, azaz alany–ige–tárgy, nagyon gyakori viszont a VS(O) szórend is, a tárgy nélküli mondatokra az utóbbi jellemző: Salieron tres gatos negros ’Kijött három fekete macska’. A sajtóban szintén sokszor találkozhatunk ezzel a szórenddel tárgyat tartalmazó mondatokban is: Confirma la cantante su embarazo ’Az énekesnő megerősíti a terhességét’. A tárgy megelőzheti az igét kijelentő mondatokban, ami a beszélt nyelvben főleg határozott tárgy esetén fordul elő, kiemelő jelleggel: El libro lo he leído dos veces ’A könyvet(, azt) kétszer is elolvastam’. A legnagyobb szabadság azonban az alany pozíciójában mutatkozik. Az olasszal ellentétben a spanyolban az alany állhat a tárgy (ill. a részeshatározó, vagy mindkettő) előtt és után is, a mondat végén is: Le ha dado Juan el libro a Mario ~ Le ha dado el libro a Mario Juan (de olasz: *Ha dato il libro a Mario Gianni) ’János odaadta a könyvet Mariónak’.

Ige és személyes névmás

Az alanyesetű személyes névmások használata a spanyolban opcionális, akárcsak a magyarban, és csak kiemelésre szolgál: Tú lo has dicho ~ Lo has dicho tú ’Te mondtad (ezt)’. Sokszor viszont akkor is elhagyják az alanyi névmást, amikor ez a magyarban nem lehetséges: ∅ Son los que de más dinero disponen ’Ők azok, akik a legtöbb pénzzel rendelkeznek’ – vö. *∅ Azok, akik a legtöbb pénzzel rendelkeznek. A hangsúlytalan (részes vagy tárgyesetű) személyes névmások a ragozott igét – a felszólító mód kivételével – mindig megelőzik; az igenevekhez és a felszólító mód állító alakjához hátulról tapadnak; nem is részletezném tovább, hiszen volt már róluk bőven szó korábbi cikkekben.

Főnév és melléknév

A melléknév a spanyolban – az angollal és a magyarral ellentétben, ahol mindig megelőzi a főnevet – állhat a főnév előtt és után is. Sok esetben ez attól függ, hogy a melléknév mennyire hordoz (új) információt, azaz valóban módosítja-e a főnév jelentését, vagy csak árnyalja azt. Az előbbi esetben a főnév után áll, az utóbbiban előtte: pl. una casa nueva ’egy új ház’ [most épült] és una nueva casa ’egy új ház’ [egy másik, a beszélő számára új], vagy pl. un gran amigo ’egy nagyszerű barát’ és un amigo grande ’egy nagydarab barát’. Bizonyos melléknévfajták viszont csak a főnév után állhatnak – mivel jelentésükből adódóan mindig módosítják azt –, mint pl. a földrajzi helyet vagy származást jelölő melléknevek (gentilicios): un actor español (*un español actor) ’egy spanyol színész’, la policía bonaerense (*la bonaerense policía) ’a Buenos Aires-i rendőrség’ stb.

¿Una nueva casa o una casa nueva?

A határozók helye a mondatban

A határozók – főleg az időhatározók – lényegében bárhol állhatnak a mondatban, különösebb megkötések nélkül: Juan siempre lee el periódico ~ Juan lee siempre el periódico ~ Juan lee el periódico siempre ’János mindig (el)olvassa az újságot’. Ugyanez a változatosság nem lehetséges az angolban (John always reads the newspaper, de *John reads always the newspaper), és még az olaszban sem (Gianni legge sempre il giornale, viszont *Gianni sempre legge il giornale). Hasonlóképpen, a határozó beékelődhet a mondatkezdő ige és a mondatot záró alany közé (ami szintén nem lehetséges az olaszban): Ha entrado un ladrón por la ventana ’Belépett egy tolvaj az ablakon’ ~ Ha entrado por la ventana un ladrón ’Belépett az ablakon egy tolvaj’ (vö. ol. È entrato un ladro dalla finestra, de: *È entrato dalla finestra un ladro).

