Újlatin nyelvek a legrégiesebb indoeurópai nyelvek?

A nyelvek iránt érdeklődők egyik kedvenc témája, hogy egy nyelvcsalád, nyelvcsoport tagjai közül melyek a legrégiesebbek, legkonzervatívabbak, vagy éppen a legújítóbbak, vagyis amelyek a legközelebb állnak, illetve a legjobban eltávolodtak a közös ősüktől, amelyből kialakultak. A közös ős vagy alapnyelv létezésére azonban a legtöbbször nincs közvetlen, írásos bizonyíték (hiszen általában több ezer, akár tízezer évvel ezelőtti nyelvváltozatokról van szó), mivel nem volt írott nyelv.

A tudományos összehasonlító módszerekkel azonban – a ma élő nyelvek alapján – az alapnyelvek hangrendszerét, nyelvtanát és legalapvetőbb szókincsét (pl. a számneveket, személyes névmásokat, a természettel összefüggő alapfogalmakat) sok esetben képesek többé-kevésbé rekonstruálni, s ez így történt az indoeurópai alapnyelv esetében is. A rekonstrukció a nyelvekre jellemző rendszeres hangmegfelelések alapján történik, és természetesen csak feltételezés (a feltételezett szótöveket egy eléjük tett csillaggal szokás jelölni).

A Stonehenge építését a régészek i. e. 2500 körülre teszik. Az indoeurópai alapnyelv a nyelvtörténészek szerint i. e. 4000 tájékán kezdhetett el önálló nyelvjárásokra szakadni...

Korábban már írtam arról is, hogy igazából nincs értelme – és nem is lehet – azt megállapítani, hogy a nyelvváltozatok összességében mennyire régiesek vagy újítóak, mivel ez csak attól függ, hogy az összehasonlítandó nyelveket mely szempontból vizsgáljuk (hangtan, nyelvtan vagy szókincs): van, amiben az egyik nyelv(változat) régiesebb, a másik újítóbb, és van, aminél ez éppen fordítva van, de sokszor egyáltalán nem lehet megmondani, hogy két szóalak közül melyik áll közelebb az eredetihez (amely vagy dokumentált írásban, vagy nem).

Hogy mégis miért érdemes vagy érdekes az újlatin nyelvek esetében erről beszélni, az nem más, mint egyetlen hangtani tulajdonság. Bár jelentéktelen adatnak tűnne, de néhányuk kivételével ezek az egyedüli ma is élő nyelvek, amelyek – a latinon keresztül (természetesen a kiejtést, nem pedig a helyesírást alapul véve) – máig őrzik bizonyos indoeurópai alapnyelvi szavak *kʷ hangját! Ez a mássalhangzó, az ún. labioveláris zöngétlen zárhang, az összes többi ma beszélt indoeurópai nyelvben átalakult: [k], [w], [p], [f], [t], [cs] stb. hangok lettek belőle. Legegyszerűbb ezt belátni az alapnyelvi *kʷetwór(es) ’négy’ számnév mai megfelelőinél, amelyet az alábbi táblázat szemléltet (sárgával kiemelve azok a nyelvek, amelyek a szókezdő alapnyelvi mássalhangzót pontosan őrzik):

(Forrás: El Mexicano)

Szintén indoeurópai eredetű pl. a spanyol cual, cuan, cuando, cuanto, olasz quale, quando, quanto stb. (< lat. QUĀLEM, QUAM, QUANDO, QUANTUM) alakok szókezdő [kw] hangja. Vigyázat! Természetesen nem arról van szó, hogy [kw] hang csak az újlatin nyelvekben létezne (hiszen más indoeurópai nyelvekben is megvan ez a hang), hanem arról, hogy ezek az újlatin nyelvek őriznek olyan szavakat, amelyek a rekonstruált alapnyelvben is ezzel a hanggal kezdődhettek. (Más indoeurópai nyelvek [kw] hangja azonban nem az indoeurópai *kʷ folytatása, így pl. az angol queen [kwín] ’királynő’ szókezdő mássalhangzója az indoeurópai *gʷ hangból származik: *gʷēn ’nő’.)

Vannak persze szakemberek, akik kételkednek az összehasonlító nyelvészet eredményeiben. Ők abban látják a problémát, hogy a mai nyelvek szavainak hangalakja alapján kikövetkeztetett – vagyis közvetlen bizonyítékokkal nem igazolható – rekonstruált alapnyelvi szavakat vesznek későbbi magyarázatok alapjául. (Olyan ez, mintha egy előttünk ismeretlen esemény ismert következményeit éppen a következmények alapján kitalált – de valójában továbbra is ismeretlen – eseménnyel próbálnánk megmagyarázni.) Ugyanakkor tudni kell, hogy vannak olyan hangváltozások, amelyek iránya a természet törvényeiből következik, vagyis nem történhetnek „visszafelé”: pl. mindig a hátul képzett zárhangból lesz elöl képzett réshang (vagyis pl. [k] hangból [cs]), és nem fordítva ([cs]-ből sosem lesz [k] hang). E törvényszerűségeket felhasználva tudnak a történeti nyelvészek az alapnyelvi hangokra és szótövekre nagy valószínűséggel visszakövetkeztetni. Azaz, ha pl. több mai rokon nyelv közül ugyanaz a szó az egyikben [k]-val, a másikban [cs]-vel, egy harmadikban pedig [sz]-szel kezdődik, akkor szinte biztosra vehető, hogy közös ősükben [k]-val kezdődött.

Szanszkrit számnevek 1-től 100-ig
Összefoglalásképpen tehát elmondhatjuk: amennyiben az a kérdés merülne fel, hogy mely mai indoeurópai nyelvek őrizték meg az alapnyelvi *kʷ hangot, akkor ezek az újlatin nyelvek (olasz, spanyol, portugál, katalán, rétoromán), amelyek – kizárólag e sajátosságuk szempontjából – valóban a legrégiesebb indoeurópai nyelvek. Természetesen, ha például azt vizsgálnánk, hogy mely nyelvek őrizték meg az indoeurópai zöngés hehezett *bʰ, *dʰ, *gʰ zárhangokat, akkor ebben a tulajdonságban az indoiráni ághoz tartozó indoárja nyelvek lennének a legkonzervatívabbak – amelyek viszont ezt leszámítva hangtanilag meglehetősen újítóak.

A „visszaható igék”, amelyek nem hatnak vissza...

A spanyolban rengeteg olyan ige van, amelyek a személyes névmás me, te, nos, os és se hangsúlytalan alakjaival ragozódnak. Ezek szótári alakjához, vagyis a főnévi igenevükhöz a se simulószócska kapcsolódik, pl. lavarse ’mosakodni’ (me lavo, te lavas, se lava, nos lavamos stb.) vagy pl. arrepentirse ’megbánni’ (me arrepiento, te arrepientes stb.).

Hagyományosan az ilyen igéket „visszaható igék”-nek (verbos reflexivos), a névmást pedig „visszaható névmás”-nak (pronombre reflexivo) nevezik (amely ugyanúgy lehet részes és tárgyesetű is). De álljunk meg egy kicsit! Mit is jelent az, hogy „visszaható ige”? Olyan, cselekvést kifejező tárgyas ige, amelynek alanya és tárgya megegyezik. Visszaható igeként értelmezhető a példában is szereplő me lavo ’mosakszom’, szó szerint ’megmosom magam’. De lehet-e visszaható a me arrepiento ’megbánom’ ige? Megbánom „magamat”?? – Természetesen nem, hiszen ennek így nincs értelme. Sőt, *arrepentir ige nem is létezik a visszaható névmás nélkül.

Nem véletlenül tettem idézőjelbe, hogy „visszaható ige”: a visszaható alakú névmással ragozott legtöbb igének ugyanis valójában semmi köze a visszaható igékhez. Ezeket az igéket a spanyol akadémiai nyelvtan (NGLE) – a névmás funkciójának megkülönböztetése nélkül – egyszerűen úgy nevezi, hogy verbos pronominales, azaz ’névmással használt igék’ (hívjuk őket röviden pronominális igéknek).

Barco hundiéndose... ¿¿Se hunde a sí mismo?? – Süllyedő hajó... Elsüllyeszti magát??

Ha jól belegondolunk, még az is vitatható, hogy a me lavo igealak tényleg visszaható-e. Ezzel kapcsolatban kétféle értelmezés él: az egyik szerint tárgyas ige, melynek tárgya a cselekvő személy (’megmosom magam’); a másik szerint viszont tárgyatlan, és az alanya inkább elszenvedi a cselekvés hatását (vö. ’mosakszom’). Még érdekesebb a me despierto ’felébredek’: ha azt vesszük, hogy a despertar jelentése ’felébreszt’, akkor nyilvánvaló volna, hogy a despertarse az ’felébreszti magát’, s így lesz ’felébred’ jelentésű. De van annak értelme, hogy valaki „felébreszti magát”? Nem sok, mivel igazából ez inkább történik vele. (Vigyázat! A me lavo las manos ’megmosom a kezem’, se compró un coche ’vett magának egy autót’, se lo comió todo ’mindent megevett’ stb. típusú kifejezésekben sincs pronominális vagy visszaható ige: ezek egyszerű tárgyas mondatok részes esetű visszaható névmással.)

Nyelvtanilag minket mégis az érdekelne, hogy akkor mik is ezek a pronominális igék valojában. Többségében olyan tárgyatlan igékről van szó, amelyek valamilyen (állapot)változást, történést fejeznek ki (persze ez nem jelenti azt, hogy csak pronominális igék fejezhetnek ki ilyesmit). Példaként vizsgáljuk meg a következő mondatokat!

1. El barco se hundió, pero afortunadamente todos los miembros de la tripulación se salvaron. ’A hajó elsüllyedt, de szerencsére a legénység minden tagja megmenekült.’
2. No quiero irme. Me estoy muriendo por ti. ’Nem akarok elmenni. Meghalok érted.’
3. No me arrepiento de lo que dije, era lo que pensaba. ’Nem bánom meg, amit mondtam, az volt, amit gondoltam.’

