Diftongusok szerepe a spanyol igeragozásban

A kettőshangzókról vagy idegen szóval diftongusokról (spanyolul diptongos) volt már részletes cikk a blogon, de azért röviden elevenítsük fel, miről is van szó: kettőshangzóról akkor beszélünk, amikor két egymás mellett lévő magánhangzót ugyanabban a szótagban ejtünk ki. Ez csak úgy lehetséges, hogy az egyik nagyon rövid, azaz kvázi-mássalhangzóként viselkedik. A spanyolban a hangsúlytalan i és u alkothat diftongusokat egy másik magánhangzóval. Ilyeneket találunk pl. a baile ’tánc’ vagy agua ’víz’ szavakban, ahol az i majdnem [j]-nek, az u pedig [w]-nek hangzik. A diftongusokat tehát nem lehet szétszótagolni – ez a továbbiak megértéséhez nagyon fontos lesz! (Vigyázat! A szótagolás nem egyenlő az írásbeli elválaszthatósággal, amelyre szigorúbb szabályok vonatkoznak!)

A spanyol akadémiai nyelvtan kettőshangzónak tekinti az összes olyan magánhangzó-kapcsolatot, amelynek egyik tagja hangsúlytalan i vagy u. A valós beszédben azonban ez nem mindig van így. Egyrészt vannak olyan szavak, amelyeket egyik beszélő diftongussal, egy másik pedig két szótagban ejt: pl. a guion ’kötőjel’ valahol [ˈgi̯on], máshol [giˈon]. De vannak olyanok is, melyekben szinte mindenki külön szótagban ejti a hangsúlytalan i-t vagy u-t: ilyen pl. az huir [uˈir] ’menekül’ (sőt, az összes -uir végű) ige vagy a riendo [riˈendo] ’nevetve’. Ezekben a szavakban tehát nincs (valódi) kettőshangzó. Úgy is mondhatjuk, hogy az ilyen szavakban a kettőshangzó csak másodlagos.

Elsődleges, másodlagos, harmadlagos diftongus

A kettőshangzókat több csoportra oszthatjuk eredetük szerint. Az elsődleges diftongusok már régen is azok voltak és minden beszélő így ejti őket. Származhatnak pl. egyetlen latin magánhangzóból (pl. BŎNU > bueno), latin kettőshangzóból (pl. AQUA > agua) vagy egy mássalhangzó kieséséből (pl. LIMPĬDU > limpio). A másodlagos diftongusok eredetileg eltérő szótagokhoz tartozó magánhangzók voltak, de a beszélők nagy része ma diftongusként ejti (pl. a guion-ban). A harmadlagos diftongusok a spontán beszédben alakulhatnak ki eltérő szótagokhoz tartozó magánhangzók egy szótagban való összevonásakor, pl. trae [trae̯], toalla [to̯ajja], mi amor [mi̯amor]. (Bár a spanyol nyelvtanok nem használják ezeket a kategóriákat, de így könnyebb lehet megérteni egyes alakok változó kiejtését.)

Gondolhatnánk, hogy ez a kérdés irreleváns, hiszen a hangsúlyozást (és a helyesírást) nem befolyásolja. A spanyol nyelvtanok szerzői (többek között a RAE is) ezt általában így is gondolják. Ez egészen addig igaz, amíg nem jönnek velünk szembe olyan igék, mint mondjuk az actuar, afeitar, aislar, averiguar, cambiar, enviar. A spanyol nyelvtanok elintézik annyival, hogy az összes ilyen ige rendhagyó, mert „nem jósolható meg előre, hogy a ragozás során hol van kettőshangzó és hol nincs”. Nos, pontosan itt válik láthatóvá, hogy a nem elsődleges diftongusoknak milyen fontos szerep jut az igeragozásban!

Mint a felsorolt példákban láthattuk, a spanyolban vannak olyan igék, amelyek tőmagánhangzója egy diftongus gyenge eleme, azaz félhangzó. Idetartozik pl. az afeitar (afei̯t-), averiguar (averigu̯-), cambiar (cambi̯-), ahol az i vagy az u mindig rövid és hangsúlytalan a ragozás során. Nevezzük el ezeket „tőfélhangzós” igéknek! Ezzel szemben az actuar (actu-), aislar (aisl-), enviar (envi-) igékben az i és u hangsúlyos a tőhangsúlyos alakokban, vagyis ezekben az igékben nincs elsődleges kettőshangzó. Hívjuk itt őket „teljes tőmagánhangzós” igéknek! A ragozásukra egy-egy példa látható az alábbiakban.

Kattints vagy koppints a nagyításhoz! (Forrás: El Mexicano)

Na és itt jön a lényeg! Ha tudjuk azt, hogy melyik ige tőfélhangzós (félhangzós tövű) és melyik teljes tőmagánhangzós (vagy teljes magánhangzós tövű), már nem kell egyiket sem rendhagyónak tekinteni. Segítségül ezen az oldalon összegyűjtöttem a félhangzós tövű igéket.

A profi nyelvtanosoknak az is segíthet, ha tudjuk, hogy az adott ige melyik főnévből lett képezve. Például az enviar igében könnyen felismerhető a vía ’út’ szó (’útra bocsát’, azaz ’küld’), amelyben nincs kettőshangzó, ezért az igében sem várható. Hasonlóképpen pl. az aislar ’elszigetel’ ige főnévi töve az isla, ahol szintén nincs kettőshangzó. (Az ilyen igéket egyébként a spanyol nyelvtan hivatalosan verbos de diptongo variable, azaz „váltakozó kettőshangzós igék”-nek nevezi, szemben a valódi, elsődleges kettőshangzót tartalmazó igékkel, melyek elnevezése verbos de diptongo fijo.)

A csillagképek neve spanyolul

A népszerű Orion-köd (Forrás: a szerző felvétele)

A csillagképek (constelaciones) az emberi képzelet szüleményei. Mégis akkora hagyománnyal rendelkeznek, hogy a mai csillagászatban (astronomía) is használják őket az egyes csillagok megnevezésében – pl. a V701 Sagitarii egy, a Nyilasban (Sagittarius), az η Geminorum egy, az Ikrekben (Gemini) lévő csillagot jelöl. (A legrégebb óta ismert csillagok tudományos azonosítója egy görög betűből és bennfoglaló csillagképének latin birtokos esetű alakjából áll, így pl. az α Cygni a Hattyú csillagkép legfényesebb csillagát jelenti; a később felfedezett csillagokéban a görög betű helyett számok és/vagy latin betűk vagy ezek kombinációja szerepel.)

A történelmi idők során nagyon sokféle csillagkép létezett, kultúrák szerint is. A mai csillagképeket a Nemzetközi Csillagászati Unió (International Astronomical Union – IAU) rögzítette, szám szerint 88 van. A legtöbbjüknek természetesen spanyol neve is létezik. Érdemes azonban tudni, hogy kevés kivételtől eltekintve csak a 12 állatövi jegynek (signos del Zodiaco) megfelelő elnevezések élnek a köztudatban, méghozzá latin nevük spanyolosított formájában, mivel ezek kötődtek szorosan a népi és az asztrológiai hagyományokhoz. A tudományos forrásokban most is a latin elnevezéseket használják, a saját spanyol nevek is inkább csak a népszerűsítő irodalomban fordulnak elő. Így tehát ha megkérdeznénk egy egyszerű járókelőt arról, hogy mi az Antlia vagy „la Bomba Neumática”, minden bizonnyal fogalma sem lenne, miről beszélünk – de talán még magyarul is kevesen tudják, hogy ez a Légszivattyú nevű csillagkép. Az alábbi táblázatban ezért ezek az elnevezések zárójelben szerepelnek. A kivételek között említhetőek – az állatövi csillagképeken túl – többek között az Osa Mayor ’Nagy Medve’, Osa Menor ’Kis Medve’, a Can Mayor ’Nagy Kutya’ vagy a Can Menor ’Kis Kutya’ (hozzátéve, hogy a latinból örökölt can szó – melynek használatát idővel felváltotta az ismeretlen eredetű perro – a ma beszélt spanyolban éppúgy régiesnek és irodalminak számít, ahogy az „eb” a magyarban).

Néhány csillagképnek viszont csak spanyolosított latin neve létezik, legfeljebb annyi változtatással, hogy az alanyesetű -us végződést felváltja a tárgyesetű -um-ból eredeztethető -o, az összes többi hasonló végződésű örökölt spanyol névszó mintájára.

Az IAU által rögzített 88 modern csillagkép, az állatöviek kiemelve [PDF-változat] (Forrás: El Mexicano / Wikipedia)

Néhány szót kell még ejteni a névelőhasználatról. Kőbevésett szabály persze nincs erre, de általánosságban az dönti el a kérdést, hogy az elnevezés mennyire tulajdonnévszerű. A köznévi eredetű elnevezések – pl. (el) Águila ’(a) Sas’, (el) Boyero ’(az) Ökörhajcsár’, (la) Vela ’(a) Vitorla’... vagyis azok, amelyek egyszerű főnévként is „értelmesek” a beszélők számára – használhatóak névelővel, de ez nem törvényszerű (adott szerzőtől függ, mennyire tekinti őket személyneveknek). A tulajdonnévi származású elnevezések viszont nem kaphatnak névelőt (tehát nincs *el Orión, *el Perseo stb.).

S a legvégére maradt egy nem elhanyagolható kuriózum is. A figyelmes olvasó bizonyára észrevette, hogy a sok latin-görög eredetű csillagkép-elnevezés között akad egy spanyol eredetű is, a Dorado (a Pez Dorado, azaz ’Aranyhal’ után), amely a Coryphaena hippurus, az aranymakrahal-félék egyik fajának spanyol neve. A 88 közül ez az egyetlen csillagkép, amely nem latin vagy latinosított görög nevet kapott, noha a csillagászati forrásokban ennek is a birtokos esetű latinosított nevét (Doradus) használják a csillagjai azonosítójában.