Eltérés a semleges szórendtől

A semlegesnek tekintett SVOC (ill. SOVC, ha a tárgy személyes névmás) szórendtől való eltérésnek (amelynek elnevezése a spanyol szakirodalomban hipérbaton, -tos, m.) két fajtája van: az egyik kizárólag a költői nyelvben fordul elő, ami történhet akár a nyelvtani szabályok megszegésével (ezzel itt nem foglalkozom); a másik valamennyi köznyelvi változatban és regiszterben megtalálható, főként kiemelő, nyomatékosító (fokalizáló) jelleggel, ill. ez a természetes a felkiáltó mondatokban is. Lássunk néhány példát, zárójelben a szórend jelölésével:

• Muy tranquilo te veo (C–O–V) ’Nagyon nyugodtnak látlak’;
• Alguna cosa habrá que decirle (O–V–C) ’Valamit kell majd mondani neki’;
• ¡Menudo lío has formado! (C–O–V) ’Micsoda zűrzavart keltettél!’;
• Si de algo estoy seguro... (C–V–C) ’Ha valamiben biztos vagyok, ebben’
• Del partido de ayer prefiero no hablar (C–V–O) ’A tegnapi meccsről inkább nem beszélek’;
• Por nada del mundo me desprendería yo de mi perro (C–V–S–C) ’Semmiért a világon nem válnék meg én a kutyámtól’;
• Son los que más dinero tienen (V–C _C–O–V) ’Ők azok, akiknek a legtöbb pénzük van’.

Az irodalmi nyelvben, főleg a dalokban, versekben természetesen még nagyobb a szórend variálhatóságának szabadsága, mint a mindennapi köznyelvben. Erre példaként álljon itt az alábbi népszerű spanyol diákdal (buborékban a magyar fordítással), a jobb oldali oszlopban a sorok szórendjének jelölésével (az összetett mondatoknál a mellékmondat szórendje alsó indexben), a videón pedig Portugália képeiben gyönyörködhetünk közben.

Estudiantina portuguesa (Arturo Rigel – Ramos Castro – José Padilla)

Somos cantores de la tierra lusitana Traemos canciones de los aires y del mar Vamos llenando los balcones y ventanas De melodías del antiguo Portugal Oporto riega en vino rojo sus laderas De flores rojas va cubierto el litoral Verde es el Tajo, verdes son sus dos riberas Los dos colores de la enseña nacional ¿Por qué tu tierra toda es un encanto? ¿Por qué, por qué se maravilla quien te ve? Ay, Portugal, ¿por qué te quiero tanto? ¿Por qué, por qué te envidian todos, ay, por qué? Será que tus mujeres son hermosas Será, será que el vino alegra el corazón Será que huelen bien tus lindas rosas Será, será que estás bañada por el sol

V–C V–O V–O C S–V–C–O C–V–S C–V–S, C–V–S C C–S–V–C C–V–S O–V S, C–O–V–C C–O–V–S V–S S–V–C V–S S–V–O V–S V–C–S V–S V–C

Felhasznált irodalom

• RAE–ASALE (2009): Nueva gramática de la lengua española. Sintaxis. Las funciones informativas. Introducción. Información conocida e información nueva, 40.1s.
• Fernández Soriano, Olga (1993): Sobre el orden de palabras en español. In: Dicenda. Cuadernos de Filología Hispánica, No. 11.

A segítségért köszönet Dr. Kálmán László nyelvésznek.

Halál = siker?

Kijárat, siker, halál – ezeket jelentik többek között a klasszikus latin ÉXĬTUS szó átvételei: az angolban (exit ’kijárat’), a spanyolban (éxito ’siker’), illetve az orvosi latinban (exitus – vagy újabban exit is – ’elhalálozás’). De hogyan alakulhatott ki ugyanabból a szóból ennyiféle, egymással ellentétes jelentés?