Az 1. példában szereplő hundirse ’elsüllyed’ és salvarse ’megmenekül’ szenvedő alakú igék, amelyek egy-egy eseményt – történést – írnak le (nincs értelme annak, hogy ’elsüllyeszti magát’, még ha így egyszerűbb is lenne magyarázni). Az ilyen igei szerkezetet nevezik mediális szerkezetnek (voz media) is, amely valahol félúton van a szenvedő és a cselekvő mondatok között.

A tanár úr nagyon szemléletesen bemutatja a videón, hogy mit is jelent a mediális szerkezet...
A 2. esetben az irse ’elmegy’ és a morirse ’meghal’ (amely a morir igével szemben érzelmileg jelöltebb) állapotváltozást fejeznek ki. Érdemes tudni ugyanakkor, hogy csak a morir használatos, ha a halál erőszakos cselekmény következménye, mint pl. az Un muchacho de catorce años (*se) ha muerto en Pamplona, abatido también por la violencia etarra ’Egy tizennégy éves fiú halt meg Pamplonában, szintén az ETA-erőszak sújtott le rá’ mondatban.

A 3. mondatban a már említett arrepentirse ’megbán’ igét találjuk, melynek vonzata a de elöljárószó. Ennek az igének nincs is névmás nélkül ragozott párja, csak pronominális lehet. Van még néhány ige, amely ugyanígy viselkedik, listájuk megtekinthető az NGLE online változatában ide kattintva.

Példa egy szabályos pronominális ige ragozására a releváns alakokkal (Forrás: El Mexicano)

Egy mondatban összefoglalva tehát a lényeget, a pronominális igék valamilyen eseményt – változást, történést – kifejező, mediális vagy szenvedő mondatban használt tárgyatlan igék, amelyeket a visszaható névmással ragoznak. Eredetük a latinban gyökerezik. A klasszikus latinban a szenvedő igeragozás szintetikus alakokból állt (pl. laudat ’dicsér’ és laudatur ’dicsértetik’, azaz ’dicsérve van’), és természetesen ugyanúgy léteztek olyan igék, amelyeket szenvedőként ragoztak, de jelentésük nem volt az (ezeket nevezi a szakirodalom deponens igéknek). A szenvedő igeragozás viszont az élőbeszédből hamar kiveszett, így a visszaható névmás (MĒ, TĒ, NŌS, VŌS, SĒ) használata az ige aktív alakjával kiterjedt a szenvedő és mediális jelentések kifejezésére is.

Estar, ir, llevar vagy seguir + gerundio?

Egy korábbi témában már kitértem rá, hogy az éppen folyamatban lévő (idegen szóval progresszív, azaz ’előrehaladó’), illetve az olyan cselekvést/történést, mely folyamatosságának a kihangsúlyozása a cél, a spanyolban gyakran az estar + gerundio szerkezettel fejezik ki (está cantando ’éppen énekel’). Az olyan igei kifejezéseket, amelyekben egy segédigeként használt ige, illetve egy, a konkrét cselekvést vagy történést jelölő ige valamely személytelen alakja vesz részt, igei körülírásoknak (spanyolul perífrasis verbales) nevezzük. A mostani témában a folyamatosságot kifejező egyéb igei körülírásrokról és használatukról lesz szó, több olvasó kérése alapján.

Igeidő vagy nem igeidő?

Mielőtt rátérnék a konkrét témára, tegyünk egy kis kitérőt. Sokszor felmerül a kérdés, hogy amennyiben az ha cantado egy igeidő (amelyet az akadémiai nyelvtan pretérito perfecto compuesto de indicativo névre keresztelt), akkor az está cantando miért nem az – lehetne például „folyamatos jelen”, hiszen mindkettőben az a közös, hogy egy segédige és egy személytelen igealak (a participio, illetve a gerundio) vesz részt a képzésében. Egyfelől természetesen önkényes, hogy a nyelvtanok mit tekintenek igeidőnek és mit csak igei körülíró szerkezetnek (a spanyol igeidők egy része például a latinban még ugyanilyen igei körülírás volt), másfelől viszont az határozza meg leginkább, hogy a szerkezet mennyire rögzült, azaz grammatikalizálódott.

Az ha cantado egyrészt azért igeidő, mert az haber ragozott alakjai a szenvedő melléknévi igenév változatlan (semleges) alakjával rögzült szerkezetté vált, és a participio, amely eredetileg a tárgy „jelzője” volt (a középkori nyelvben még nemben-számban egyeztetve vele), a modern spanyolban már kizárólag a segédigéhez tartozik, amellyel elválaszthatatlan szerkezetet alkotnak. Így pl. az Hoy ha cantado una canción ’Ma énekelt egy dalt’ mondatot nem lehet úgy mondani, hogy *Ha hoy cantado una canción, és úgy sem, hogy *Hoy cantada ha una canción (az óspanyolban még lehetett volna); másrészt az haber helyett semmilyen más ige nem láthatja el ugyanezt a funkciót, az előidejűség kifejezését.

A fentiekkel szemben viszont semmi sem tilja, hogy az Hoy está cantando ’Ma [éppen] énekel’ mondatot úgy mondjuk, hogy Está hoy cantando vagy Hoy cantando está vagy akár Cantando está hoy – legfeljebb az utóbbira azt mondanák, hogy kissé irodalmias. Sőt, és itt jön a lényeg, amire ki akartam lyukadni: az estar mellett egyéb igéket is használhatunk az ilyen körülírásokban hasonló jelentéssel, melyek közül a leggyakoribbak az ir, a llevar és a seguir.

Térjünk hát a tárgyra. Több esetben kérdezték már spanyolosok, hogy mi a különbség, vagy egyáltalán mit jelentenek az olyan kifejezések, mint például a voy estudiando, sigo aprendiendo stb. Talán érezhető, hogy ezek hasonlóak az estar + gerundio körülíráshoz (funkcionálisan mind a négy tárgyalt ige ugyanazt a szerepet tölti be itt), jelentésükben azonban vannak árnyalatnyi eltérések. Nézzük meg őket szép sorjában.

Estar + gerundio és estar siendo

Úgy gondolom, az estart nem kell túlmagyarázni: ennek az igének (jelentése ugyebár ’valahol/valahogy van/áll’) e szerepben nincs semmiféle pluszjelentése, egyszerűen azt fejezi ki, hogy a cselekvés relatíve éppen folyamatban van: estoy estudiando ’[éppen] tanulok’, está leyendo ’[éppen] olvas’ és így tovább.

Annál érdekesebb viszont, hogy megengedi a ser létigét is (cselekvő és szenvedő szerkezetben egyaránt), amit redundánsnak gondolhatnánk, hiszen a ser eleve meglévő – állandó, inherens, megváltoztathatatlan, folyamatosan fennálló stb. – tulajdonságot, körülményt, vagyis „alapigazságot” jelöl. Az estar siendo mégis olyasfajta árnyalatot kölcsönöz az alábbi mondatoknak, hogy az állítás éppen az adott pillanatra érvényes csak – azaz feltételezi, hogy nem mindig van vagy lesz úgy. Sokan ezt anglicizmusnak vélik (köztük én is), mégpedig az is/are being tükörfordításának (lévén az angol nem rendelkezik két külön igével az állandó vs. átmeneti tulajdonság kifejezésére), mindazonáltal még a köztudottan eléggé konzervatív Spanyol Királyi Akadémia szerint is tökéletesen lehetséges és korrekt a spanyolban. Szintén érdekes, hogy leginkább sporthírekben hallani, illetve olvasni az alábbiakhoz hasonló mondatokat:

• Está siendo un fin de semana decepcionante. ’Kiábrándító hétvége van [eddig].’
• Estamos siendo un equipo frío. ’Hűvös csapat vagyunk [most éppen].’
• No está siendo fácil, pero quiero que el míster piense en mí. ’Nem könnyű [most], de azt szeretném, hogy az edző rám gondoljon.’

A No está siendo fácil tehát azt fejezi ki igazából, hogy ’Nem könnyű most éppen’, szemben azzal a mondattal, hogy No es fácil ’Nem könnyű [általában]’. Persze talán elegánsabb lenne azt mondani, hogy No es fácil ahora vagy egyszerűen No está fácil – könnyen meglehet, hogy az estar siendo csak az én fülemet bántja, bár igaz, akinek nem anyanyelve, ne vegye magára. ;-) Néhány példa a szenvedő szerkezetben történő használatára is, amivel leginkább az informatikában találkozni:

• La cuenta está siendo usada por otra persona ’A fiókot éppen egy másik személy használja’ (másképpen: Otra persona está usando la cuenta);
• El CD está siendo utilizado por otra aplicación ’A CD-t éppen egy másik alkalmazás használja’ (másképpen: Otra aplicación está utilizando el CD);
• Tu archivo está siendo cargado ’A fájlod éppen töltődik fel’ (elegánsabb lenne így: Tu archivo se está cargando) stb.

Ir + gerundio

Az ir + gerundio, mint arról az ige jelentése (’megy, jár’) is talán árulkodik, olyan folyamatban lévő cselekvést fejez ki, amely elkezdődött és – szépen, lassacskán – halad előre:

• Voy aprendiendo inglés. ’Lassacskán megtanulok/tanulgatok angolul.’
• Va creciendo el amor entre tú y yo. ’Egyre nő a szerelem kettőnk között.’
• Vamos ganando batallas perdidas. ’Szépen megnyerjük az elvesztett csatákat.’