Az észrevételekért köszönet Dr. Csizmadia Szilárd csillagásznak.

Ha egyszer egy cseresznye türkörbe néz...

Egy mexikói ismerőstől hallottam a minap a képen látható szóviccet. Vajon mi benne a poén? Bevallom őszintén, nekem is beletelt néhány percbe, amíg leesett a tantusz, és bizonyára ugyanígy lesz ezzel mindenki, aki a nálunk jellemző hagyományos, írásalapú nyelvoktatásban részesült. Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy aki kizárólag a spanyolországi (pontosabban az európai félszigeti, mert ugye a Kanári-szigetek is Spanyolország!) spanyolon „szocializálódott”, az sem fogja ezt a viccet érteni – persze egészen más okból.

De lássuk a magyarázatot! (Aki értette elsőre is, nem muszáj továbbolvasnia.) A magyar fordítás, és csak a teljesség kedvéért, hiszen magyarul már nem lehet úgy visszaadni, hogy megmaradjon benne a csattanó:

– Mit mond egy cseresznye, amikor meglátja magát a tükörben?
– Cseresznye, én? (Ez lennék én?)

A csattanó pedig a válaszban rejlik. Ugyanis ha hangosan kimondjuk a második mondatot a megfelelő hangsúlyozással, megpróbálva teljesen elfeledkezni arról, hogy mit látunk leírva (ez az, ami általában nem megy annak, aki nem élt anyanyelvi környezetben és nem a beszédhez szokott), akkor az pontosan úgy hangzik, mint a ¿Seré esa yo?, vagyis az ’Ez lehetek én?’ mondat. Legalábbis a többségi spanyol változatokban, ahol a c és a z ugyanazt a réshangot jelöli, mint az s. (Ezért írtam az elején, hogy aki csak a sztenderd európai spanyolt ismeri, ahol kétféle „sziszegőhangot” különböztetnek meg, az nem biztos, hogy fogja érteni ezt a poént.)

Annyit érdemes még megjegyezni, hogy a seré természetesen a ser egyszerű jövő idejű alakja, amelyet jelen idejű lehetőség kifejezésére is használnak – sőt, ma már ebben a szerepben a leggyakoribb.

Az illusztrációt a szerző készítette a Pixabay.com-ról származó képből.

Ser vagy estar? Ez a valódi különbség köztük!

A spanyolosoknak az egyik legnagyobb kihívást a kötőmód után talán a két „létige” használatának megértése jelenti, ugyanis a magyarban és a leggyakrabban tanult idegen nyelvekben (pl. angol, német, francia, olasz) is általában csak egy létigét használnak. Habár az olaszban is megvannak a ser és estar megfelelői, az essere és stare, az utóbbi a spanyollal szemben nem túl általános, inkább csak rögzült kifejezésekben fordul elő. Míg pl. a ¿Cómo estás? ’Hogy vagy?’ olaszul is Come stai?, addig a ¿Dónde estás? ’Hol vagy?’ már Dove sei?, az essere igével. (Kissé bonyolítja a dolgot, hogy az essere a befejezett melléknévi igenevét – mivel a latinban nem volt neki – a stare igétől kölcsönzi: stato.)

A létigékkel már a blogon is sokat foglalkoztunk, és biztos vagyok benne, hogy már álmából felkeltve is mindenki fel tudná mondani a kimerülésig ismételt dogmát, miszerint a ser „állandó tulajdonságot”, az estar pedig „átmeneti állapotot” fejez ki, ha már egyszer a latin stāre ’áll’ jelentésű igéből származik. A probléma ezzel is az, ahogy az összes többi merev tankönyvi szabállyal, mint már láthattuk sok esetben, hogy a valóság ennél jóval bonyolultabb (ráadásul nem is mindig egyszerű eldönteni, hogy mi számít „állandó tulajdonságnak” és „átmeneti állapotnak”).

El Teide es el pico más alto de España y está en la isla de Tenerife, Canarias. Vajon mi az oka a két különböző ige használatának ebben a mondatban? (A kép forrása: Pixabay.com)

Szükség lenne egy korszerű, átfogó magyarázatra, egy „egységes szabályra”, amelyből könnyebben megérthetjük, mikor melyik igét használják és miért (a körülíró szerkezetekkel itt nem foglalkozunk). Előtte viszont fontos tisztázni, hogy nyelvtani „szabály” alatt sosem olyan szabály értendő, amelyet valaki előre megírt és onnantól minden úgy működik, hanem ellenkezőleg: utólag próbálják meg szabályokba foglalni az anyanyelvi beszélők nyelvhasználatát. Ezért egy nyelvtani szabály igazából tendenciát, valószínűséget jelent, amely sosem lehet 100%-os. Ne azt várjuk el tőle, hogy mindig, mindent előre tudni fogunk helyesen használni, mert nem ez a célja.

Az egyszerű generális szabály tehát, amit keresünk a ser vagy estar használatára, azzal a kérdéssel fogalmazható meg, hogy azonosítja-e, meghatározza-e azt a bizonyos dolgot vagy személyt az említett tulajdonság, vagy sem? Amennyiben erre a kérdésre azt tudjuk mondani, hogy igen, akkor nagy valószínűséggel a ser létigét, minden más esetben (amikor a tulajdonság csak átmeneti vagy esetleges) az estar igét fogjuk használni. Nézzük meg ezt a továbbiakban néhány példán keresztül:

Ella es Elena. Es profesora de español y es de Madrid. Hoy es fiesta, es día libre. Son las doce y media. La reunión será en el Centro Cultural. La ciudad es muy grande. Somos húngaros. Esta mesa es de madera.

A fenti mondatokban a ser létige alakjait találjuk. Nem nehéz belátni, hogy az, hogy valakit Elenának hívnak, spanyoltanár és Madridból származik, mind olyan jellemző, amely őt adott környezetben azonosítja, meghatározza. Az, hogy ’ma ünnep van’, ezért ’szabadnap’, szintén meghatározó, hiszen ha nem így lenne, akkor az vagy nem ma lenne, vagy nem ünnepnap lenne, tehát ebben az esetben az ’ünnepnap’ és a ’ma’ elválaszthatatlanok egymástól. Igaz ez az időpontra és valaminek a helyszínére is: ha ’fél egy van’, akkor az csakis most lehet, máskor más időpont lenne. Ugyanígy, ha ’az összejövetel a Kulturális Központban lesz’, nem lehet egy másik helyen ugyanabban az időben, mert az egy másik esemény lenne. Egy várost szintén meghatároz a mérete, ahogy minket is azonosít az, hogy ’magyarok vagyunk’. Egy tárgyat felismerünk az alapján, hogy milyen anyagból van. Azt hiszem, idáig ez talán egyértelmű. De vizsgáltjuk most meg az alábbi mondatokat is:

Hoy no está el profesor, porque está enfermo. Cuando los encontraron, ya estaban muertos. Está prohibido fumar. El proyecto está pensado para estudiantes de español. El programa está dirigido por expertos en el tema. Segovia está a 94 kilómetros de Madrid. Está bonita tu foto.

Ezek a mondatok mind olyan tényeket fogalmaznak meg, amelyek nem meghatározóak az adott dologra vagy személyre nézve. Az, hogy ’ma nincs [itt] a tanár, mert beteg’, nem mondja el róla, hogy milyen személy (hogy hívják, honnan származik, hogy néz ki stb.). Természetesen halottnak lenni nem „átmeneti állapot”, de mivel nem az alapján azonosítunk személyeket, hogy élő vagy halott, ezért itt az estar igét használjuk. A dohányzást mint cselekvést sem az határozza meg, hogy tilos vagy megengedett. Hasonlóképpen, hogy a projekt spanyoltanulóknak lett kigondolva, nem árul el semmit magáról a projektről, ahogy az sem azonosít egy programot, hogy a témában jártas szakértők vezetik (hiszen ugyanúgy megtehetnék mások is). Attól, hogy ’Segovia 94 km-re van Madridtól’, még nem tudjuk, hogy milyen ez a város, ill. szintén nem az határoz meg egy fényképet, hogy ’szép’.

A nagyításhoz kattints vagy koppints a képre! (Forrás: El Mexicano)

Melléknevekkel gyakran mindkét ige használható attól függően, hogy adott tulajdonságot mennyire érez meghatározónak vagy esetinek a beszélő, ill. maga a melléknévtípus is számít. Így pl. mondhatom azt, hogy soy feliz, ha úgy érzem, hogy a boldogság engem meghatároz, de azt is mondhatom, hogy estoy feliz, ha ez számomra esetleges. Viszont mindig está contento/-a, aki elégedett, mert senkit sem azonosítunk az elégedettség alapján, szemben azzal, hogy es sincero/-a ’[ő] őszinte’, amit a spanyol anyanyelvűek jellemvonásnak tartanak.

Nyelvjárási különbségek

A két ige közötti választást természetesen nyelvjárásbeli eltérések is befolyásolhatják. Például míg az El edificio está alto mondatot a beszélők jelentős része úgy értelmezné, hogy ’Az épület magasan van', valahol – különösképpen Mexikóban – ez azt jelenti, hogy ’Az épület magas’. Ugyanígy pl. a Juanito es/está alto esetében a választás függhet attól, hogy a beszélő ezt adott tulajdonságként vagy inkább változásként éli meg (pl. Juanito megnőtt), de vannak olyan régiók, ahol egyszerűen az estar igét használják személyek vagy dolgok alakjának, mértének leírására is, a sztenderd nyelvben elfogadott ser helyett.