Köztudott, hogy a nyelvekben a szavak jelentése a legképlékenyebb, így szinte bármi előfordulhat, sőt: egy átvett szó jelentheti akár az ellenkezőjét is annak, amit az átadó nyelvben jelentett. Az is megesik, hogy egy szó egy összetett kifejezésből önállósul, de a kifejezés jelentését – vagy éppen egy másik tagjának jelentését, és nem a sajátját – viszi tovább (ezt hívják jelentéstapadásnak). De nagyon gyakori az az eset is, amikor egy szó eredetileg valamilyen általánosabb fogalomra utal, amely sok mindennel összefüggésbe hozható, majd az átvevő nyelvek azt más és más dolgokra alkalmazzák.

Meg még ezt is... (Fotó: El Mexicano)

Valami hasonló történt a latin ÉXĬTUS esetében is, melynek jelentése eredetileg egyszerűen ’kimenetel’ volt, az EXĪRE ’kimenni’ ige (amely exir alakban még megvolt az óspanyolban: ya me exco de tierra, ca del rey só airado ’már elmegyek e földről, mert üldöz a király haragja’ [Cid: 156, 12. sz.]) szenvedő melléknévi igenevéből. A kimenetel pedig lehet jó is, rossz is, vagy éppen egyik sem. Ugyanakkor átvitt értelemben már a latin szót is használták mindhárom jelentésben (Györkösy 1994: 208):

1. ’kijárás, kimenetel’;
2. ’kivezető út, kijárat’; átv. ’vég’;
3. átv. ’siker, eredmény’.

A nyelvekben pedig nem ritka a jelentésátvitel, vagyis az, hogy az eredetileg átvitt értelemben használt jelentés válik a legelterjedtebbé – többek között ez magyarázza a jelentések gyors változását.

A spanyol éxito műveltségi eredetű szó, népi megfelelője az ejido (< vulg. lat. EXĪTU) ’településhez tartozó, megműveletlen közföld, legelő’ jelentésben, amely ma már inkább csak a jogi nyelvben, illetve helységnevekben fordul elő.

Felhasznált irodalom

• Györkösy Alajos (1994): Latin–magyar szótár. 11. kiadás, Akadémiai Kiadó, Budapest, 208.
• RAE (2001): Diccionario de la lengua española, 22.ª edición.

Csukott szájba nem mennek legyek

„Amikor a folyó hallatszik, vizet visz”

Többen kérték már, hogy írjak a spanyol közmondásokról. Az összes szólásmondás felsorolása egy cikkben természetesen lehetetlen, ezért inkább csak arra vállalkoztam, hogy összegyűjtök néhányat azon közmondások (proverbios) közül, amelyeknek van mindenki által ismert magyar megfelelője is, hátha így mások is kedvet kapnak továbbiak gyűjtéséhez!

Aki persze ennél többre vágyik, annak bármely spanyol online szólásmondás-gyűjteményt tudom ajánlani. A legjobbak közülük a Cervantes Intézet Virtuális Könyvtárának többnyelvű gyűjteménye, ahol még jelentésmagyarázatot is kapunk a közmondásokhoz, a rokon és ellentétes értelműek feltüntetésével, a használati gyakoriságra utaló információval, sőt, a legelterjedtebb mondások magyar megfelelőjét is megtaláljuk a HU fülre kattintva (hátránya, hogy nehézkesen kezelhető, az újbóli kereséshez vissza kell lépni az egyes mondások oldaláról), illetve a Proverbia.net honlap, ahol tematikus kategóriákba szedve találjuk őket.

A mondások elsőként spanyolul szerepelnek (betűrendben), alattuk a pontos magyar fordítással (már amennyire ez lehetséges), ez alatt pedig a magyarban használt megfelelőjük. Abban az esetben, ha a magyar fordítás és a megfelelő magyar mondás megegyeznek, csak az utóbbi van feltüntetve. Egyes szólásmondások természetesen többféle változatban is élnek, ezek azonban csak akkor szerepelnek külön (egymás mellett, perjellel elválasztva), ha nagyobb mértékben eltérnek (nem csak annyiban, hogy például a quien ’aki’ helyett el que ’az, aki’ áll).

A caballo regalado no le mires el diente.
Ajándék lónak ne nézd a fogát.

A falta de pan buenas son tortas.
’Kenyér híján jók a tortalapok.’
Ha ló nincs, a szamár is jó.

A quien madruga, Dios le ayuda.
’Aki korán kel, Isten segít neki.’
Ki korán kel, aranyat lel.