Llevar + gerundio

Akinek jók a megérzései, szintén könnyen ki tudja következtetni a llevar + gerundio körülírás használatát az ige jelentéséből: a llevar (< lat. LEVĀRE, eredetileg ’felemel, felvesz’) jelentése ugyanis ’hordoz, visz’. Vagyis ezzel a szerkezettel olyan fennálló cselekvés vagy történés fejezhető ki, amely már egy ideje tart (az természetesen szubjektív, hogy mi számít hosszú időnek). Mindig valamilyen időhatározóval használjuk. Nézzük a következő példákat:

• Llevo cinco años estudiando esta lengua y todavía no me la aprendí. ’Már öt éve tanulom ezt a nyelvet, és még mindig nem tanultam meg.’
• Treinta años llevamos cantando y estamos muy contentos. ’Már harminc éve énekelünk, és nagyon elégedettek vagyunk.’
• Un científico lleva cuatro décadas buscando el monstruo del lago. ’Egy tudós már négy évtizede keresi a tó szörnyét.’

Seguir + gerundio

S ezek után már gyerekjáték lesz kitalálni a seguir + gerundio szerkezet árnyalatát, ismervén a seguir (< lat. SEQUĪ) ige jelentését: ’folytat, követ’ – azaz olyan folyamatos cselekvést vagy történést fejezhetünk ki vele, amely továbbra is fennáll, folytatódik. Lássunk erre is pár példamondatot:

• Sigue siendo el mejor profesor de la escuela. ’Továbbra is a legjobb tanár az iskolában.’
• Mañana seguiré contestando vuestras cartas. ’Holnap folytatni fogom a leveleitek megválaszolását.’
• Te sigo y seguiré amando. ’Még mindig szeretlek és továbbra is szeretni foglak [téged].’

Az alábbi táblázatban összefoglaltam a leggyakoribb, folyamatosságot kifejező igei körülírásokat.

Nagyobb mérethez kattins! (Forrás: El Mexicano)

Felcserélhetőek-e?

Az eddigi példamondatokból talán az is látható, hogy bármennyire is hasonló ezeknek a körülíró szerkezeteknek a jelentése, adott szituációban mégsem mindig lehet – vagy legalábbis nem tanácsos, nem túl elegáns – őket egymás helyett használni. Lássuk csak az alábbi példákat:

• Estoy/Voy/Sigo aprendiendo inglés. / *Llevo aprendiendo inglés.
• Llevo cinco años estudiando esta lengua y todavía no me la aprendí. / *Estoy/Voy/Sigo cinco años estudiando la lengua y todavía no me la aprendí.
• Sigue siendo el mejor profesor de la escuela. / *Lleva siendo el mejor profesor de la escuela. / (?) Está/Va siendo el mejor profesor de la escuela.

A fenti mondatok közül nyelvtanilag természetesen mindegyik helyes. Az első esetben láthatjuk, hogy az estar/ir/seguir felcserélhető – persze más-más jelentésárnyalattal –, azonban a llevar igét csak akkor van értelme használni, ha megmondjuk azt is, hogy mennyi ideje tart a cselekvés.

A második példánál hasonló a helyzet: ha azt akarjuk kifejezni, hogy valami milyen hosszú idő óta van folyamatban, akkor ilyen mondatszerkesztéssel ezt csak a llevar igével tehetjük meg. Természetesen jó lenne az estar/ir is, ha egy kicsit átalakítanánk a mondatot, pl. Estoy/Voy estudiando esta lengua desde hace cinco años. A seguir igével azonban megint csak furcsa lenne, hiszen ez azt fejezi ki, hogy a cselekvés továbbra is fennáll, olyasmi árnyalattal, hogy még a jövőben is fenn fog állni (magyarul is elég furcsa lenne azt hallani valakitől, hogy Öt éve továbbra is tanulok).

A harmadik példánál előfordulhat ugyan a seguir helyett az estar/ir használata, azonban ezek nem túl gyakoriak, s még kevésbé elegánsak.

Említésre érdemes, hogy a bizalmas nyelvben, főleg Latin-Amerikában, használják még az andar igét is folyamatos cselekvés kifejezésére: pl. ¿Qué andas haciendo? ’Mit csinálsz [most éppen, mostanában]?’ vagy bizalmasan ’Miben mesterkedsz?’.

Aragonés: archaikus dialektus a Pireneusokban

Aragónia címere
(Forrás: Wikimedia Commons, GFDL/CC)

Az Ibériai-félszigeten beszélt újlatin nyelvváltozatok közül volt már szó a portugálról és kistestvéréről, a galiciairól, a kasztíliaihoz közel álló asztúriai-leóni dialektusokról, a katalánról és kistestvéréről, az okcitánról, valamint a kasztíliai szélső vagy átmeneti nyelvjárásának is tekinthető kantábriairól (köztudott, hogy a besorolások sokszor önkényesek, és inkább politikai, mint nyelvtörténeti alapon történnek). Az ismertető sorozat mostani részében az erősen veszélyeztetett, már csak az észak-aragóniai falvakban, nyelvjárások formájában élő aragonésről (más néven navarroaragonés) lesz szó, amely azonban korántsem elhanyagolható jelentőségű a spanyol nyelvtörténet szempontjából, hiszen javarészt ebben nyelvváltozatban íródtak a 10. századból származó első, már újlatin nyelvű összefüggő mondatokat tartalmazó és hagyományosan az első spanyol nyelvemlékeknek is tartott San Millán-i glosszák (Glosas Emilianenses), amelyek szintén az első néhány baszk nyelvű kifejezést is tartalmazták.

Az aragonést vagy aragóniait (saját nevén l’aragonés vagy luenga aragonesa, köznyelvi elnevezése fabla, azaz végső soron ’beszéd, tájszólás’) egészen a 20. század végéig – a hagyományos nyelvtörténészek mindmáig – csak a spanyol egyik történelmi nyelvjárásának tekintették (a régi aragóniai szövegek szerepelnek például a Spanyol Királyi Akadémia nyelvtörténeti szövegtárában – Corpus Diacrónico del Español, CORDE – is). Bár 2004 júliusa óta saját Wikipédiával is rendelkezik, 2006-ban pedig megalakult az Aragóniai Akadémia (Academia de l’Aragonés), Aragónia autonómiai kormánya is csak 2009-ben ismerte el törvényileg önálló nyelvi státuszát (Ley 10/2009, de 22 de diciembre, de uso, protección y promoción de las lenguas propias de Aragón – „10/2009, december 22-ei törvény, Aragónia saját nyelveinek használatáról, védelméről és terjesztéséről”), és a nyelvi akadémia alapító okiratát is csak egy 2011-es autonóm kormányzati rendelettel fogadták el (Decreto 87/2011, de 5 de abril, del Gobierno de Aragón, por el que se aprueban los Estatutos de la Academia de la Lengua Aragonesa – „Az Aragóniai Kormány 87/2011, április 5-ei rendelete, mely által elfogadtatik az Aragóniai Nyelvi Akadémia Alapító Okirata”).

Zaragoza, Aragónia fővárosa (Forrás: Wikimedia Commons, közkincs)

A számos nyelvjárás formájában élő aragóniait ma mindössze kb. 10-12 ezer ember használja anyanyelvként (nem számítva az ún. „újbeszélőket”), az iskolai oktatásban részesült beszélők valamennyien kétnyelvűek a kasztíliaival (egynyelvű beszélők talán már nem is léteznek). Besorolása az újlatin nyelveken belül nem egyértelmű. Nyelvtörténetileg átmenetet képez a kasztíliai és a katalán között, ugyanakkor archaikus hangtani tulajdonságai miatt egyes források a nyugati újlatin nyelvek teljesen önálló ágába sorolják (lásd pl. Ethnologue). Az alábbiakban néhány sajátosság, amely élesen elkülöníti a kasztíliaitól (és olykor a többi közeli rokon nyelvváltozattól is):

Nyelvek Aragóniában
(Forrás: Wikimedia Commons, GFDL/CC)

• a szókezdő latin CL-, FL-, PL- csoportok megőrzése: CLAMARE ’hívni’ > clamar, (AP)PLICARE ’érkezni’ > plegar (vö. kasztíliai llamar, llegar);
• a szókezdő latin F- megőrzése: FILIU ’fia’ > fillo, FOLIA ’levél’ > fuella (vö. kaszt. hijo, hoja);
• a latin -CL-, -GL-, -LI- egyszerűsödéséből származó [ʎ] megőrzése: *VECLU (vetulus) ’öreg’ > viello, MULIERE ’nő, asszony’ > muller (vö. kaszt. viejo, mujer);
• a magánhangzók közötti latin zöngétlen zárhangok megőrzése a legarchaikusabb nyelvjárásokban: SAPERE ’tudni’ > saper (saber), CLAMATU ’hívott’ (melléknévi igenév) > clamato (clamau) (vö. kaszt. saber, llamado) – ebben egyedülálló a nyugati újlatin nyelvváltozatok között;
• a latin GE-, GI-, J- csoportok mássalhangzói [dzs] > [cs]-vé váltak: GENERALE ’általános’ > cheneral, IULIU ’július’> chulio (vö. kaszt. general, julio);
• megőrizte a 2. és 3. ragozású igék imperfectumának -b-jét: TENEBAM vagy TENEBAT ’nekem/neki volt’ > teniba (vö. kaszt. tenía);
• A latin szó végi -E lekopása minden helyzetben: GRANDE ’nagy’ > gran, FRONTE ’szemben’ > frent, NOVE ’kilenc’ > nueu (vö. kaszt. grande, frente, nueve).

Nyelvtanában a kasztíliaitól és a tőle nyugatra beszélt nyelvváltozatoktól eltérően, de a katalánhoz, franciához és az olaszhoz hasonlóan megtalálhatóak benne az igével használt határozói simulószók: bi~i (< lat. IBI) ’ott’, illetve en, ’n, n’ (< lat. INDE) ’abból, onnan stb.’ (sokszor nem fordítható): pl. As manzanas, ta Chusepa, li’n daban siempre que en quereba ’Az almából Chusepának mindig annyit adtak, amennyit akart belőle’; Bi (~I) heba muitas manzanas y n’hemos collito unas ’Sok alma volt [ott]’ és szedtünk [belőle] néhányat’.