A családi állapotokról azt érdemes tudni, hogy a soltero/-a ’egyedülálló (nőtlen/hajadon)’ és a viudo/-a ’özvegy’ alakokkal rendszerint a ser, a casado/-a ’házas’ és divorciado/-a ’elvált’ alakokkal többnyire az estar használatos. S végül még egy fogódzó, ami segíthet: melléknévvel mindkét ige használható, azonban főnévvel kizárólag a ser állhat – nincs pl. *estoy ingeniero. A családi állapotok esetében is az lehet a választás kulcsa, hogy a beszélők melyiket hol helyezik el a főnév–melléknév skálán. (Ez a videó egyébként jól összefoglalja a spanyolországi használatot.)

Ha úgy gondolod, hogy a leírtak alapján sikerült megértened a két ige közötti különbséget, próbáld meg behelyettesíteni a megfelelő igealakot az alábbi mondatokba!

Mi hermano __ especialista en informática. ¡Esta sopa __ muy deliciosa! __ cuatro en la familia: mi madre, mi padre, mi hermano y yo. El cielo __ muy nublado hoy. Esta foto __ en la Plaza Mayor en Madrid. ¿Dónde __ la estación de metro? El concierto __ en el Auditorio Nacional.

A helyes megoldásokat magyarázatukkal együtt itt találod.

Gracias especiales a Wenceslao Grillo por la idea y la revisión del artículo.

Még mindig nem megy a subjuntivo? Ez talán segíthet...

Nem sikerült a tankönyvi „szabályok” alapján teljesen megértened a kötőmód (subjuntivo) használatát és továbbra sem tudod megfelelően alkalmazni? Nos, nem vagy egyedül. A hagyományos magyarázatok ugyanis, miszerint a kötőmód „kétség, bizonytalanság, kívánság stb.” kifejezésére szolgál, nem minden esetben működnek. Ha pedig nem csak kifejezéseket akarunk gépiesen bemagolni, hanem szeretnénk is megérteni a kötőmód szerepét a spanyolban, a lenti videóban ismertetett korszerűbb megközelítés segítséget nyújthat ebben (amihez persze nem árt némi spanyol nyelvtudás).

Talán így lehetne a két igemód közti különbséget szemléltetni... (Forrás: El Mexicano / Clases con Clau)

Emlékeztetőül tisztázzuk, hogy a subjuntivo egy olyan igemód, amely alárendelő összetett mondatok mellékmondataiban – általában a que ’hogy’ kötőszóval bevezetve – a főmondat állításához köthető cselekvésre, történésre, körülményre (nevezzük őket a továbbiakban együtt „esemény”-nek) utal. (De ez természetesen nem azt jelenti, hogy az alárendelő összetett mondatok mellékmondataiban kizárólag kötőmódú igealak szerepelhet.) Mondattani értelemben valójában minden nyelvben, így a magyarban is létezik, csak nálunk alaktanilag nem különbözik a felszólító módtól.

Ahhoz viszont, hogy megértsük a kötőmód használatát, először a kijelentő mód (indicativo) jelentését kell megérteni. Igazából mindkét igemód ugyanazt az eseményt írja le két különböző megközelítésből. Ahogy Claudia magyarázza a videóban, ha a kijelentő mód emberi formát öltene, akkor egy nagyon egyenes, határozott személyiség lenne, aki konkrétan kimondja a dolgokat: ez így van, az úgy; ez az, amit tudok, gondolok vagy tudni vélek. A kijelentő móddal tehát megállapításokat közlünk, azaz kimondunk, megállapítunk – vélt vagy valós – eseményeket.

Ez a folyamatábra is megkönnyítheti a döntést! (Forrás: El Mexicano / Clases con Clau)

Ezzel szemben a kötőmód egy olyan személy lenne, aki nem szeret egyenesen beszélni a dolgokról, csak „kerülgeti” őket: nem állapít meg semmit, csak utalást tesz az eseményre. Nem lényeges, hogy az megvalósul-e. Vagyis ha nem tudjuk eldönteni, hogy a kijelentő vagy a kötőmódot szükséges-e használni, fel kell tennünk a következő kérdést: Ezt akarom-e mondani, vagy csak erről akarok valamit mondani? Közölni akarom, hogy „Esik az eső” (Llueve), vagy csak azt akarom róla elmondani, hogy „Imádom, hogy esik az eső” (Me encanta que llueva)? Az utóbbi példában tehát nem deklarálom az eseményt (nem mondom ki, hogy megvalósul-e, mert ez nem fontos), hanem értékítéletet mondok róla. Figyeljük meg azt is, hogy míg a Llueve ’Esik [az eső]’ önmagában is lehet egy értelmes mondat, addig a *Llueva (kb. ’az, hogy esik ~ essen [az eső]’) így elszigetelten nem jelent semmit, egyszerűen nincs értelme. A videóban még rengeteg szemléletes példa szerepel. Íme:

Sikerült megérteni a videóból, hogy mi a különbség az Ella no cree que [yo] hable tres idiomas és az Ella no cree que hablo tres idiomas mondatok értelmezése között? – Szólj hozzá!

És azt meg tudod tippelni, hogy miben más a Quiero un pastel que lleve zanahoria és a Quiero un pastel que lleva zanahoria mondatok jelentése? A magyarázatért nézd meg a téma többi videóját is!

Olasz és spanyol: hasonlóan hangzanak, mégis nagyon eltérő a dallamuk. Miért?

Ha hasonló újlatin nyelvekről beszélünk, sokaknak egyből az olasz és a spanyol jut eszébe elsőként. Kétségtelen, hogy ez a két nyelv hasonlóan hangzik, olyannyira, hogy valamikor kezdő spanyolosként még nekem is beletelt egy kis időbe rájönni, hogy egy filmben olaszul vagy spanyolul beszélnek-e. Ugyanakkor ez a hasonlóság csak felületes, mert ha jobban figyelünk, valójában egészen másképp hangzanak ezek a nyelvek.

Az alábbiakban összeszedtem röviden, hogy miért tűnnek első hallásra nagyon hasonlónak, és miért különböznek mégis nagyon, ha már eljutunk egy magasabb szintre. (Azt se feledjük, hogy a hasonlóság mindig szubjektív: ha egy olasz vagy egy spanyol anyanyelvűt kérdeznénk erről, valószínűleg azt mondanák, hogy szerintük egyáltalán nem hasonlít egymásra a két nyelv.)

A Tiberis (olaszul Tevere, spanyolul Tíber) folyó Rómában

Ezért halljuk őket hasonlónak

Amiért az olasz és a spanyol először nagyon hasonlónak tűnnek, az elsősorban az öt magánhangzó mindig „tiszta” ejtése: mindkét nyelvre jellemző (természetesen a köznyelvi változatokról beszélve), hogy az a, e, i, o, u magánhangzókat hangsúlytalanul is ugyanúgy ejtik, ahogy hangsúlyosan. (Persze az olaszban valójában hét magánhangzó van, hiszen az e és o lehet nyílt és zárt is, ez azonban „távolról” még nem annyira feltűnő.) Ez a tulajdonság a hat ismertebb újlatin nyelv közül egyedül az olaszban és a spanyolban figyelhető meg.

A szavak is leggyakrabban magánhangzóra végződnek mindkét nyelvben: az olaszban szinte mindig, a spanyolban korlátozott számú mássalhangzó (-s, -l, -n, -r, -d, -z) előfordulhat szó végén. Sőt, maguk a szavak is nagyon hasonló felépítésűek, csak néhány példa (olasz – spanyol): buono – bueno ’jó’, mano ’kéz’, notte – noche ’éjszaka’, io – yo ’én’, mio – mío ’enyém’, quando – cuando ’(a)mikor’, viene ’jön’ (bár megjegyzendő, hogy spanyolul [b]-vel mondják mondat elején) stb.

Amiért mégis egészen más a dallamuk

A fentiekből láthattuk, hogy miért halljuk kezdetben elég hasonlónak a két nyelvet. Vannak viszont alapvető különbségek is, amelyek teljesen más dallamot kölcsönöznek nekik. Az egyik az, hogy míg az olaszban a hangsúlyos magánhangzók hosszúak (kivéve szó végén), a spanyolról ez egyáltalán nem mondható el. Bár spanyolul is enyhén megnyúlnak nyílt szótagban, ám alig észrevehetően, szemben az olasszal. Jól példázza mindezt az uno ’egy’ kiejtése 🔈⁠olaszul és 🔈⁠spanyolul. Ezért van az, hogy míg az olasz hangzása dallamos, a spanyolé inkább kemény, pattogós (ahogy maguk a spanyolok is szokták mondani: „mint egy géppuska”), hozzátéve, hogy még gyorsabban is beszélnek, mint az olaszok.

Las Ventas aréna, Madrid

Egy másik fontos különbség, hogy az olaszban nagyon gyakoriak a hosszú mássalhangzók, pl. acqua [akkwa] ’víz’, latte ’tej’, gruppo ’csoport’, terra ’föld’. Ezzel szemben a spanyolban mindössze néhány mássalhangzó lehet hosszú, és rendszeres hosszúsági különbség csak az -r- és -rr- között van. Így az imént felsorolt olasz szavak spanyol megfelelői: agua, leche, grupo, tierra.

Az olasz szavak gyakran végződnek -i-re, mivel ez az -o és -e végződésű névszók többes számának jele (és bizonyos igealakok végződése is egyes számban), aminek a spanyolban az -os, -es vagy -as végződések felelnek meg. Például (olasz – spanyol): libri – libros ’könyvek’, amori – amores ’szerelmek’, canti – cantas ’énekelsz’ stb. A spanyol ezért az olaszhoz képest „sziszegősen” hangzik.

Ugyanakkor az olaszban gyakoriak a [cs] (ce/ci), [dzs] (ge/gi) és [cc] (z, -zz-) mássalhangzók, amelyek közül a spanyolban csak a [cs] (ch) van meg, de az is nagyon ritka (még akkor is, ha a filmekből éppen a muchacho vagy a buenas noches kifejezések ugranának be elsőre egy spanyolul nem tudónak). A spanyolban sokkal inkább előfordulnak olyan mássalhangzók, amelyeknek sem az olaszban, sem a magyarban nincs pontos megfelőjük: a b/v, d, g gyenge párjai, a [β], [ð], [ɣ]; a [ch] (ge/gi/j), valamint a félszigeti spanyolban ejtett [θ] (ce/ci/z) hangok.