Aunque la mona se vista de seda, mona se queda.
’Még ha a majom selyembe is öltözik, majom marad.’
Nem a ruha teszi az embert.

Cuando el río suena, agua lleva.
’Amikor a folyó hallatszik, vizet visz.’
Nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja.

Dime con quién andas, y te diré quién eres.
’Mondd el, kivel jársz, és megmondom, ki vagy.’
Madarat tolláról, embert barátjáról.


„A jó kelme a ládában is elkel” (Forrás: Wikimedia Commons)

El buen paño en el arca se vende.
’A jó kelme a ládában is elkel.’
Jó bornak nem kell cégér.

En boca cerrada no entran moscas.
’Csukott szájba nem mennek legyek.’
Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna.

En gustos se rompen géneros. / Sobre gustos no hay nada escrito.
’Ízlésekben szakadnak a műfajok.’ / ’Ízlésekről nincs semmilyen írott szabály.’
Ízlések és pofonok különbözőek.

Más vale maña que fuerza.
’Többet ér ügyességgel, mint erővel.’
Többet ésszel, mint erővel.

Más vale tarde que nunca. / Nunca es tarde si la dicha es buena.
’Többet ér későn, mint soha.’ / ’Sosem késő, ha jó a szerencse.’
Jobb későn, mint soha.

Más ven cuatro ojos que dos.
’Többet lát négy szem, mint kettő.’
Több szem többet lát.

No dejes para mañana lo que puedas hacer hoy.
’Ne hagyd holnapra, amit megtehetsz ma.’
Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra.

„Nem minden arany, ami fénylik”

No es oro todo lo que reluce.
Nem minden arany, ami fénylik.

Perro ladrador, poco mordedor. / Perro que ladra no muerde.
’Ugató kutya kevésbé harapós.’
Amelyik kutya ugat, nem harap.

Quien mucho abarca, poco aprieta.
Aki sokat markol, keveset fog.

Quien siembra vientos, recoge tempestades.
Aki szelet vet, vihart arat.

Tanto va el cántaro a la fuente, que al fin se rompe.
’Annyit jár a korsó a kútra, hogy a végén eltörik.’
Addig jár a korsó a kútra, amíg el nem törik.

Uno cosecha lo que siembra.
’Ki-ki azt aratja, amit vet.’
Ki mint vet, úgy arat.

Emberek és „emberekek”? – Hombre, gente és persona

Az olvasók bizonyára már megfigyelték, hogy sok ismert nyelvben – így az indoeurópai nyelvekben – az ’ember’ jelentésű szó kissé furcsán viselkedik: pl. az angol man és a spanyol hombre jelenti egyrészt gyűjtőfogalomként az ’ember’-t mint élőlényt, de elsősorban ’férfi’-t jelent. Ez onnan is látszik, hogy többes számuk (men, ill. hombres) kizárólag ’férfiak’-at jelent, nem pedig ’emberek’-et. Úgy néz ki tehát, hogy ezekben a nyelvekben a férfi az alapértelmezett biológiai nem, míg a női az, amelyik külön jelölt (a spanyolban ez a nyelvtani nemre is igaz). Ennek valószínűleg ősi, társadalmi okai vannak. A továbbiakban megnézzük részleteiben, mi a helyzet a spanyolban.

Mint fentebb írtam, az hombre (< ósp. omne < lat. HÓMINE(M), acc.) jelentése ’ember’ és – kifejezetten egy egyedre utalva – ’férfi’. Az el hombre tehát jelentheti azt, hogy ’az ember’ mint faj, de az un hombre szükségszerűen ’egy férfi’-t jelent (és semmiképpen sem ’egy nő’-t), többes számban pedig csakis ’férfiak’-at. Vagyis ha női egyedre akarunk utalni akár egyes, akár többes számban, akkor másik szót kell használnunk: la/una mujer (< ósp. mugier < lat. MULIERE(M), acc.) ’a/egy nő’, illetve mujeres ’nők’. De akkor hogy kellene mondani azt, hogy ’emberek’, a természetes nemükre történő utalás nélkül?