A többes szám jele -s (az -s végződésnél -es), -t végződésű szavakhoz azonban -z [θ] járul: pl. casa/casas ’ház/házak’, canción/cancións (vö. kaszt. canción/canciones) ’dal/dalok’, ciudat/ciudatz (vö. kaszt. ciudad/ciudades) ’város/városok’. A határozott névelőnek nyelvjárástól függően számos alakváltozata – o(s)/a(s), lo(s)/la(s), sőt, ro(s)/ra(s), illetve keleten el/la / es/las stb. – lehetséges, azonban egyes számban magánhangzóval kezdődő szó előtt mindkét nemben l’ alakot vesz fel: pl. l’onso / os (~los/ros) onsos ’a medve/medvék’, a (~la/ra) casa / as (~las/ras) casas ’a ház/házak’, illetve a la casa ’a házhoz’, d’a casa ’a házból’ stb.

Példa szabályos igeragozásra kijelentő mód jelen időben: trobar ’találni’: trobo, trobas, troba, trobamos, trobatz, troban. A létige ragozása: soi, yes, ye, semos, sotz, son. A tőszámnevek 1-től 10-ig: un(o)/una, dos, tres, quatro~quatre, cinc(o), seis~sies~sieis, siet(e), ueit(o), nueu, diez.

Az Ibón de Estanés, hegyi tó az aragóniai Pireneusokban a francia határ mellett, Huesca provinciában
(Forrás: Wikimedia Commons, GFDL/CC)

A helyesírásra több különböző norma (jobban mondva egységesítési kezdeményezés) él egymás mellett, amelyek alapvetően csak egy-egy hang jelölésében térnek el egymástól (például az 1987-es huescai vagy „hagyományos” helyesírás az egyszerű, nagymértékben hangjelölő írásmódot használta, így a /b/ és a /θ/ fonémákat mindig a b és a z betűk jelölték; míg a legújabb, a Sociedat de Lingüistica Aragonesa 2004-es, valamint erre válaszként az Academia de l’Aragonés 2006-os kezdeményezései az etimológiai írásmódot kívánták visszaállítani, méghozzá a katalán helyesírás mintájára, így például ñ helyett az ny betűkapcsolatot használják). Az egyetlen mássalhangzó, amely a kasztíliaiban nincs meg, az az IPA [ʃ] (magyar s), írásban – a katalánhoz és a gallego-portugálhoz hasonlóan – az x jelöli. Az összehasonlítás kedvéért lássunk egy példamondatot Az emberi jogok egyetemes nyilatkozatából (1. cikkely) aragóniaiul, katalánul és kasztíliaiul:

• aragonés: Totz os sers humans naixen libres y iguals en dignidat y dreitos. Son adotatos de razón y consciencia y han a comportar-se fraternalment os uns con os atros.
• katalán: Tots els éssers humans neixen lliures i iguals en dignitat i en drets. Són dotats de raó i de consciència, i han de comportar-se fraternalment els uns amb els altres.
• kasztíliai: Todos los seres humanos nacen libres e iguales en dignidad y derechos, y dotados como están de razón y conciencia, deben comportarse fraternalmente los unos con los otros.
• magyarul: „Minden emberi lény szabadon születik, és egyenlő méltósága és joga van. Az emberek, ésszel és lelkiismerettel bírván, egymással szemben testvéri szellemben kell, hogy viseltessenek.”

A „hímnemű névelő”, amely nőnemű

Úgy tűnik, a (nyelvtani) nemek harcának sosem lesz vége. Egyik kedves olvasónk a Facebookon hívta fel a figyelmem egy spanyol cikkre, melynek szerzője, Álvaro Peláez nyelvész-újságíró nyelvhasználati tanácsokat ad, többek között a hangsúlyos [a] hanggal (jelöljük a továbbiakban [á]-val) kezdődő nőnemű főnevek determinánsainak helyes alkalmazásával kapcsolatban. Kétségtelen, hogy az ilyen jellegű cikkek mindig hasznosak, azonban nem mindegy, mit hogyan és mivel magyarázunk, mert a hibás magyarázat félrevezető is lehet.

Jelen esetben a hivatkozott cikk az [á]-val kezdődő nőnemű főnevek előtt – a szabályos la helyett – álló el határozott névelő használatát a következőképpen indokolja (kiemelés tőlem):

[...] 1. Por razones de sonoridad, para evitar la cacofonía, aunque son de género femenino con ellas se usa el artículo definido masculino el. Por eso decimos el águila, el hacha, el aula...

Vagyis magyarul: „Hangzásbeli okokból, a kakofónia (< gör. κακοφωνία [kakopʰōnía] ’rossz hangzás’) elkerülése érdekében, bár [e szavak] nőneműek, velük az el hímnemű határozott névelő használatos. Ezért mondjuk, hogy el águila ’a sas’, el hacha ’a fejsze’, el aula ’a tanterem’...” – Sajnos ez a magyarázat éppen ott vét, ahol nem kellene, és csak az nem derül ki belőle, ami valóban világossá tenné az emberek számára, hogy miért el névelőt használnak a fenti szavakkal (és ez nem egyedi eset: nagyon sok spanyol forrásban ehhez hasonlóan, tévesen indokolják ezt a kérdést).

El águila calva (Forrás: Pixabay.com)

Kezdjük rögtön ott, hogy az érvelés súlyos tárgyi tévedést tartalmaz: az [á]-val kezdődő nőnemű főnevek előtt álló el névelő ugyanis nem a hímnemű névelő. Eleve képtelenség ezt feltételezni, hiszen miért állna hímnemű determináns egy nőnemű főnév előtt? A dolognak, mint egy korábbi cikkben már érintőlegesen írtam róla, nyelvtörténeti oka van: a latin ĬLLA nőnemű mutató névmás, amelynek hangsúlytalan alakjából a spanyol la névelő is származik, kezdetben ela alakot öltött az óspanyolban, amely azonban nagyon hamar la alakra rövidült – egyetlen kivétellel: [á]-val kezdődő nőnemű főnevek előtt. A változást valahogy így kell elképzelni: ĬLLA AQUILA > ela águila > el’águila > el águila (de: ĬLLAS AQUILAS > elas águilas > las águilas).

Szó sincs tehát semmiféle „hímnemű névelőről”, hanem egyszerűen a la nőnemű névelő morfológiai variánsával (alaktani változatával) állunk szemben. Az már más kérdés, hogy ez azonos alakú a hímnemű el névelővel, amely viszont a latin ĬLLE mutató névmás folytatása. Az emberekkel pontosan azt kellett volna megértetnie a szerzőnek, hogy itt nem hímnemű névelő van, hanem a nőnemű névelő vele azonos alakú változata, s így véletlenül sem jutna eszébe az olvasónak olyasmit feltételezni, hogy itt bármiféle hímnemű főnévről lenne szó. (Középkori spanyol szövegekben dokumentáltak olyan esetek is, amikor magánhangzóval kezdődő főnevek előtt nyelvtani nemtől függetlenül az el névelőt használták, így lehetett egy időszak a nyelv történetében, amikor ez ingadozott – ld. az olasz és francia határozott névelő használatát, ahol magánhangzóval kezdődő szavak előtt csak a l’ rövidült alak létezik.)

A hímnemű el (< ĭlle) és a nőnemű el (< ela < ĭlla) csak „véletlen” alaki egyezés (Forrás: El Mexicano)

Sajnos az ehhez hasonló téves magyarázatok azonban megerősítik a beszélőket azon tévhitükben, hogy az [á]-val kezdődő főnevek „egyes számban hímneműek”. A leíró nyelvész persze azt mondaná, hogy teljesen mindegy, honnan származik az a névelő, ha a beszélő úgy érzi, hogy az hímnemű névelő és ezért elkezdi a többi determinánst, esetleg melléknevet is hímnemben egyeztetni az ilyen főnevekkel, nem lehet mit tenni, az már egy nyelvváltozás (az arte főnév például pontosan így vált mára egyes számban hímneművé). Viszont ettől még ugyanúgy hibás az az állítás, mely szerint az említett kifejezésekben hímnemű határozott névelő van.

Ám nem csak a határozott névelő alakja tér el az [á]-val kezdődő főnevek előtt: hasonlóképpen viselkedik a határozatlan névelő (un, una), valamint összetételei, az algún, -uno, -una (< lat. ALIQUI + ŪNU, ŪNA) ’valamely(ik), valamilyen’ és a ningún, -uno, -una (< lat. NEC ŪNU, ŪNA) ’semelyik, semmilyen’ névmások is: un águila ’egy sas’, algún águila ’valamely/valamilyen sas’ és ningún águila ’semmilyen sas’. Fontos, hogy a szabály a mai nyelvben kizárólag főnevek előtt érvényesül; melléknevek előtt mindig a szabályos nőnemű alakok állnak: la alta montaña ’a magas hegy’, una (alguna, ninguna) alta montaña ’egy (valamilyen, semmilyen) magas hegy’.

La alta montaña (Forrás: Pixabay.com)

Kivételek nélkül persze nem is lenne nyelv a nyelv, így e szabály alól is vannak kivételek, amikor [á]-val kezdődő nőnemű főnév előtt mégis a szabályos alakú la határozott névelőt használják (vagyis nincs „hangkötés”, tehát hiátussal ejtődnek). Ezekben az esetekben az el alak használata ugyanis félreértést okozna vagy rosszul hangzana:

1. a betűk nevei: la a ’az a betű’, la hache ’a h betű’, la alfa ’az alfa’;
2. a betűszavak: la APA [Asociación de Padres de Alumnos ’Szülői Munkaközösség’];
3. női nevek: la Ana ’az Anna’;
4. nőre utaló főnevek, foglalkozásnevek: la árabe ’az arab nő/lány’, la árbitra ’a [női] sportbíró’

Az utolsó esetet nyilvánvalóan az indokolja, hogy ilyenkor egyedül a determináns alakjából derül ki a jelzett személy neme – vagyis az el árabe szükségszerűen ’arab férfi’-t jelentene.