A spanyolnál a nyelvjárás is meghatározó

Eddig csak egyszerűen spanyolról beszéltünk, de érdemes tudni, hogy a spanyolnak két fő változata van, merőben eltérő hangzásvilággal: az európai (félszigeti) és a latin-amerikai (nyelvjárástanilag ide tartozik a Kanári-szigeteken beszélt változat is). Ami meglepő, hogy dallamában éppen az utóbbi hasonlít jobban az olaszra, szemben a félszigetivel (az „echte” kasztíliai spanyol meglehetősen nyers és mogorva – ezt maguk a nyelvvel foglalkozó szakemberek is elismerik).

Sokat gondolkoztam azon, hogy miért alakult ez éppen így (hiszen nem ez lenne a logikus), de nem találtam rá tudományos magyarázatot. Az én elképzelésem az, hogy a félszigeti északi spanyolt – amelyen a modern európai sztenderd alapul – a hódítások korában erős baszk hatás érte (és ugye a baszk nem indoeurópai nyelv), de természetesen lehet, hogy csupán véletlen az egész...

Miért „többes számú” Brüsszel vagy London spanyolul?

Kezdő spanyolosként rácsodálkoztam, hogy a spanyolban is -s a többes szám jele, ahogy az angolban (és az összes nyugati újlatin nyelvben). Ez csak azért volt furcsa, mert az oroszban és a szláv nyelvekben éppen nem így van. Viszont szintén ez volt a többes szám jele a latinban a legtöbb esetben (kivéve az a- és o-tövű főnevek alanyesetét) és az összehasonlító nyelvtudomány jelen álláspontja szerint az indoeurópai alapnyelvben is, így pedig már egyáltalán nincs min csodálkozni.

Királyi Palota, Brüsszel (Forrás: Pixabay.com)

Mindebből az következik, hogy amint egy spanyolos meglát egy -s végződésű főnevet, egyből a többes szám jut eszébe. Azonban tudjuk, hogy ez nem mindig jelent többes számot – még akkor sem feltétlenül, ha történetileg valóban az volt. Volt már szó például az igei-névszói összetételekről, mint a paraguas ’esernyő’. Ezek olyan összetett szavak, amelyek egy igéből és egy sokszor többes számú főnévből állnak (vélhetően mondatszerű kifejezésekből keletkeztek összevonással valamikor régen, még az újlatin nyelvek kialakulásakor), de maga az összetett névszó ettől még nem többes számú, pontosabban egyes és többes számú alakja megegyezik. Ugyanígy viselkednek pl. a művelt eredetű -is végződésű, általában tudományos szavak is, pl. la(s) crisis ’a válság(ok)’.

De van néhány olyan városnév is, amely ránézésre többes számúnak tűnik: pl. Atenas (Athén), Bruselas (Brüsszel), Burdeos (Bordeaux) vagy Londres (London). De nem is kell ennyire messzire sem mennünk, mert ott van többek között a spanyolországi Burgos is. Ám könnyen belátható, hogy itt valójában nem többes számú alakokról van szó. Egyrészt semmi értelme nincs annak, hogy *Atena, *Brusela, *Burdeo vagy *Londre, másrészt a nyelvtani egyeztetés sem többes számban történik ezekkel a nevekkel: pl. La antigua Atenas (és nem *Las antiguas Atenas).

London (Forrás: Pixabay.com)

Persze az már más kérdés, hogy az Atenas tényleg többes számú alak volt az ógörögben (Ἀθῆναι [atʰēnai]), és a latinban (Athenae) is így használták, amit formailag megőriztek a mai európai nyelvek, köztük a spanyol (ld. még angol Athens, francia Athènes). Szintén többes számú főnevekből származnak általában az -s végződésű spanyol településnevek, valószínűleg a Burgos is.¹ A többi viszont történetileg sem volt többes számú, esetükben az -s végződés valamiféle analógia lehet.

A Londres lehetne akár a latin birtokos esetű Londĭni egy beszélt nyelvi *Lóndines alakváltozatának folytatója (ehhez ld. pl. Lūnae > lunes), ami hangtanilag tökéletesen bele is illene a képbe, de nem találtam forrást, amelyik ezt a felvetést megerősítené. Valószínűbb, hogy a Bruselas és a Londres alakokat egyszerűen a francia Bruxelles (vö. angol Brussels) és Londres közvetítette a spanyolba.²

Összefoglalva tehát azt állapíthatjuk meg, hogy bár ezek a nevek megtévesztően hasonlítanak a többes számú spanyol főnevekhez, esetükben szó sincs – ma már legalábbis – semmiféle többes számról.

---

¹	A burgo ’erőd, [tört.] község’ [CORDE:1076] köznévként is létezik a germán eredetű lat. burgus, -um átvételeként, de nem teljesen világos, hogy a városnév [CORDE:921] ennek többes számából, vagy közvetlenül a germánból ered-e.
²	A franciában az -s az ófrancia kettős esetrendszer latinból örökölt alanyeset-végződésének maradványa lehet.

Megértené-e egy olasz vagy spanyol anyanyelvű, ha latinul szólnának hozzá?

A rövid válasz az, hogy nem. Kicsit hosszabban az, hogy talán igen – ha tanult latinul, vagy bölcsész, esetleg nyelvtanár. De nyilván akik ezt a kérdést felteszik, általában arra gondolnak, hogy mondjuk Cicero vagy Seneca (csak azért, mert ő épp Hispaniában született) elboldogulna-e a mai Rómában vagy Spanyolországban, ha létezne időgép. Nos, erre válaszolni már nem is olyan egyszerű...

Kezdjük mindjárt azzal, hogy latin alatt a köznyelvben általában a klasszikus latint szokás érteni, egy művelt, írott nyelvet, amelyet igazából sosem beszélt úgy az utca népe, ahogy az írott szövegekből ismerjük. Tulajdonképpen ma sem tudjuk igazán, milyen volt a korabeli beszélt latin, erre éppen a konzervatívabb újlatin nyelvek (szárd, olasz, spanyol) engednek csak következtetni.

Katalónia tér (Plaza de Cataluña / Plaça de Catalunya), Barcelona (Forrás: Pixabay.com)

De tegyük fel, hogy a klasszikus latint nagyjából úgy beszélték az utcán is, ahogy az irodalmi művekben. Ez esetben ugyanazok a kérdések merülnek fel, mint a kölcsönös érthetőség tekintetében: egyrészt nagymértékben függ a szövegkörnyezettől (éppen milyen hasonló szavakat vél hallani és megérteni az illető), de leginkább a beszélő műveltségétől és „nyelvérzékétől”. Aki soha az életben nem tanult idegen nyelvet és nem volt még külföldön sem, fel sem fogja ismerni, hogy milyen nyelven szólnak hozzá (sőt, talán még a saját anyanyelvét is alig ismeri fel, ha azt idegen akcentussal beszélik).

Tehát pl. egy olyan mondatot, hogy Ubi est platea Catalauniæ? (¿Dónde está la plaza de Cataluña?) ’Hol van a Katalónia tér?’ minden bizonnyal megértene egy bölcsész vagy egy tanult és sokat olvasott spanyol anyanyelvű, de a piaci árusnak vagy az átlagjárókelőnek fogalma sem lenne még arról sem, hogy milyen nyelven érdeklődünk és mit szeretnénk tőle megtudni, ahogy arról ez a videó is tanúskodik. Ugyanakkor az utóbbiak is simán megértenék mondjuk a Maximas gratias (Muchas gracias) ’Köszönöm szépen’ kifejezést, hiszen ez így spanyolul is értelmes (legfeljebb egyből rájönnének, hogy külföldiek vagyunk, mert nem a megszokott módon mondtuk).

Olaszországban, bár látszólag valamivel egyszerűbb volt a kísérletezőnek latinul boldogulnia, valószínűleg ez is csak véletlen: épp olyan emberekkel próbálkozott, akik legalább beszéltek angolul, vagy nyíltabbak voltak a társalgásra:

Az olaszok esetében persze nyilván az is sokat számít, hogy eleve hozzá vannak szokva a kétnyelvűséghez, hiszen lényegében – nyelvtörténeti értelemben – minden régióban és nagyvárosban egy másik nyelvet beszélnek (még ha ezt ők maguk is csak „olasz nyelvjárásoknak” tekintik), és a toszkán nyelvjáráson alapuló tulajdonképpeni olasz közvetítőnyelvként (is) szolgál.

S végül tegyük hozzá, hogy ezekben az országokban elterjedt szokás egyből átváltani angolra – már aki tud –, amint észreveszik, hogy az illető külföldi, még ha próbál is a helyi nyelven kommunikálni (ezt jómagam is tapasztaltam Spanyolországban).

Mértékegységek előtagjai, jelentésük és eredetük

Nem gondoltam volna, hogy valaha odáig süllyed az elektronikus újságírás színvonala, hogy egy informatikai témájú cikkben a digitális adattárolási kapacitásra vonatkozó, rendszerint csak „TB”-nek rövidített mennyiséget képesek kiírni betűvel úgy, hogy terrabyte (sic!), de hát ide is eljutottunk.

Ezen felbuzdulva – valamint lelkes olvasónk, Tamás felvetése alapján – nem voltam rest utánajárni a Nemzetközi Mértékegységrendszerben (francia: Système International d’Unités, SI), hétköznapi nyelven a metrikus rendszerben használt előtagok (prefixumok) forrásának és eredeti jelentésüknek. Bevallom, engem is értek meglepetések – persze pozitív értelemben szólva...