A választ persze már egy kezdő spanyolos is tudja, ám a kérdés nem csak ezért érdekes. Az ’emberek’ jelentést a gente (< lat. GENTE(M), acc. – vö. ósp. yente) gyűjtőnév fejezi ki, amely alaktanilag egy nőnemű, egyes számú főnév. Ez azért furcsa, mert egy egyes számú főnév többes számú, ráadásul megszámlálható dolgot jelent. Igen ám, de ha a gente jelentése ’emberek’, akkor vajon hogyan lehet kifejezni azt, hogy ’sok ember’ vagy például ’három ember’? Mivel e jelentésben megszámlálhatatlan főnévként viselkedik, a ’sok ember’-rel nincs különösebb gond, hiszen ilyenkor a ’sok’ jelentésű szó is egyes számban egyezik vele: mucha gente. Azonban a számnevek után – az un, una ’egy’ kivételével – már többes számú főnévnek kell állnia, ezért nem mondhatjuk azt, hogy *tres gente. De akkor a nyelvtanilag szabályos tres gentes azt jelentené, hogy ’három emberekek’? Itt kezd a dolog bonyolódni!

Muchísima gente... y un toro. Rengeteg ember... és egy bika...

A fentiekből már sejthetjük, hogy határozott számú embert elvileg nem lehet a gente szóval kifejezni. Ismét egy másik szóra van szükség, ez pedig a persona (< lat. PERSONA – eredetileg a görög és római színészek ’álarc’-át jelentette, innen pedig ’jellem, szerep, szereplő’, majd ’személy’). A ’három ember’ tehát tres personas. Habár létezik a hasonló jelentésű individuo ’egyén’ szó is, ennek használata azonban korlátozottabb (ahogy a magyarban sem szokás minden szövegkörnyezetben az emberek helyett az egyének szót használni).

Na, és akkor mégis mi a fene a gentes? Eddig csak a sztenderd vagy „semleges” köznyelvről beszéltünk, de mint tudjuk, a gyakorlat sokkal színesebb. Latin-Amerikában ugyanis – de leginkább Mexikóban – a gente nem csak ’emberek’-et jelent gyűjtőnévként, hanem ’személy’-t is, azaz a persona szinonimájaként is használatos! Ez esetben viszont azzal a meglepő fordulattal állunk szemben, hogy ’az emberek’ kifejezésére egyaránt helyes a la gente és a las gentes (=las personas) is, természetesen attól függően, hogy a beszélő a sztenderd (irodalmi, művelt), vagy a hétköznapi nyelvhasználathoz igazodik-e. Így már nem is olyan marhaság a tres gentes, sőt, a mindennapi mexikói nyelvben ez a szokványos számszerűsített kifejezése annak, hogy „valahány ember”.

A mai sztenderd spanyolban a gente mindössze két rögzült kifejezésben utalhat egyes számú személyre, ezek pedig a buena gente ’jó ember (~ jó fej)’ és a mala gente ’rossz ember’: pl. Sabemos que tú eres buena gente. ’Tudjuk, hogy te jó ember vagy.’ A kötetlen nyelvben továbbá jelent ’család’-ot (=familia) is, a régi nyelvben pedig ’nép(csoport)’ jelentéssel is bírt. Ez az ingadozás valószínűleg az óspanyol korszakra vezethető vissza, a latinból örökölt yente szót (a gente már visszakölcsönzött alak) ugyanis az emberek összességére utalva általában többes számban használták: Ya Canpeador, en buen ora çinxiestes espada, de Castiella vos ides pora las yentes estrañas, [...] ’Ó, Hős Lovag, jókor fogtál kardot, az idegen népek (~ emberek) földjére mész Kasztíliából’ (Cid: 175-176, 12. század).

Mindenesetre elgondolkodtató, miért is mondják a spanyolok a saját nyelvükre, hogy machista (’hímsoviniszta’), amikor az ’emberek’, a ’személy’ és még a ’család’ jelentésű szó is éppen nőnemű!

Vizsgázó méhek és rajzó tanulók?