Valaki ott van-e, vagy van-e ott valaki? Ez itt a kérdés!

Régebben már olvashattunk itt arról, hogy a spanyolban több igét használnak ’van’ jelentéssel, azonban nem mindegy, hogy mikor éppen melyiket, s ez sok fejtörést szokott okozni a nyelvet tanulóknak. Akkor elmagyaráztam, hogy mikor kell használni a ser létigét, az estar, az haber és a tener igéket. Azóta viszont többen is megkerestek olyan kérdésekkel, hogy nem értik, mi a különbség az estar és az haber használata között bizonyos mondatokban, hiszen mindkettő olyasmit jelent, hogy ’valaki/valami van valahol’. Úgy gondoltam, egy résztelesebb magyarázat szintén megér egy témát.

Estrella becenevű olvasónk kérdését idézem egy online spanyol szótár fórumáról:

¿Cuántas personas estuvieron en la fiesta anoche? Az előző mondatban arra szeretnék választ kapni, hogy miért az estar igét használták, miért nem az hay-t? A következő mondatban pedig miért az hay igét használják: En la sala hubo un solo cliente anoche antes de cerrar?

A spanyolul nem tudók – illetve a még nagyon az elején járók – kedvéért elmondom, hogy az első mondat jelentése ’Hány ember volt ott a bulin tegnap este?’, a másodiké pedig ’A teremben egyetlen ügyfél volt tegnap este zárás előtt’.

Mint láthatjuk, mindkét mondat állítmánya hasonló magyarul – hiszen azt fejezi ki, hogy ’emberek voltak valahol’ –, ám valamiért mégis eltérő igével. Na-na! Ha viszont eltérő igével fejeznek ki valamit, akkor az mégsem lehet teljesen ugyanaz! Nos, azt kell megértenünk, hogy miért nem. Nézzük meg jobban a két mondatot és a fordítást! Az első mondat fordításába nem véletlenül csempésztem bele az ’ott’ szócskát: a mondat ugyanis arról szól, hogy meghatározott személyek ott voltak, vagyis odamentek, elmentek, helyet változtattak. A hangsúly tehát az első mondatban azon van, hogy ’valaki OTT van valahol’. Úgy is mondhatnám, hogy ebben az esetben a mondat állítmánya, a ’volt’ „dinamikus”, azaz átmeneti, mivel az estar (< lat. STARE [isztáre] ’állni, lenni valahol’) ige mindig valaminek az átmeneti helyzetére, állapotára – ottlétére, illetve „valahogy létére” – utal. (Ebben a jelentésben már a latinban is használták: Tua parte ius stat ’A te oldaladon van/áll az igazság’.)

En la imagen hay dos botes. Los botes están en un lago cuya agua es azul.
A képen két csónak van. A csónakok egy tavon vannak, melynek vize kék.

A második mondatban ezzel szemben, ha jól megfigyeljük, arra kapunk választ, hogy egy adott helyen, adott időpontban volt valaki, tehát a lényeg itt nem egy meghatározott személy (személyek) holléte, hanem maga a létezés puszta ténye: vagyis itt a ’van’ jelentés (hasonlóan az állandó tulajdonságot kifejező ser létigéhez) „statikus”, azaz állandóságra utal. Az haber ige itt csak arról informál minket, hogy az adott helyen és időben valami/valaki van-e – előfordul-e, létezik-e – vagy nincs, azaz jelentése egészen pontosan ’VAN valahol valaki/valami’. Korábbról már azt is tudhatjuk, hogy az haber egy személytelen tárgyas ige (ami ritkaság, hiszen a személytelen igék általában tárgyatlanok), vagyis a személyes névmás tárgyesetével utalhatunk a bővítményére: —¿Hubo fiesta anoche? —Sí, la hubo. ’Volt buli tegnap este? – Igen, volt.’

Láthatjuk tehát, hogy míg az estar használatánál magyarul a helyhatározót hangsúlyozzuk ki, addig az haber igénél a mondatban a ’van’ kap nyomatékot. További lényeges különbség a két ige között, hogy míg az haber tárgya (amit magyarul alanynak fordítunk) csak határozatlan lehet, tehát azt nem mondhatjuk például, hogy *Aquí hay las personas, csak azt, hogy Aquí hay unas (pocas, muchas stb.) personas, addig az estar alanya általában határozott. Az alábbi táblázatban megpróbáltam összefoglalni a két ige használata közötti főbb különbségeket.

A nagyításhoz kattints az ábrára! (Forrás: El Mexicano)

De lépjünk egy kicsit tovább! Vajon helyes lenne-e úgy is a mondat, hogy ¿Cuántas personas hubo en la fiesta anoche? Természetesen igen! Azonban ha így tesszük fel a kérdést, akkor nem az érdekel minket, hogy – általunk ismert, meghatározott személyek közül – hányan voltak ott a bulin (azaz mennyien mentek el) tegnap este, hanem csupán az, hogy milyen sok ember volt akkor a helyszínen! És vajon a második mondat helyes-e úgy, hogy En la sala estuvo un solo cliente anoche antes de cerrar? Hát... ez már nagyon határeset! Ugyebár ez azt jelentené, hogy a teremben egy meghatározott ügyfél ott volt tegnap este zárás előtt, ami viszont eléggé furcsán hangzik, hiszen ha egy meghatározott ügyfélre vonatkoztatunk, akkor nem a határozatlan névelőt kellene használnunk – vagyis én azt mondom, hogy ez a mondat helytelen. Tegyük hát ügyfelünket „határozottá”: En la sala estuvo el único cliente anoche antes de cerrar, vagyis ’A teremben ott volt az egyetlen ügyfél tegnap este zárás előtt’ – így már sokkal jobban hangzik!

E bejegyzésben próbáltam rávilágítani arra, hogy az alapvető különbség a két ’van’ ige használata között az, hogy míg az estarnál a „valahol/valahogy van”, addig az habernél a „valaki/valami van” jelentésen van a hangsúly. A spanyol tehát pechünkre egy olyan nyelv, amelyben az igehasználat szempontjából nem mindegy, hogy „valaki valahol van”, vagy „van valahol valaki”...

A segítségért köszönet Dr. Kálmán László nyelvésznek.

Mi a baj a spanyol semlegesnemmel?

A spanyol határozott névelőnek (el, la, lo, los, las), a harmadik személyes névmás alanyesetének (él, ella, ello, ellos, ellas), valamint a mutató névmásoknak (este, esta, esto, estos, estas; ese, esa, eso, esos, esas; aquel, aquella, aquello, aquellos, aquellas) egyes számban van egy harmadik megkülönböztetett alakjuk is (kivastagítva), amelyet az akadémiai spanyol nyelvtan (NGLE) a semlegesnemhez (género neutro) sorol. Szintén semlegesneműnek tekinti például a todo ’minden’, nada ’semmi’, algo ’valami’, qué ’mi’, cuanto ’amennyi’, cuánto ’mennyi’, tanto ’annyi’, mucho ’sok’ és poco ’kevés’ – határozatlan, illetve kérdő, vonatkozó – névmásokat.

Sokan ugyanakkor, főleg a nyelvtanárok közül összeráncolják a homlokukat, amikor valaki a spanyolban semlegesnemről mer beszélni. Kérdés, hogy miért. Először is nézzük meg, egyáltalán hogyan lehetne ezt a fogalmat definiálni. Ez viszonylag egyszerű, hiszen a semlegesnem „az a nyelvtani nem, amely nem hímnem és nem nőnem”. Azaz, ha egy nyelvtani nemeket megkülönböztető nyelvben létezik olyan névszótípus vagy egyéb szófaj, melynek van olyan alakja, amely nem hímnemű és nem is nőnemű, akkor az semlegesnemű.

Lo bello del planeta (Tabernas-sivatag, Andalúzia, Spanyolország. Forrás: Wikimedia Commons, GFDL/CC)

Az angolban például csak a személyes névmás különböztet meg nemeket (he, she, it, illetve ragozott alakjaik: him/his, her/hers, it/its), tehát elvileg mondhatjuk, hogy az angolban is vannak nemek. Amiért viszont ez mégsem szerencsés, az pontosan az, hogy csupán egyetlen szűk kategóriánál áll fenn ez a megkülönböztetés, és nem ismétlődik meg semmilyen más szófajnál, tehát tekinthetjük úgy is a he, she, it alakokat, hogy három különböző jelentésű (az egyik férfire, a másik nőre, a harmadik pedig nem személyre utaló) szó. Hiszen a magyarban sem mondhatjuk például, hogy a férfi szó hímnemű, a nő szó pedig nőnemű, csak azért, mert ’férfi’-t, illetve ’nő’-t jelent. A spanyolban azonban láthatjuk, hogy e kategória jóval népesebb.

Jó, jó, de honnan lehet azt tudni, hogy a fent említett spanyol szavak nem hímneműek és nem is nőneműek? Pontosan onnan, hogy nyelvtani megkülönböztető funkciójuk van (amit több esetben a végződés is jelöl), amely viszont nem utal sem hímnemre, sem nőnemre. Ez pedig könnyen igazolható. Vegyük példaként az el malo / la mala / lo malo kifejezéshármast. Mindegyikük azt jelenti, hogy ’a rossz’, azonban mégis lényeges különbség van köztük: az első ugyanis férfire (vagy hímnemű élőlényre, hímnemű főnévvel jelölt dologra), a második nőre (illetőleg nőnemű élőlényre, nőnemű főnévvel jelölt dologra) utal; a harmadik viszont nem utal sem hím-, sem nőnemű élőlényre és semmilyen konkrét dologra, hanem egyszerűen ’a rossz’-at jelenti (rossz dolgot vagy azok együttesét), mint elvont fogalmat, tehát tulajdonképpen egy főnévként használt melléknév.