(Forrás: El Mexicano / https://en.wiktionary.org)

S mint a táblázatból kitűnik, legnagyobb meglepetésemre a pico- (magyar forrásokban piko-) előtag éppen spanyol eredetű (de őszintén szólva a dánra sem nagyon számítottam a femto- és atto- esetében). Nem részleteztem, hiszen itt nem a messzemenő etimológiai fejtegetés volt a cél, de maga a spanyol pico szó is megér egy magyarázatot. Ennek végső forrása az egyébként ókelta eredetű latin beccus – pontosabban ennek tárgyesete, a beccu(m) – ’csőr’, a valószínűleg hangutánzó eredetű (és valamennyi nyugati újlatin nyelvben közös) picar ’csíp, szúr’ ige, esetleg még a latin picus ’fakopáncs, harkály’, ill. pica ’szarka’ szavak hatásával.

A táblázat PDF-változata innen letölthető és szabadon felhasználható. Mindössze annyi kérésem lenne, ha már dolgoztam vele, hogy legyen egy hivatkozás is az eredeti forrásra, erre a bejegyzésre. Az előtagok gyakorlati felhasználására pedig néhány szemléletes példa az Űrkutatás magyarul nevű kiváló ismeretterjesztő csatorna alábbi videójában látható:

Mennyire távolodtak el az újlatin nyelvek a latintól?

A latin népek nyelvkedvelői körében kifogyhatatlan téma, hogy vajon az olasz, a portugál, esetleg a román vagy éppen a spanyol áll-e a legközelebb a klasszikus latinhoz. Az ilyen kérdésekre – mint már szó volt róla több cikkben is – azért nem egyszerű válaszolni, mert ez attól függ, milyen szempontokat veszünk figyelembe és azokat milyen módszertan szerint vizsgáljuk.

Mindenekelőtt szögezzük le már most, hogy az újlatin nyelvek sokkal közelebbi rokonságban állnak egymással, mint a klasszikus latinnal. Ebben semmi meglepő nincs, hiszen egyrészt több mint kétezer év választja el őket az utóbbitól, másrészt eleve nem a klasszikus latinból alakultak ki, mivel az egy kimunkált irodalmi nyelv volt, amelyet az utca embere valójában sosem beszélt. Tehát ez valami olyasmi, mintha azt mondanánk, hogy a magyar tájszólások közelebb vannak egymáshoz, mint a Halotti beszédben használt magyarhoz – ez szerintem teljesen egyértelmű.

Szerencsére azért van mire támaszkodni. Mario A. Pei (1901–1978) olasz származású amerikai nyelvész készített erről elsőként – és sajnos azóta is utolsóként – tudományos igényű összehasonlító tanulmányt 1949-ben (A New Methodology for Romance Classification). Pei a hangsúlyos latin magánhangzók minőségét vette alapul különböző fonetikai környezetekben, és azok változásait vizsgálta a mai újlatin nyelvekben. Összesen 77 „lehetséges változási pont”-ot határozott meg, mint pl. a diftongizáció (pl. ĕ > ie), a megnyílás (pl. ŭ > o) vagy a nazalizáció. Ha az eredeti magánhangzó minősége a vizsgált nyelvben megmaradt (tehát ī > i, ŭ > u stb.), az 0 pontot ért; ha változás következett be, annak jellegétől függően súlyozva 0,5 (ha pl. csak nazalizáció történt), 1 (pl. megnyílás) vagy 2 (pl. diftongizáció) pont járt; ugyanakkor ha a „várt” szabályos változás valamiért mégsem következett be (pl. nŏcte > sp. noche), az –0,5 pontot (azaz fél pont levonást) jelentett.

A kiértékelés szerint minél több pontot gyűjtött így egy nyelv, annál nagyobb távolságra került a latintól, ami százalékban kifejezve a következőt jelentené: francia 44%, portugál 31%, provanszál (okcitán) 26%, román 23,5%, spanyol 20%, olasz 12%, szárd (logudorói) 8%. A francián talán nincs mit magyarázni, a szárd pedig éppen arról híres, hogy a latin magánhangzók eredeti minőségét is változatlanul őrzi, így az eredmény érthető. Pei úgy is meghatározta az értékeket, ha minden változás azonos súllyal lenne figyelembe véve, ez alapján a következőképpen alakulna a sor: francia 46,5%, portugál 45%, provanszál 37,5%, román 32%, spanyol 20,5%, olasz 16%, szárd 11%. Látható, hogy bár a számokban van némi eltérés, az összkép ugyanaz. Vagyis kijelenthetjük, hogy a vizsgált szempont szerint a legújítóbb újlatin nyelvek a francia, a portugál és az okcitán, míg a legkonzervatívabbak sorrendben a szárd, az olasz és a spanyol.

Persze ez csak egy – ám igen fontos – szempont, de ugyanezt a módszert ki lehetne terjeszteni a hangsúlytalan magánhangzókra, a mássalhangzókra, az alak- és mondattanra is. Valamennyire biztosan eltérő eredmények születnének. (A francia valószínűleg megőrizné a pozícióját, de a mássalhangzók tekintetében a spanyol vetekedhetne vele az első helyért; másfelől az olasz talán helyet cserélne a szárddal, és a román is jó eséllyel közelebb kerülne a latinhoz, ha a morfoszintaxist is vizsgálnánk.)

Az észrevételekért köszönet Prof. Dr. Giampaolo Salvi nyelvésznek.

---

Az ábrán (jobbra fent) az újlatin nyelvek latintól való távolságát próbáltam szemléltetni a tanulmány alapján, figyelembe véve a földrajzi elhelyezkedésüket is (a távolságok a feliratok képzeletbeli középpontjait összekötő egyenesek hosszai).

Egy dal, melyet még a spanyolajkúak többsége sem ért

A spanyolról köztudott, hogy míg az ún. „sztenderd” vagy köznyelvi változatait nagyjából mind az 500 millió anyanyelvi beszélő megérti és tudja használni, ha szükséges, azonban a mindennapi nyelv szókincsében, főleg a helyi adottságokat illetően óriási a változatosság: nem csak az egyes spanyol nyelvű országok, hanem még azon belüli régiók szerint is hatalmas eltérések lehetnek.

Nem biztos, hogy például (a Spanyolországnál több mint kétszer nagyobb) Bolíviában a nyugati hegyvidék szlengjét megérti mondjuk az ország keleti síkságán élő lakos és fordítva. Az alábbi dal tökéletesen szemlélteti mindezt. Ne csodálkozzon, aki nem ért belőle egy árva kukkot sem a „kötőszavakon kívül”, legyen nyelvtanuló, spanyoltanár, tolmács vagy fordító: mint szokás mondani, „nem az Ön készülékében van a hiba”!

Azért mégsem kell megijedni, nem az összes bolíviai dal ilyen: ez egy kimondottan extrém eset. A szerző, Alfonso Moreno Gil ugyanis szereti megtűzdelni a dalszövegeit olyan népnyelvi elemekkel, szófordulatokkal, amelyeket csak a Santa Cruzban élők értenek... (A dal műfaja egyébként brincao, amely lefordítva nagyjából annyit jelent, hogy „szökdécselő”. Szöveg a videó alatt.)

No jocheés los petos
(Alfonso Moreno Gil – Jorge Suárez López)

Que gustarte echarle a la compollera
Qué cosa, che, que vos ya no escarmentás
Ya pues, camba alzao, no seás joíchi
Que solingo te ponés la soga al cuello

Conmigo le pelaste de aquí hasta la Luna
Pues no me hacés pisar el palito jamás
Ni se te ocurra pensar que me pongo posmeta
Maldición de sucha no mata caballo

Tiquiminiqui que te hago una pizca de caso
No le busqués cinco pies, cinco pies al gato
Más bien invitá un sucumbé
Y no jocheés los petos

Esperá, sosegate, no echés más leña al fuego
O querés que se arme la grande de una vez
No aguantás de seguro ni una reprimenda
Y te saco sonando, no me enojés

Nada de hacer el cuento con lágrimas de caimán
Ni te hagás bravo de pliqui que me causa mucha risa
Tanto te conozco, no vengás con burreras
Hagamos bien las paces y quedemos a la pré

Tiquiminiqui que te hago una pizca de caso
No le busqués cinco pies, cinco pies al gato
Más bien invitá un sucumbé
Y no jocheés los petos

Kezdjük mindjárt a címmel, amely bizonyára ugyanúgy nem mond senkinek semmit, ahogy én is csak bámultam, mint borjú az új kapura, amikor megláttam. Oké, „ne csinálj valamit a valamikkel”, ennyi talán mindenkinek megvan. Na de szószaporítás helyett inkább lerántom a leplet: No jocheés los petos = ’Ne piszkáld a darazsakat’ (jochear = bosszant, piszkál, zavar [fastidiar, molestar]; peto = darázs [avispa]), átvitt értelemben: „ne játssz a tűzzel, mert megégeted magad!”.