Mi közük van a méhekhez? (Forrás: www.sernac.cl)

A tudományos nyelvben használt latin szavak magában a latinban sokszor teljesen hétköznapi, sőt, népi dolgokra utaltak – persze csak azok, amelyek már akkor is léteztek, amikor a latinnak nevezett nyelvállapotot még egységes anyanyelvként beszélték (nem pedig később kreálták őket kifejezetten tudományos célból). Ezek a szavak aztán járták a maguk természetes útját a nép ajkán, és bár lehet, hogy némelyikük az újlatin nyelvekben mára a felismerhetetlenségig eltorzult, eredeti jelentésük gyakran megőrződött.

E nyelvek érdekessége, hogy latin eredetű szókincsüket már a kezdetektől fogva kettős rétegződés jellemzi. Az alapvető réteg túlnyomó részét az ún. öröklött szókészlet (spanyolul palabras patrimoniales) alkotja, vagyis azok a szavak, pontosabban szóalakok, amelyek a latinból a beszélt nyelv útján folytonossággal öröklődtek, ezért hangalakjuk – követve a nyelv természetes változásait – mára nagymértékben torzulhatott. A másik réteg pedig a művelt, írott vagy vallási, liturgiai nyelvhasználat által továbbvitt szavakból áll, ezek az ún. „kultizmusok” (cultismos) – műveltségi eredetű szavak – és „félkultizmusok” (semicultismos), amelyek hangalakja alig, vagy egyáltalán nem változott meg – a legtöbbször csak alkalmazkodott a nyelv hangrendszeréhez, szószerkezetéhez. (A „kultizmus” kifejezés arra utal, hogy ezek a szavak eredetüket tekintve az írott/művelt nyelvhasználathoz tartoztak, ezért nem változott sokat a hangalakjuk; pl. a SPĪRITU(M) > espíritu ’lélek’ a nép ajkán *espirdo lett volna.)

Aztán nem ritkán előfordult az is, hogy ugyanaz a latin szó mindkét rétegből fennmaradt, de más-más jelentésben vagy jelentésárnyalatban – ezt a jelenséget nevezik szóhasadásnak, és az így keletkezett szópárokat pedig duplikátumoknak (dobletes). Néhány jellegzetes példát az alábbi táblázat tartalmaz.

A nagyításhoz kattints! (Forrás: El Mexicano)

Történt olyan is, hogy a latin szó háromfelé hasadt, aminek tipikus példája az eredetileg ’helyre tesz’ jelentésű INTEGRĀRE > enterarse ’értesül’, entregar ’átad’ és integrar(se) ’egyesít’, illetve (névmással) ’egyesül, csatlakozik, belép (csoportba, szervezetbe)’ – vö. ĬNTEGRU ’teljes, egész, ép’ > entero ’teljes, egész’ és íntegro ’egész [szám], ép’.

A továbbiakban pedig egy olyan szópárt vizsgálunk meg, amely inkább a jelentések miatt egészen érdekes. S ha már vizsgálódunk, akkor rögtön eszünkbe is juthat az examen (vagy éppen az angol exam) főnév, melynek jelentése ’vizsga, vizsgálat’, és mint latin jövevényszó, több európai nyelvben is megtalálható hasonló alakban és jelentésben. Nagyon kevesen tudják viszont, hogy ennek a szónak a latin forrása, az EXĀMEN – vulgáris latin EXĀMINE – eredetileg ’(méh)raj’-t, ’sereg’-et jelentett, majd innen ’tanulócsoport’-ot, és talán így keletkezhetett később a ’vizsga’ jelentés. S láss csodát, a latin szó folytatólagosan örökölt alakja a spanyolban (a jellemző hangváltozásokkal) az enjambre [enchámbre] főnevet eredményezte, jelentése pedig – ki gondolná – ’méhraj, sereg’!