De akkor mondhatjuk azt is a fentiek alapján, hogy a főnevesített melléknév semlegesnemű? Miért is ne: ha semlegesnemű határozott névelő jelöli, akkor a teljes főnévi csoport semlegesnemű. Más kérdés persze, hogy ez alaktanilag nem különbözik a hímneműtől, aminek viszont nincs jelentősége, hiszen vannak olyan melléknevek, amelyeknek a nőnemű alakja sem különbözik a hímneműtől (ilyenek például az -e végűek: alegre, grande, pobre stb. vagy pl. az -al végűek: genial, fatal, mortal stb.), mégsem lehet rájuk azt mondani, hogy „nem nőneműek”, amikor nőnemű főnévre utalnak. Annak pedig, hogy a mellékneveknek nincs megkülönböztetett semlegesnemű alakjuk, az az oka, hogy már a latinban is egybeesett a melléknevek hím- és semlegesnemű alakjának tárgyesete az I–II. deklinációban, amelyből a spanyol névszók is származnak (pl. lat. nom. MALUS, MALA, MALUM, és acc. MALUM, MALAM, MALUM – a szóvégi -M azonban nem hangzott a beszédben).

(Forrás: El Mexicano)

Sőt, alkothatunk akár egész mondatokat is semlegesnemű szavakkal vagy kifejezésekkel – és természetesen magukra a mondatokra, illetve a diskurzus egy-egy részére is semlegesnemű determinánsokkal lehet utalni (mivel a mondatoknak nincsen nemük):

• Todo lo que dices es correcto. ’Minden, amit mondasz, helyes.’
• No ha ocurrido nada nuevo. ’Nem történt semmi új.’
• ¿Cuánto te costó todo eso? ’Mennyibe került neked mindez?’
• A veces lo poco es mucho. ’Néha a kevés sok.’
• ¡Cuéntame algo bueno! ’Mesélj nekem valami jót!’
• Lo primero es verdad, lo segundo es discutible. ’Az első [állítás] igaz, a második vitatható.’
• Lo uno y lo otro es (~son) lo mismo. ’Az egyik és a másik ugyanaz.’
• Creía que esto sería fácil, pero no lo es. ’Azt hittem, hogy ez könnyű lesz, de nem az.

A semlegesnemű határozott névelőnek a fentieken kívül van még egy speciális, fokozó határozói használata is, a lo + [ADJ|ADV] + que szerkezetben, amelyben a melléknév nem vele, hanem a jelzett főnévvel egyeztetődik nemben és számban. Az ilyen kifejezésekben a melléknevet vagy határozószót közrefogó lo ... que szerkezet a magyar ’(a)mennyire, (a)milyen’ megfelelője:

• Ya sabes lo lentas que son [ellas]. ’Már tudod, mennyire (~ milyen) lassúak.’
• Admiro lo bien que trabaja. ’Csodálom, (a)milyen (~ mennyire) jól dolgozik.’

Most már beláthatjuk, hogy a semlegesnemnek igenis van létjogosultsága, és azt is megállapíthatjuk, hogy ez nem más, mint az elvont (absztrakt) fogalmak neme. Ezzel magyarázható az is, hogy míg az algo ’valami’ és nada ’semmi’ határozatlan névmások semlegesneműek az akadémiai nyelvtan szerint, addig az alguien ’valaki’ és nadie ’senki’ hímneműek, ami elsőre logikátlannak tűnhet, ám személyre utaló névmás nyilván nem lehet semlegesnemű, hiszen semlegesnemű ember nem létezik. (Vannak persze olyan nyelvek, például a német, amelyekben a személyekre utaló szavak nyelvtani neme nincs szoros összefüggésben a biológiai nemükkel, de az újlatin nyelvekben igen.)

Az, hogy nem szeretik a semlegesnem kifejezést használni ezekre szavakra, abból a tévhitből adódik, miszerint „neme csak a főneveknek lehet”, amiből aztán az következne, hogy a spanyolban – nem lévén eredendően semlegesnemű főnevek – nincs is semlegesnem. Azonban semmi sem zárja ki, hogy más szófaj ne lehessen semlegesnemű; egyáltalán miért kellene mindegyik szófajnak ugyanannyi nemet megkülönböztetnie? Természetesen az igaz, hogy a semlegesnem ilyen szempontból nem mérhető össze a hímnemmel és a nőnemmel (amelyekbe a főnevek igen népes és produktív csoportja tartozik), de ez nem azt jelenti, hogy nem létezik és nem kell vele foglalkozni.

Precipitaciones és tormenta eléctrica

Ebben a barátságtalan, hideg, esős időben épp ideális téma az időjárás! Biztos többen is jártak már úgy a spanyolosok közül, hogy nézték valamely spanyol nyelvű csatornán az időjárás-jelentést, és elég furcsa szavakat hallottak, szerették volna megérteni, miről is hablatyolnak: lehet-e a strandra menni, vagy sem. A spanyol–magyar szótárakkal sajnos ismét nem megyünk sokra, mert hajlamosak a fogalmakat összemosni, vagy egyáltalán fel sem tüntetik a meteorológiában használt jelentésüket – pl. a borrasca sem ’(szél-/hó-) vihar’, ahogy a szótárban szerepel, mint látni fogjuk.

Supercelda vagy supercélula – szupercella (Forrás: Wikimedia Commons, közkincs)

A helyzeten viszont könnyű segíteni – íme a leggyakoribb szakkifejezések betűrendben, melyeket spanyol időjárás-jelentésekben hallhatunk! (A főnevek neme csak ott van jelölve, ahol a végződésből nem állapítható meg egyértelműen: m. = masculino, hímnemű, és f. = femenino, nőnemű.)

• aguanieve, f. (< agua < lat. AQUA + nieve) – ’havaseső’
• anticiclón, m. (< gör. ἀντι- + κυκλῶν) – ’anticiklon, magas légnyomású képződmény’
• bochorno (< lat. VULTURNU ’délkeleti szél’) – ’fülledt, kellemetlen meleg’
• borrasca (< lat. BORRAS, BOREAS ’É-i szél’) – ’ciklon, alacsony légnyomású képződmény’
• bruma (< lat. BRUMA ’téli napforduló’) – ’köd (porrészecskékkel)’ (főleg a tenger felett)
• calima vagy calina (< lat. CALIGINE, a bruma hatására) – ’pára (porrészecskékkel)’
• calma, f. (< lat. CAUMA < gör. καῦμα) – ’szélcsend’
• cielo (< lat. CÆLU) – ’égbolt’ (→ cubierto, despejado, nublado, semidespejado)
• chubasco (< port. chuva ’eső’, vö. lluvia) – ’zápor erős széllel’
• cubierto (< cubrir, lat. COOPERIRE, COOPERTU) – ’borult, borús’
• débil (< lat. DEBILE) – ’csekély, enyhe, gyenge’ (→ lluvia, viento)
• despejado (< port. despejar) – ’derült’
• frente, m. (< régi fruente < lat. FRŎNTE) – ’front’
• fuerte (< lat. FŎRTE) – ’erős, viharos’ (→ lluvia, viento)
• llovizna (< llover < lat. PLOVERE, PLUERE) – ’szitáló eső, szemerkélés, ködszitálás’
• lluvia (< lat. PLUVIA) – ’eső’
• moderado (< moderar < lat. MODERARI) – ’mérsékelt’ (→ lluvia, viento)
• neblina (< niebla) – ’vízpára, párásság’
• niebla (< lat. NĔBULA) – ’köd’ (90% páratartalom felett)
• nieve, f. (< hisp. lat. *NĔVE < lat. NIVE) – ’hó’
• nube, f. (< lat. NUBE) – ’felhő’
• nublado (< nublar < lat. NUBILARE) vagy nuboso (< nube) – ’felhős’
• poniente (< lat. PONĔNTE) – ’nyugati szél’
• precipitación, -ones (< lat. PRÆCIPITATIO, -ONES) – ’csapadék’ (inkább többesben)
• racha vagy ráfaga (de viento) – ’széllökés’
• semidespejado (< semi- < lat. SEMI- + despejado) – ’derült, felhőkkel’
• soleado (< solear < sol < lat. SOL) – ’napos’
• supercelda vagy supercélula – szupercella (örvénylő zivatarfelhő)
• tormenta (< lat. TORMENTA) vagy tormenta eléctrica – ’zivatar’
• viento (< lat. VĔNTU) – ’szél’

A leísmo, a laísmo és a loísmo a spanyolban

A spanyol személyes névmásokról már volt szó több témában is korábban, azonban csak érintőlegesen tértem ki három fontos nyelvjárási jelenségre, amelyek viszont sokszor megzavarhatják a nyelvtanulók „tisztánlátását”. Ezekről lesz szó a mai témában.

Áttekintés

Mint tudjuk, a spanyol személyes névmások (pronombres personales) négy esettel (caso) rendelkeznek, alany- (nominativo), tárgy- (acusativo), részes (dativo), valamint elöljárós (melyet neveznek határozói vagy függő esetnek is, spanyolul caso preposicional vagy oblicuo). Ezek közül az alany- és az elöljárós esetűek az ún. hangsúlyos névmások (pronombres tónicos), a csak igével használatos részes és tárgyesetűek pedig a hangsúlytalan névmások (pronombres átonos). Az utóbbiakra a pronombres clíticos elnevezést is használják a szakirodalomban (a clítico jelentése ’tapadó-’, ill. ’simulószó’, továbbá összetételben proclítico, ha az igét megelőzi, és enclítico, ha hátulról tapad hozzá).