Santa Cruz de la Sierra, Bolívia legnagyobb városa (Forrás: Pixabay.com)

Aztán vannak még szép számmal nyelvjárási kifejezések, amelyeket megpróbáltam összefoglalni az alábbiakban (bár garanciát nem vállalok rá, hogy mindegyiket jól értelmeztem):

• echarle a la compollera — hanyagul viselkedik (a la ligera, como sea; < con pollera)
• che — hé, hallod-e (indulatszó)
• camba alzao — nagyképű vidéki (camba = kelet-bolíviai félvér)
• joíchi (jodichi, jodiche) — bosszantó ember, vérszívó (persona molesta; < joder)
• solingo = solito (-ingo, -a, nyelvjárási kicsinyítő képző, diminutivo dialectal)
• pelar(se) — tévedésben van (equivocarse)
• pisar el palito — besétál a csapdába (hacerse víctima de una trampa o engaño)
• posmeta — lehangolt, rossz kedvű (de mal humor)
• sucha — keselyű, „ragadozó” (buitre)
• tiquiminiqui — blöff, mellébeszélés (tagadásként is) (burla o engaño, o interj. de negación)
• una pizca (de) = un poquito o casi nada
• buscarle cinco pies al gato — kekeckedik, az élő fába is beleköt; mentegetőzik
• sucumbé — tejjel, cukorral és fahéjjal készített alkoholos koktél, Bolívia tradicionális itala
• armarse la grande — nagy balhé kerekedik (hacerse un escándalo)
• sacar sonando — elküld a fenébe, „kihajít” (valakit)
• de pliqui — kamu-, színlelt (de broma)
• burrera — hülyeség, szamárság (estupidez, tontería; < burro)
• quedar a (la) pré — nem tartozni semmivel, „egálban” lenni (no deberse nada; < fr. prêt)

Laguna Verde, Potosí, Bolivia (Forrás: Pixabay.com)

Tévedés lenne azt gondolni, hogy ezeket azért nem ismerjük, mert „indián szavak” – a fentiek közül talán mindössze két szó származik valamelyik helyi őshonos nyelvből (leginkább a kecsua és a guaraní jöhetne szóba), az összes többi belső spanyol fejlemény. Ráadásul nem is csak ezek a kifejezések okozhatnak nehézséget, hanem az is, hogy Bolívia keleti felén a voseo használatos, amellyel a tananyagok általában nem foglalkoznak. Persze mindez csak egy példa volt arra, hogy ilyen dalokat bármilyen élő nyelven lehetne alkotni.

A szerzemény egyébként a Dichos y modismos cambas hechos canciones („Kelet-bolíviai mondások és szófordulatok dalokba foglalva”) című 12 tételes digitális zenei albumon található.

Felhasznált források

• ASALE (2010): Diccionario de americanismos
• Ovidio Roca (2019): Diccionario Camba (blogbejegyzés)
• RAE–ASALE (2014): Diccionario de la lengua española, 23.ª edición
• Agócs Károly (2015): Hablando en plata – Magyarán szólva. Spanyol–magyar kifejezés-, szólás- és közmondásszótár, Grimm Kiadó, Szeged

Gracias especiales al Sr. D. Alfonso Moreno Gil por explicar los significados de modismos cambas.

Szenvedő szerkezetek a spanyolban. Acción és estado

A spanyolban kétféle igei körülírás lehetséges szenvedő értelemben: az egyik a ser + participio (amely előfordul progresszív szerkezetben is), a másik pedig az estar + participio. Szigorú értelemben véve csak az elsőt tekinthetjük szenvedő szerkezetnek (voz pasiva) – hamarosan látni fogjuk, hogy miért –, de vannak, akik az utóbbit is így nevezik. A melléknévi igenév mindkét esetben nemben és számban egyezik a mondat szenvedő alanyával (sujeto paciente). De vajon mi a különbség köztük?

Ennek megértéséhez nézzünk két konkrét példát az alábbiakban:

(1) El jardín es arreglado todos los días. ’A kert rendezve van minden nap.’
(2) El jardín siempre está arreglado. ’A kert mindig rendezett.’

Látszólag nagyon hasonló mondatokról van szó, de ha végiggondoljuk, azért mégsem teljesen. Az (1) mondatban egy folyamatos (ismétlődő) passzív cselekvést találunk: a kertet minden nap rendbe teszik. Nem úgy a (2) példában, amely arról szól, hogy a kert mindig rendezett, mert (előzőleg) rendbe tették.

El jardín es arreglado todos los días, por eso siempre está arreglado. (Kép: Pixabay.com)

Az első mondat tehát egy cselekvés (acción) elszenvedését jeleníti meg folyamatában, melynek alanya a cselekvő mondat tárgya lenne (Todos los días arreglan el jardín ’Minden nap rendbe teszik a kertet’). És ez a szenvedő szerkezet lényege: a cselekvő mondat tárgyát alannyá alakítja, így nem szükséges a cselekvés végzőjének megemlítése. (Ez sokszor felcserélhető a visszaható névmással kifejezett szenvedő igealakkal.) A második mondat ezzel szemben egy már befejeződött (vagy befejezettnek tekintett) cselekvés utáni állapotot (estado) – a cselekvés eredményét (resultado) – írja le.

Bár a szó szoros értelmében az utóbbi már nem szenvedő szerkezet, hanem állapotot kifejező körülírás (construcción resultativa), nevezik „eredménypasszív” mondatnak (pasiva resultativa) is. Érdekesség, hogy ez logikailag megfelel egy múlt idejű szenvedő mondatnak, vagyis az El jardín está arreglado egyenértékű az El jardín {fue ~ ha sido} arreglado mondattal. Hasonlóképpen, pl. La comida es servida ’Az ételt felszolgálják’, illetve La comida está servida ’Az étel fel van szolgálva’ (mert már felszolgálták) = La comida {fue ~ ha sido} servida.

Amennyiben a cselekvés végzőjét, vagyis ágensét (amely cselekvő mondatban az alany lenne) is meg kívánjuk nevezni, annak a por elöljárószó lesz a vonzata, pl. Las crías del quetzal son atendidas por ambos padres ’A quetzal fiókáit mindkét szülő gondozza’. Ez általában csak a szenvedő mondatoknál működik, bár van néhány rögzült kifejezéstípus, ahol az estar-ral alkotott szerkezettel is előfordul, pl. La educación está regulada por la ley ’Az oktatás a törvény által szabályozott’.

Példa a körülíró szenvedő igeragozásra kijelentő mód jelen és egyszerű múlt időben (Forrás: El Mexicano)

Vannak persze olyan esetek, amikor a kétféle szerkezet közüli választás elsőre nem tűnne logikusnak (sokszor inkább a konkrét igétől, ill. nyelvjárástól is függ), és olykor mindkettő működik különösebb jelentésbeli eltérés nélkül. Lássunk néhány példát erre!

• Está prohibido fumar ’Tilos a dohányzás’. Bár folyamatosan tilos, mégis az estar-ral szokás a tiltást jelentő kifejezéseket mondani. Azért, mert ez valójában állapotszerű: a dohányzást megtiltották (valakik valamikor), aminek eredményeképpen nem szabad dohányozni.
• Está (~ Es) dedicado a ti ’Neked van szánva’. Mindkettő előfordul, de ezt is inkább az estar igével szokták mondani. A ser használatakor a beszélő ezt fennálló állapotnak tekinti, az estar esetén pedig egy döntés eredményének.
• Es ~ Está considerado el mejor jugador ’A legjobb játékosnak tartják.’ Ez tipikusan olyan eset, amikor nem különböztethető meg a fennálló cselekvés az állapottól, így mindkét mondat egyaránt használatos. Általánosságban a voz pasiva (es considerado) gyakrabban fordul elő az ilyen kifejezésekben (vö. se considera el mejor jugador).
• El programa es ~ está dirigido/presentado por un experto ’A műsort (egy) szakértő vezeti’. Az előző példához hasonlóan ezeknél az igéknél is működik mindkét szerkezet attól függően, hogy a beszélő éppen megvalósuló eseménynek, vagy adott állapotnak/körülménynek tekinti. (Spanyolországban mindkét esetben az estar, máshol a ser használata elterjedtebb.)

La torre Eiffel es (~ está) considerada (~ se considera) el símbolo de París. (Kép: Pixabay.com)

Megjegyzendő, hogy nem tartozik ebbe a körbe a korábban már tárgyalt {ser ~ estar} casado, amely nem szenvedő szerkezet. A voz pasiva a beszélt nyelvben egyébként is elég ritka, sokkal elterjedtebbek az estar igével használt, állapotot vagy körülményt leíró kifejezések. Itt érdemes említeni azt is, hogy a jelen idejű szenvedő szerkezet gyakran ún. presente histórico értelemű, amikor múltbeli eseményeket a jelen idő használatával írnak le: pl. Asiste al evento, donde es entrevistado ’Részt vesz az eseményen, ahol meginterjúvolják’. Ez a fajta „elbeszélő jelen” viszont elég gyakori a sajtónyelvben.

Köszönet a lektorálásért Dr. Kálmán László nyelvésznek, a példákért pedig Wenceslao Grillo-nak.

Vakcina, vacuna – de mi köze az oltásnak a tehenekhez?

Egy évvel ezelőtt még csak a karanténról beszélhettünk a koronavírus-világjárvány kapcsán, de szerencsére most már rendelkezésre áll a védőoltás is, újabb szóval, a vakcina. Lehet, hogy annyira nem is új ez a szó, mindenesetre nem emlékszem a gyerekkoromból, hogy bárki is így hívta volna (idegen szakkifejezés lévén a történeti-etimológiai szótárakban sajnos nem szerepel).

Hegyoldalon legelésző tehenek (Forrás: Pixabay.com)

Akárcsak a karantén, számunkra a vakcina szó alakja sem mond különösebben semmit, de valószínűleg ugyanígy van ezzel az átlagos angol anyanyelvű is, ahol vaccine, francia jövevényszóval. Sokkal könnyebb helyzetben vannak viszont az újlatin nyelveken beszélők, természetesen. A spanyol ajkúak számára például teljesen egyértelmű, hogy a vacuna ’védőoltás’ a vaca (< lat. VACCA) ’tehén’ szóval van összefüggésben: ez ugyanis nem más, mint a belőle képzett melléknév, a vacuno, -na ’marha-, tehén-’ (pl. res vacuna ’marhahús’) főnevesült nőnemű alakja.

Ezzel el is jutottunk az alapkérdéshez, hogy mégis mi köze lehet a védőoltásnak a marhához. Nos az, hogy az oltás feltalálója, Edward Jenner (1749–1823) angol sebész és tudós tehénhimlővírust használt a kísérletéhez, amellyel bebizonyosodott, hogy akit megfertőztek vele, már nem kaphatja el a veszélyes fekete himlőt. A tehénhimlő pedig latinul variola vaccina, amely spanyolul viruela vacuna, ahonnan a vaccina, ill. vacuna melléknév ’védőoltás’ jelentésű főnévként önállósult. Ebből képezték aztán a vakcinál (to vaccinate; vacunar) és vakcinálás (vaccination; vacunación) szavakat is.