Persze ma már senki sem jönne rá a hangalakjából, hogy ez a spanyol szó a népi latin EXĀMINE torzulása, ennek ellenére teljesen „szabályos” hangváltozással keletkezett. Tudniillik a latin X magánhangzók között általában [ch] (mint a pech szóban – fonetikai jelöléssel [x]) hangot eredményez (hogy hogyan, arról több korábbi cikkben is írtam, így nem részletezem), a -MINE végződés pedig kivétel nélkül -mbre lett a spanyolban, fejlődési sorát így kell elképzelni: ´-MINE > -mne > -mre > -mbre. Első lépésben tehát a hangsúlytalan rövid [i] törlődik, aminek következtében a két nazális mássalhangzó egymás mellé kerül; de mivel az [mn] kapcsolatot eléggé nehézkes kiejteni, az [n] elhasonul az [m]-től (rotacizálódik), az így kapott *[mr] viszont ismét egy fonetikai nonszensz, ami csak úgy ejthető ki, ha van benne egy „átvezető” hang is, amely a [b] lesz (ezt mi magunk is kipróbálhatjuk: [m]+[r] kapcsolatot képtelenség úgy ejteni szünet nélkül, hogy nem ejtünk közöttük egy gyenge [b]-t). Már csak azt kellene valahogy megmagyarázni, hogy mit keres ott az n. Ez vagy egy „pótlóhang”, amely az eredeti mássalhangzó hosszúságát hivatott kompenzálni (vö. prov. messatge > sp. mensaje, lat. AD SĪC > ósp. assí ~ ansí stb.), vagy hatott rá az en- (< lat. ĬN- ’be-’) igekötő/képző is, amely eléggé gyakori.

Hasonlóképpen, az EXAMINĀRE ’rajzik’ ige spanyol folytatója az enjambrarse, azonos jelentésben, a művelt úton meghonosodott megfelelők pedig a már említett examen ’vizsga, vizsgálat’ és examinar(se) ’megvizsgál, vizsgázik’, továbbá az examinando, -da ’vizsgázó’ főnév.

A lektorálásért köszönet Dr. Kálmán László nyelvésznek.

Elbarikádozott kötőszó

Mi a közös a tilalomban és egy kötőszóban? Nos, ha úgy vesszük, mindkettő kifejezheti azt, hogy valami valamivel ellentétes, leginkább ha a hagyományos nyelvtan szerinti ún. „ellentétes kötőszó”-ról (de, mégis, ennek ellenére stb.) beszélünk. De ami igazán érdekes, az az, hogy hogyan lesz egy ’tilalom’ jelentésű szóból ellentétes kötőszó!

A spanyolos olvasók talán már sejtik, hogy a sin embargo ’ennek ellenére, mégis, viszont’ kifejezésről lesz szó. Persze ahhoz nem kell tudni spanyolul sem, hogy ebből az embargo ’(kereskedelmi) korlátozás, tilalom, zárlat’ szó ismerős legyen a számunkra, hiszen a spanyol eredetű magyar embargó is pontosan ugyanezt jelenti.

Embargóövezet. Behajtás „kizárólag lakóknak”. (Forrás: Wabingenieria.com)

A hímnemű embargo főnév az embargar ’akadályoz, zavar’, illetve a jogi nyelvben ’lefoglal, zárol’ jelentésű ige származéka, és valószínűleg a latin köznyelvi *IMBARRICĀRE ’megakadályoz, elbarikádoz’ ige folytatójáról van szó, amely vélhetően a – spanyolban is meglévő – beszélt latin *BARRA ’rúd, sorompó, barikád’ főnévre vezethető vissza. Vagyis a sin embargo – ún. „ellentétes kötőszói kifejezés” (locución conjuntiva adversativa) – szó szerinti fordítása ’korlátozás/megkötés nélkül’. Tehát annak ellenére történik valami, hogy az előzmény, amitől az ellenkezőjét várnánk, bármiféle akadályt jelentene; s innen származtatható az ellentétes kötőszói használat.

Muszáj arra is felhívni a figyelmet, hogy a hasonlóság ellenére az embargar és az embarcar ’(utast) beszállít’, ill. ’(hajót) megrak’ igéknek nincs közük egymáshoz: az utóbbi már belső spanyol fejlemény az en- (< lat. ĬN-) ’be-’ igekötő és a barco vagy barca (< lat. BARCA) ’hajó’ elemekből. A kettőt azért is könnyű összetéveszteni, mert a magyar embargó ’behajózási tilalom’ értelemben is használatos.