Az esetek szám és személy szerinti eloszlása azonban nem túl „logikus”, nem kiegyenlített. Elöljárós esete pl. csak az egyes szám első és második személyű, valamint a visszaható névmásnak van (a többinél megegyezik az alanyesettel); a tárgy- és a részeshatározó eset pedig csak harmadik személyben különböznek egymástól, és szintén csak harmadik személyben van külön visszaható névmás is, amely viszont egyes és többes számban azonos. Ugyanez a helyzet a nemek vonatkozásában is: az alanyesetű névmások az egyes szám első és második személyű alakok kivételével megkülönböztetik a nemeket, a tárgyesetű névmások csak a harmadik személyben, a részes és az elöljárós esetűek – beleértve a visszahatóakat is – pedig egyáltalán nem.

De hogy nyelvjárási jelenségekről beszélhessünk egyáltalán, tekintsük át gyorsan a művelt vagy „sztenderd” norma szerinti személyes névmásokat a harmadik személy vonatkozásában. Alanyesetben, egyes számban ezek az él, ella, ello (< lat. nom. ĬLLE, ĬLLA, ĬLLUD), többes számban ellos, ellas (< lat. acc. ĬLLOS, ĬLLAS); tárgyesetben, egyes számban a lo, la, lo (< lat. acc. ĬLLUM, ĬLLAM, ĬLLUD), többes számban los, las (< lat. acc. ĬLLOS, ĬLLAS); részes esetben pedig a le, les (< lat. dat. ĬLLI, ĬLLIS). (Ez majdnem teljesen megfelel a latin esetrendszernek azzal a különbséggel, hogy a spanyol alanyesetű többes szám is a latin tárgyesetűből származik.) A sztenderd spanyol köznyelvben használt tárgy- és részeshatározó esetű névmásokat az alábbi táblázat foglalja össze.

(Forrás: El Mexicano)

Nyilván egyszerű dolgunk lenne, ha ez mindenhol így is lenne, a nyelv azonban folyamatosan változik. A latinban még mindkét számban és mindhárom személyben megkülönböztették a részes és a tárgyesetet egymástól. A spanyolban ez azért nincs így, mert az első és második személyű latin tárgyesetű névmásokból (MĒ, TĒ / NŌS, VŌS) lettek a részes esetűek is (me, te / nos, os), míg a latin egyes számú részes esetű (MIHI, TIBI), valamint a visszaható részes névmásból (SIBI) a spanyolban az elöljárós esetűek (mí, ti, sí) lettek (a többes számú részes esetű latin NŌBIS és VŌBIS eltűnt, azaz valószínűleg egybeesett az alany- és tárgyesetű NŌS, VŌS alakokkal).

Látjuk tehát, hogy latin > spanyol átalakulásnál az első és második személyű névmások elvesztették a tárgy- és a részes eset eredeti megkülönböztetését, csak a harmadik személyekben tartották meg azt, az esetrendszer kissé átalakult. A mai spanyol nyelvjárásokban ez az átalakulás pedig folytatódik, kiterjedve a harmadik személyű névmásokra is, ami a leísmo, laísmo és loísmo elnevezésű jelenségeket eredményezi. A továbbiakban arról lesz szó, hogy mit is jelentenek ezek egészen pontosan, és mennyire elfogadottak a művelt köznyelvben.

A leísmo

A leísmo (magyarul kb. ’le-zés’) a legelterjedtebb a három közül, és a részes esetű le, les névmás használatát jelenti tárgyesetben, a sztenderd nyelvbeli lo(s) vagy la(s) helyett. Spanyolországban és Latin-Amerikában is általánosan elterjedt jelenség, azonban más-más jelleggel.

• Spanyolországban hímnemben fordul elő a le(s) névmás tárgyas használata a lo(s) helyett, ha személyről van szó: —¿Conoces a José? —No, no le conozco. ’Ismered Josét? – Nem, nem ismerem őt’; de: —¿Conoces estos libros? —Sí, los conozco. ’Ismered ezeket a könyveket? – Igen, ismerem azokat’. (Nőnemben személyekre és dolgokra is a la(s) névmás használatos tárgyesetben: —¿Conoces a María / esta novela? —Sí, la conozco. / —No, no la conozco. ’Ismered Maríát / ezt a regényt? – Igen, ismerem őt/azt. / Nem, nem ismerem őt/azt.’) A jelenség oka egyes szakemberek szerint az, hogy a beszélők nemcsak a nemek, hanem a személyek és a dolgok megkülönböztetésére is törekszenek.

(Forrás: El Mexicano)

• A Latin-Amerikában is előforduló leísmo a magázással, vagyis az usted(es) névmás használatával van összefüggésben. Ez az ún. leísmo de cortesía, és nemre való tekintet nélkül használják: A usted(es) le(s) respeto. ’Önt (Önöket) tisztelem.’ Harmadik személyről szólva, valamint tegezés esetén is a norma szerinti tárgyesetű névmásokat használják: lo/la quiero ’szeretem őt’, los/las quiero ’szeretem őket ~ szeretlek titeket’.

(Forrás: El Mexicano)

A fent tárgyalt spanyolországi leísmo – hímnemben és személyre – és a leísmo de cortesía a művelt köznyelvben ma már teljesen elfogadott. A leísmo összes többi esete nem számít helyesnek a művelt normában. A jelenség ugyanakkor nem érvényesül, ha a tárgyas névmás egy részes esetűvel áll együtt: pl. No me lo puedo quitar [a él] de la cabeza (nem pedig No me *le puedo quitar de la cabeza) ’Nem bírom őt kiverni a fejemből’.

A leísmo egy nagyon speciális, de általánosan elterjedt esete a se névmással alkotott személytelen mondatokban fordul elő: pl. Se le considera el mejor actor de su tiempo ’A maga idejének legjobb színészeként tartják számon’. Bár a spanyol nyelvtanok a jelenség e típusának eredetével nem foglalkoznak, annyi bizonyos, hogy már a kezdetektől fogva a részes névmással alkották az ilyen kifejezéseket. Vélelmezhetően az ennek az oka, hogy a személytelen szerkezet eredete a szenvedő kifejezésekben gyökerezik, amelyeknek nem volt tárgyuk.

Nem tartozik azonban a leísmo körébe, amikor bizonyos igékkel, amelyek a magyarban általában tárgyesetet vonzanak, a spanyolban a részes névmást is használják. Ez a „látszólagos leísmo” valójában arról szól, hogy az ige részes és tárgyesetet is megenged a szövegkörnyezettől függően.

A laísmo és a loísmo

A laísmo (kb. ’la-zás’) és a loísmo (kb. ’lo-zás’) a leísmo nevű jelenséggel ellentétben az etimológiailag tárgyesetű la(s), lo(s) névmások használatát jelenti részes esetben, az annak megfelelő le(s) helyett. Mindkettő tájszólási jellemző, és a művelt köznyelvben helytelennek számítanak.

A laísmo – részes esetben, nőnemben a la(s) használata le(s) helyett – a középkorból származó, ó-kasztíliai eredetű népnyelvi jelenség, és ma is jobbára csak Kasztília középső és északnyugati részén elterjedt az igénytelen nyelvhasználatban: pl. Yo *la di un beso a Josefa ’Adtam egy csókot/puszit Josefának’ (helyesen: Yo le di un beso...); Cuando abrió la Marcelina, *la dijeron: ¿Vive aquí Marcelina Domínguez? ’Amikor kinyitotta [az ajtót] a Marcelina, azt mondták neki: Itt él Marcelina Domínguez?’ (helyesen: le dijeron:...). A nyelvjárási laísmo oka, hogy – a tárgyesettel párhuzamban – a beszélők részes esetben is törekszenek a nemek megkülönböztetésére (az olasz is megkülönbözteti a nemeket részes esetben egyes számban, pedig a latin dativus-ban nem volt ilyen megkülönböztetés).

(Forrás: El Mexicano)

A loísmo, vagyis hímnemben a tárgyesetű lo használata részes névmásként a le helyett, szintén a középkori Kasztíliából származó tájszólási jelenség, de nem annyira elterjedt, mint a laísmo: *Los dije que no se movieran de aquí ’Mondtam nekik, hogy ne mozduljanak innen’ (helyesen: Les dije...).

Mivel a laísmo és a loísmo a középkori Kasztíliából nem került be a déli nyelvjárásokba, a Kanári-szigeteken, valamint Spanyol-Amerikában nem terjedtek el ezek a jelenségek.

Összefoglalás

A leísmo, laísmo és loísmo olyan nyelvjárási jelenségek, amelyekben a harmadik személyű névmások tárgy- és a részeshatározó esete közötti különbség eltűnik a nemek, valamint a személyek és a dolgok megkülönböztetése javára.

A leísmo a részes esetű le(s) névmás használatát jelenti tárgyesetben, a lo(s), la(s) helyett; a laísmo és a loísmo pedig a tárgyesetű la(s), lo(s) névmások tájszólási használata részes esetben, a le(s) helyett. A leísmo a cikkben leírt esetekben a művelt normában teljesen elfogadott, azonban a laísmo és a loísmo tájszólási jelenségek, amit az iskolázott beszélők igyekeznek elkerülni.

Az imént tárgyalt jelenségeket nagyjából úgy lehetne elképzelni, mint amikor valaki azt mondja magyarul, hogy pl. „[én] tudnák” a tudnék helyett, mert szükségesnek érzi a hangrendi illeszkedést.

Hamis barátok az olasz és a spanyol között

Volt már szó spanyol és magyar, valamint angol és spanyol közötti hamis barátokról, most pedig következzék az olasz és a spanyol! Emlékeztetőül, hamis barátoknak nevezzük az olyan szavakat, amelyek nagyon hasonlóan – esetleg azonosan – hangzanak két nyelven, azonban jelentésük eltérő, vagy más szövegkörnyezetben (is) használják őket, ezért könnyen megtéveszthetik azokat, akik a két nyelvet tanulják.