„Ya sabes que estoy de ti vacunada...” – ’Már tudod, hogy be vagyok veled oltva...’

Az arabok és a spanyol: három elterjedt tévhit

Az Ibériai-félszigeten majdnem 800 évig tartó arab uralom kapcsán sokakban felmerült már, hogy a spanyoloknak ma arabul „kellene” beszélniük. A muzulmán hódítók 711-ben kötöttek ki a mai Gibraltár közelében a berber származású Táriq ibn Zijád vezetésével, akiről a terület később a nevét is kapta (arabul جبل طارق Dzsabal Táriq, azaz ’Táriq hegye’), szétverték a Nyugati-gót Királyságot, s egészen 1492-ig, Granada visszafoglalásáig a félszigeten maradtak.

A granadai Alhambra. A név forrása az arab al-hamrá (الْحَمْرَاء), jelentése ’a vörös [erőd]’. (Forrás: Pixabay.com)

A spanyolok ma mégsem arabul beszélnek – sőt, a szókincset ért hatásokon kívül semmilyen más nyoma nincs ennek a sémi nyelvnek a félszigeti nyelvváltozatokban. Az alábbiakban három ismert tévhit és cáfolatuk olvasható a spanyol és az arab nyelv kapcsolatáról.

Az Ibériai-félszigeten 700 éven át arabok uralkodtak. Hogy lehet akkor az, hogy ma nem az arab minden spanyol anyanyelve?

Egyrészt érdemes tudni, hogy a félszigeten ma beszélt újlatin nyelvek mindegyike az északi peremvidékekről származik, ahová az arabok – pontosabban mórok – nagyon el sem jutottak, uralmuk sem tartott ott sokáig. Másrészt az, hogy történik-e nyelvcsere, nem attól függ, hogy mennyi ideig volt jelen adott népcsoport egy területen: sokkal inkább a kulturális motiváltságnak van jelentősége. Ráadásul a félszigetet megszálló észak-afrikai muzulmánok az ott lévő (akkor épp a gót birodalomhoz tartozó) romanizált népesség többmilliós lélekszámához képest nagyon kevesen, még százezren sem voltak, s valójában alig volt közöttük arab (többnyire csak a vezetőik). Habár az arab volt a „hivatalos nyelv”, a lakosság a mindennapi érintkezésben továbbra is saját (új)latin nyelvjárásait használta. Ezek összefoglaló elnevezése a mozarab („arabizált [latin]”), amelynek emlékei arab ábécével írt versekből maradtak ránk. Ez az ódélspanyol dialektuscsoport nagyon közel állt a régi aragóniai és kasztíliai nyelvjárásokhoz, amelyek aztán a többi északi nyelvjárással együtt a Reconquista során kiszorították.

Bár Madrid neve középkori arab szövegekben tűnik fel először „Madzsrít” formában, valószínűbb, hogy a latin matrix, -īce(m) újlatin változatáról van szó. (Kép: polgármesteri hivatal épülete, korábban postapalota. Forrás: Pixabay.com)

A spanyol szókincs tizedét valóban arab szavak alkotják?

Ez így nem igaz. A Reconquista idején a területet a muzulmánoktól visszahódító, északról érkező kasztíliaiak valóban sok arab szót átvettek a mozarab nyelvjárások közvetítésével, de ezek többsége az arab uralom fokozatos visszaszorításával hamar el is tűnt (Bölcs Alfonz idején számos latin jövevényszót honosítottak meg a pótlásukra). Eleve problémás ezt számokban kifejezni, hiszen egy nyelv szókincsének mérete nem határozható meg és állandó változásban is van. A 10% még így is elég nagy túlzás. A köznyelvben a spanyol sem használ sokkal több arab jövevényszót, mint más európai nyelvek (a mindennapi szókincs több mint 95%-a latin eredetű), gyakoriságuk a germán jövevényszavakéval mérhető össze. Amiért mégis úgy tűnhet, hogy a spanyolban rengeteg az arab jövevényszó, az az, hogy az arab al-, a- névelővel együtt vették át őket szájhagyomány útján a helyi arab nyelvjárásból (hiszen az újlatin anyanyelvű lakosság nem tudta, hogy az névelő), jellegzetes hangzást kölcsönözve e szavaknak: pl. algodón ’pamut’ (vö. angol cotton), almacén ’raktár’, amely eredetét tekintve a magazin szó megfelelője, azúcar ’cukor’ (ld. angol sugar) és így tovább.

A spanyol torokhangok – írásban j és g – tényleg az arabból származnak?

Tévedés. A mai (sztenderd) spanyol [ch] hang (nemzetközi fonetikai átírásban: [x]) nyelvtörténeti időben mérve nem régi fejlemény, a 17. század előtt nem létezett. A korábbi zöngétlen palatális réshang „hátrébb csúszásából” adódott, amelyet ugyanakkor az óspanyol [s] és [zs] hangok egybeesése eredményezett. A változást belső szerkezeti okokra vezetik vissza. A 15. századi spanyolban még meglévő magyar [s]-szerű mássalhangzó ejtése túl közel volt az s betűvel jelölt lágy [sz] hangéhoz, ami sok félreértést okozott volna. Azért, hogy ez ne történjen meg, ezt az [s] hangot a beszélők egyre hátrébb képezték, míg végül a mai veláris [ch] lett belőle. Természetesen az arab jövevényszavakban lévő mai j [ch] is egy régebbi [s] vagy [zs] hangból származik, semmi köze az arab torokhangokhoz, amelyeknek egyébként a mai spanyolban vagy néma h, vagy olykor f felel meg.

Az arab uralom hatása legfőképpen az építészetben mutatkozik meg. (Forrás: Pixabay.com)

Megjegyzendő továbbá, hogy a mai félszigeti spanyolban, leginkább a Madridban és vonzáskörzetében jellemző „arabos” torokhangok (fonetikai átírásban [χ]: mint a jota, gente szavak kezdőhangja; ill. ennek zöngés párja, legjobban a „raccsolt r”-re emlékeztető [ʁ]: pl. az algo, pagar szavak g-je) pedig már modernkori helyi újítások, így végképp semmi közük nem lehet az arab nyelvhez.

Ha valaki szeretne kicsit jobban elmélyedni a témában, ebben a negyedórás angol nyelvű videóban bővebben is kifejtésre kerül a spanyol és portugál nyelveket ért arab hatás, rövid történelmi ismertetéssel és valós szókincsbeli példákkal.

Spanyol számnevek és használatuk

A számnevek a névszók egyik csoportja. Négy fajtájuk létezik: tőszámnevek (egy, kettő, három stb.), sorszámnevek (első, második, harmadik stb.), törtszámnevek (pl. fél, harmad, negyed), valamint szorzószámnevek (pl. kétszeres, háromszoros). Ezeket a spanyolban is ugyanígy megkülönböztetik. A beszélt nyelvben kiterjedt használata azonban csak a tőszámneveknek van, a többinek csak az első néhány alakja használatos. A sorszámnevek a tizedik felett szinte kizárólag az írott és a sajtónyelvben fordulnak elő, a százas sorszámneveket pedig az átlagos beszélők nem is ismerik.

Az alábbiakban a spanyol számnevek (los numerales¹) alakjairól, használatáról és szükség szerint a helyesírásáról is szót ejtünk. A cikk négy részre tagolódik a fenti számnévtípusok szerint. Mindegyik egy táblázatos összefoglalóval kezdődik, amely alatt a számnevek alakjára, használatára és helyesírására vonatkozó kiegészítő információkat találjuk.

Tőszámnevek (numerales cardinales)
(0) cero (1) uno (un, una) (2) dos (3) tres (4) cuatro (5) cinco (6) seis (7) siete (8) ocho (9) nueve (10) diez	(11) once (12) doce (13) trece (14) catorce (15) quince (16) dieciséis (17) diecisiete (18) dieciocho (19) diecinueve (20) veinte
(21) veintiuno (-ún, -una) (22) veintidós (23) veintitrés (24) veinticuatro (25) veinticinco (26) veintiséis (27) veintisiete (28) veintiocho (29) veintinueve (30) treinta	(31) treinta y uno (un, una) (40) cuarenta (50) cincuenta (60) sesenta (70) setenta (80) ochenta (90) noventa (100) cien, ciento (101) ciento uno (un, una) (132) ciento treinta y dos
(200) doscientos (-as) (300) trescientos (-as) (400) cuatrocientos (-as) (500) quinientos (-as) (600) seiscientos (-as) (700) setecientos (-as) (800) ochocientos (-as) (900) novecientos (-as) (1000) mil	(1001) mil uno (un, una) (1500) mil quinientos (-as) (1995) mil novecientos noventa y cinco (2000) dos mil (100 000) cien mil (1 000 000) un millón (de) (2 000 000) dos millones (de) (1000 000 000) un millardo² (de) (1000 000 000 000) un billón (de)

A spanyol tőszámnevek tizenötig, valamint a kerek tízesek, továbbá a ’100’, az ’500’ és az ’1000’ közvetlenül a latinból származnak (a tárgyesetű alakból, ha az eltérő, pl. ŪNU(M), DŬŌS, QUĪNGĔNTOS); 16 és 19 között, illetve a többi tőszámnév már belső összetételű. Érdekesség, hogy a doce ’12’ és trece ’13’ látszólag olyan, mintha a dos és tres számnevekhez az -s helyett hozzáadtuk volna a -ce szótagot. Valójában ez a szótag a hangsúlytalan latin ´-DĔCI(M) – beszédben [dece] – ’tizen-’ utótag rövidülése (DŬÓDĔCIM > *dódece > [dodze] > doce, TRÉDĔCIM > *trédece > [tredze] > trece stb.).