A hamis barátok eredete lehet azonos – ilyenkor csak a jelentésük távolodott el egymástól – és lehet eltérő is, ekkor természetesen csak véletlen egybeesésről van szó. Tekintettel arra, hogy a nyelvekben a szavak jelentése a legképlékenyebb, és leginkább az van kitéve a változásoknak az idők során, bizony még két közeli rokon nyelv esetében is adódhatnak jószerivel hamis barátok az egyazon tőről fakadó szavak között, s így van ez az olasz és a spanyol esetén is.

Természetesen lehetetlen vállalkozás lenne a két nyelv között létező összes hamis barátot felsorolni, így a teljesség igénye nélkül lássunk néhányat az érdekesebbek közül. (A felsorolásnál először az olasz, utána a hasonló spanyol szó szerepel.)

Avere és haber

Mindkét szó eredete a latin HABĒRE ’birtokol, neki van’. Az olaszban és a spanyolban használják segédigeként is az összetett igeidők képzésére, azonban az olasz őrzi az eredeti latin jelentését is. Az óspanyolban még használták szintén birtoklás kifejezésére is, azonban e szerepét fokozatosan átvette a hasonló jelentésű tener (< lat. TENĒRE ’tart, fog’) ige. Személytelen, tárgyas igeként viszont a spanyol haber létezést, előfordulást fejezi ki. Nem tévesztendő össze tehát az olasz hai ’neked van’ és a spanyol hay ’létezik/léteznek, előfordul(nak)’! Az előbbi spanyol megfelelője a tienes, az utóbbi olaszul pedig c’è [cse] (egyes szám) és ci sono (többes szám).

Burro

Ez a szó olaszul ’vaj’-at jelent, spanyolul viszont ’szamár’. Az alaki egyezés véletlen egybeesés: az olasz szó forrása a görög eredetű latin BUTYRUM (< gör. βούτῡρον) azonos jelentésben; a spanyol burro pedig a borrico ’szamár’ rövidülése, amely a latin BURRĪCU(M) ’kis termetű (vöröses) ló’ folytatója. Ez utóbbi a BURRUS ~ BYRRUS ’vöröses’ képzős alakja, melynek végső forrása a görög πυρρός [pürrósz] ’lángvörös’, a πῦρ [pűr] ’tűz’ szóból. A ’vaj’ spanyolul mantequilla, a manteca ’állati/növényi zsír’ kicsinyítőképzős alakja (eredete ismeretlen); a ’szamár’ olaszul pedig asino, a latin ÁSINU(M) főnévből (vö. sp. asno).

Kutyából nem lesz szalonna Szamárból nem lesz vaj... (Forrás: Wikimedia Commons, közkincs)

Cercare, cerca és acercar, cerca

Ezek a szavak a latin CĬRCO ’körüljár’, illetve CĬRCA ’körül, közel’ szócsaládból származnak. Az olasz cercare jelentése ’keres, kutat’, illetve cerca ’keresés’, a spanyolban viszont az acercar ’(meg)közelít’, a cerca pedig ’közel’, továbbá cerca de ’körül(belül), megközelítőleg’. A ’keres, kutat’ jelentésnek a spanyolban a bizonytalan, de indoeurópai eredetű buscar, a ’(meg)közelít’, ill. ’közel’ jelentéseknek az olaszban pedig az avvicinare, vicino szavak felelnek meg, a lat. VICĪNUS ’szomszéd(os)’ melléknévből.

Chièdere és querer

Mindkét szó forrása a latin QUÆRERE ’keres, kíván, törekszik’. Az olasz chièdere [kjedere] azonban ’kér’, a spanyol querer [kerer] pedig ’akar, szeret(ne)’ jelentésben él tovább. Ugyanehhez a szócsaládhoz tartozik az átvitt értelmű olasz questione, spanyol cuestión mint ’kérdés, probléma’. A ’kér’ jelentésnek a spanyolban a pedir (< lat. PETERE ’kér’), az ’akar, szeret(ne)’ igének pedig az olaszban a volere (< népi lat. VOLERE < lat. VELLE ’akar’) felel meg.

Contestare és contestar

Az ige forrása a latin CONTESTĀRI ’tanúsít’. Mai jelentése viszont az olaszban ’vitat, kétségbe von’, illetve ’támad’, a spanyolban pedig ’válaszol, felel (kérdésre)’, a responder (< lat. RESPONDERE) szinonimája. A ’válaszol, felel’ olasz megfelelője csak a rispondere

Domandare, domanda és demandar, demanda

Ezek a szavak a latin DEMANDĀRE ’rábíz, utasít’ igéből származnak, az olaszban azonban elsősorban a ’kérdez’, illetve ’kérdés’ jelentést vették fel. Ezzel szemben a spanyolban az ’igényel’ vagy ’beperel’, illetve ’igénylés, kérelem’, továbbá ’beadvány, (bírósági) kereset’ jelentésben honosodtak meg (ezeket szintén jelenti az olasz domandare és domanda). A ’kérdez’ és ’kérdés’ jelentéseknek a spanyolban a preguntar (< népi lat. PRÆCUNCTĀRE < lat. percontari, percunctari), pregunta szavak felelnek meg.

Guadagnare és guadañar, guadaña

Mindkét nyelvben germán átvétel, a kikövetkeztetett gót vagy ősgermán tő a *waithô ’mező’. Az olasz guadagnare [gwadanyáre] jelentése ’nyer, keres (pénzt)’, a spanyol guadañar igéé viszont ’(le)kaszál’ (a guadaña ’kasza’ főnévből). Ez utóbbi jelentésnek az olaszban a falciare [falcsáre] ige felel meg (a falce [fálcse] ’kasza’ főnévből, melynek forrása az azonos jelentésű latin FALX, FALCEM), míg a spanyolban a ’nyer, keres’ jelentésnek a ganar, a gót *ganan ’sóvárog’ igéből, amely az ősgermán *ginôn alakra vezethető vissza. Jelentését valószínűleg befolyásolta a germán *waithanjan ’(le)arat’, vö. *waithô (lásd még: portugál ganhar, katalán guanyar).

Aki arat, keres... (Forrás: Wikimedia Commons, GFDL/CC)

Guardare és guardar

Szintén germán jövevényszó, az ősgermán *wardôn ’figyel’ igéből. Az olaszban a ’néz’, a spanyolban viszont az ’őriz’ jelentésben honosodott meg. A szócsaládhoz tartozik még mindkét nyelvben a guardia ’őr(ség)’, továbbá az olasz sguardo ’tekintet’. A ’néz’ jelentésnek a spanyolban a mirar felel meg, amely a latin MIRARI ’bámul, csodál’ igéből származik.

Luogo és luego

Az olasz luogo főnév, jelentése ’hely’, forrása a latin LŎCU(M), azonos jelentésben. A spanyol luego ennek határozóesetű LŎCO ’helyén/idejében’ alakjára vezethető vissza, innen a mai spanyol jelentése: ’aztán, majd’ (határozószó), illetve ebből jelentésátvitellel ’tehát’ (kötőszó). A ’hely’ spanyolul lugar (< régi logar < lat. LOCĀLE), az ’aztán, majd’ olasz megfelelője pedig poi (< lat. PŎST, vö. sp. pues).

Se, si

Ezek a szavak mindkét nyelvben léteznek, és könnyű is a jelentéseiket összekeverni. Az olasz se lehet egyrészt személyes névmás, a si ’magát, magának; magukat, maguknak; ők egymást, ők egymásnak’ alakváltozata másik hangsúlytalan személyes névmás előtt, a latin SĒ, SIBI ’magát, magának’ folytatásaként; másrészt jelentheti a ’ha’ kötőszót is, az azonos jelentésű latin SĪ szócskából. A spanyolban a névmás mindig se, a ’ha’ kötőszó pedig si.

Tenere és tener

Az ige forrása a latin TENĒRE, amely egyaránt jelentette azt, hogy ’tart, fog [kézben]’, és azt is, hogy ’tart, birtokol’. Az olaszban viszont csak az elsőt jelenti, míg a spanyolban birtoklóigévé vált. Az általános birtoklást az olaszban az avere fejezi ki.

Tra és tras

Az olasz tra forrása a latin INTRA és TRANS elöljárószók, ennek megfelelően jelentése ’között’ vagy ’múlva’. A spanyol tras csak a latin TRANS folytatása, jelentése ’után’ (inkább időben és átvitt értelemben, mint helyben). A ’között’ jelentésnek a spanyolban entre (< lat. ĬNTER) felel meg, az ’után’ jelentésnek pedig az olaszban dopo (< lat. DE POST, vö. sp. después).

Vicino és vecino

Mint fentebb említettem, ezek a szavak a latin VICĪNUS ’szomszéd(os)’ szóból származnak, és ugyanezt ma is jelentik olaszul és spanyolul. Határozószóként azonban az olasz vicino (a) azt is jelenti, hogy ’közel’, pl. vicino a te ’közel hozzád’, amit viszont spanyolul nem. A ’közel’ spanyol megfelelője a cerca (de), vagyis a vicino a te spanyolul cerca de ti, és nem *vecino a ti.

Voglio és voy

Bár igealakokról van szó, a gyakori használat miatt érdemes ezt a párost említeni. Az olasz voglio jelentése ’akarok’, a volere (< lat. VOLERE, VOLO) igéből, a spanyol voy (< lat. VADO, VADERE) viszont az ir (< lat. ĪRE) alakja, jelentése ’megyek’, illetve – a jövő idejű cselekvés, szándék jelzésére – ’fogok’. Az ’akarok’ spanyolul quiero, a ’megyek’ olaszul vado. A voglio cantare spanyol megfelelője tehát nem voy a cantar, hanem quiero cantar ’énekelni akarok’; a voy a dormir ’aludni megyek’ pedig olaszul vado a dormire lesz.

Mindez persze csak ízelítő volt – az alábbi ábrán további szópárokat találunk!

(Forrás: Olasz, spanyol nyelv / El Mexicano)