A számokat harmincig egybeírják, harminc felett a tízesek és egyesek közé y kötőszót tesznek, pl. cuarenta y cinco ’45’ (de: doscientos cinco ’205’). Gyors beszédben ezeket is általában egyben mondják ki: [kwarentiszinko], továbbá a veinti- ’huszon-’ és treinta ’30’ ejtése [benti], ill. [trenta]. A tőszámnevek főnévként és melléknévként is használatosak.

Números y matemáticas – Számok és matematika (Forrás: Pixabay.com)

Némi bonyodalmat csak az ’1’ számnév használata okozhat, mert ez az egyetlen, amelyik rendelkezik rövidült és nőnemű alakkal is. A rövidült alakot (un, veintiún) hímnemű névszó, ill. közvetlenül hangsúlyos [a]-val kezdődő nőnemű főnév előtt használják: pl. cuarenta y un mil ’31 ezer’, un libro ’egy könyv’, ill. un arma ’egy fegyver’, veintiún almas ’21 lélek’; a nőnemű alakot természetesen nőnemű névszói szerkezetben: pl. treinta y una mil toneladas ’31 ezer tonna’, una parte ’egy rész’. (Az un, una melléknévi alakok azonosak a határozatlan névelővel, de itt hangsúlyosak.) A teljes uno alak csak önálló számnév, összetett számnév utolsó tagja lehet, vagy hímnemű főnév után állhat: pl. sesenta y uno ’61’, número uno ’első számú’. Az uno használatos még „általános alanyként” is, magyarul kb. ’az ember’: pl. Uno pensaría que la vida es perfecta ’Az ember azt gondolná, hogy az élet tökéletes’.

(Melyik szám van elírva a táblán?)
A ’100’ számnévnek van egy rövid (cien) és egy teljes alakja (ciento) is. A rövid alakot használják az ezresek előtt (cien mil, cien millones stb.), névszó előtt (los cien mejores libros ’a 100 legjobb könyv’) és általában önálló számnévként is, de mindig a teljes alak használatos az egyes és tízes számnevekkel alkotott többi összetételben (ciento uno, ciento cincuenta). Százalékszám kifejezésénél a ’100%’ esetén mindkét alak használatos: cien(to) por cien(to); a többi százalékos kifejezésben többnyire a teljes alakot használják: treinta por ciento ’30%’. 200-tól a százasok rendelkeznek nőnemű melléknévi alakkal is, pl. trescientas cincuenta personas ’350 személy’.

Az ’1000’ számnév többes számban változatlan: tres mil ’3000’, cien mil ’százezer’, ciento cincuenta mil ’150 ezer’ stb. (Létezik a többes számú miles alak, de nem mint számnév, hanem főnévi értelemben ’ezrek’ jelentéssel, pl. miles de personas ’emberek ezrei’.) A milliós számnevek már csak főnevek lehetnek, ezért a jelzett főnévhez de elöljárószóval kapcsolódnak: pl. tres millones de habitantes ’hárommillió lakos’. A számnevek után az ’1’ (un, una) kivételével a névszók többes számban állnak, beleértve a nullát is (pl. cero puntos ’nulla pont’).

Sorszámnevek (numerales ordinales)
(1.) primero (-er), -era (2.) segundo, -da (3.) tercero (-er), -era (4.) cuarto, -ta (5.) quinto, -ta (6.) sexto, -ta (7.) séptimo, -ma (8.) octavo, -va (9.) noveno, -na (10.) décimo, -ma	(11.) undécimo, -ma; decimoprimero (-er), -era (12.) duodécimo, -ma; decimosegundo, -da (13.) decimotercero (-er), -era (14.) decimocuarto, -ta (15.) decimoquinto, -ta (16.) decimosexto, -ta (17.) decimoséptimo, -ma (18.) decimoctavo, -va (19.) decimonoveno, -na (20.) vigésimo, -ma
(21.) vigesimoprimero (-er), -era (30.) trigésimo, -ma (31.) trigésimo primero (-er), -era (40.) cuadragésimo, -ma (50.) quincuagésimo, -ma (60.) sexagésimo, -ma (70.) septuagésimo, -ma (80.) octogésimo, -ma (90.) nonagésimo, -ma (100.) centésimo, -ma (101.) centésimo primero (-er), -era	(200.) ducentésimo, -ma (300.) tricentésimo, -ma (400.) cuadringentésimo, -ma (500.) quingentésimo, -ma (600.) sexcentésimo, -ma (700.) septingentésimo, -ma (800.) octingentésimo, -ma (900.) noningentésimo, -ma (1000.) milésimo, -ma (2000.) dosmilésimo, -ma (1 000 000.) millonésimo, -ma

A sorszámnevek közül a beszédben csak az első néhányat használják. Ezt jól mutatja az eredetük is: az ’ötödik’ (quinto) felett szinte kivétel nélkül művelt latin jövevényszavak, a ’huszadik’ (vigésimo) felett pedig sok beszélő egyáltalán nem ismeri őket. A ’11.’ és ’12.’ rendelkezik egy-egy, a latinból közvetlenül átvett, valamint egy összetett módon képzett alakkal is. A tercero és a noveno régi, mára kikopott alakváltozatai a tercio és a nono, amelyek összetett sorszámnevekben az írott és a választékos sajtónyelvben még előfordulhatnak (pl. decimonono ’19.’, vigesimotercio ’23.’). A tercio ezen kívül csak törtszámnévként használatos (’harmad’), amelyekre később visszatérünk.

Az ’első’ és a ’harmadik’ rendelkezik egy rövid alakkal is (primer, tercer), amelyet általában hímnemű névszó előtt, de bizonyos területeken – pl. Mexikóban – nőnemben is használnak: el primer libro ’az első könyv’, la tercera (~ tercer) persona ’a harmadik személy’. Ugyanez igaz a velük alkotott összetett sorszámnevekre is. Az összetett sorszámnevek a 11. és a 30. között írhatóak és mondhatóak egy szóban és külön is, pl. decimoprimero vagy décimo primero. Az utóbbi esetben mindkét tagot egyeztetik nemben és számban az utána álló főnévvel, pl. la décima primera casa (vagy decimoprimera casa) ’a 11. ház’. A harmincadik felett a tízes és egyes sorszámnévi tagokat különírjuk, pl. trigésimo quinto ’35.’. Az ezer és a millió sorszámnévi többszöröseit megint egybeírjuk: dosmilésimo ’kétezredik’, cienmilésimo ’százezredik’, tresmillonésimo ’hárommilliomodik’ stb.

A sorszámnevek helyett jóval elterjedtebb a tőszámnevek használata. Például az el día undécimo vagy el decimoprimer día helyett sokkal inkább azt szokás mondani, hogy el día once ’a 11. nap’; hasonlóképpen pl. az ’50. születésnap’ pedig el cincuenta cumpleaños.

Törtszámnevek (numerales fraccionarios)
(1/2) mitad, medio; media (parte) (1/3) tercio; tercera (parte) (1/4) cuarto; cuarta (parte) (1/5) quinto; quinta (parte) (1/6) sexto; sexta (parte) (1/7) séptimo; séptima (parte) (1/8) octavo; octava (parte) (1/9) noveno; novena (parte) (1/10) décimo / décima	(1/11) onceavo; onceava (parte) (1/12) doceavo; doceava (parte) (1/13) treceavo; treceava (parte) (1/14) catorceavo; catorceava (parte) (1/20) veinteavo; veinteava (parte) (1/30) treintavo; treintava (parte) (1/56) cincuentaiseisavo; ~ -va (parte) (1/100) centésimo / centésima (1/1000) milésimo / milésima

A törtszámnevek (hívják őket így is: números partitivos) mindegyike rendelkezik egy önálló főnévi, továbbá egy nőnemű melléknévi alakkal a ’rész’ szó jelzőjeként. A mitad (< lat. MEDIETĀTE(M) szóból) ’fél, közép’ nőnemű főnév, a ’tized’, ’század’, ’ezred’ stb. használatos hím- és nőnemben is.

A törtszámnevek a negyedtől a tizedig, valamint a ’század’, ’ezred’, ’milliomod’ és többszöröseik megegyeznek a sorszámnevekkel. Tizenegyedtől kezdődően a tőszámnévhez hozzáadott -avo, -ava toldalékkal képzik őket (az eredeti -a végződés kiesik), és az egészet egybeírják függetlenül a hosszúságától: pl. (un) seiscientosveinticincoavo ’1/625’. (Ez a képzési mód az újlatin nyelvek közül csak a spanyolra és a portugálra jellemző, vélhetően az octavo ’nyolcad(ik)’ számnév mintájára terjedt el.) Az így képzett törtszámnevekben az egyeseket a tízesektől elválasztó y kötőszó i-re változik írásban. Az ’1/11’, az ’1/12’ és a kerek tizedek helyett használható törtszámnévként a sorszámnévi alak is (undécimo, duodécimo, ill. vigésimo, trigésimo stb.).

A sors fintora, hogy mivel az eredeti sorszámneveket a tizedik fölött sok beszélő nem ismeri, elterjedt szokás azok helyett is az -avo, -ava végződésű törtszámnevek használata, mintsem fordítva. Így pl. az onceavo (a decimoprimero vagy undécimo helyett) a beszélt nyelvben jelenthet ’tizenegyedik’-et is. A nyelvművelők ezt a fajta használatot hibásnak és kerülendőnek tartják.

Szorzószámnevek (numerales multiplicativos)
(×2) doble / duplo, -pla (×3) triple / triplo, -pla (×4) cuádruple / cuádruplo, -pla (×5) quíntuple / quíntuplo, -pla (×6) séxtuple / séxtuplo, -pla (×7) séptuple / séptuplo, -pla (×8) óctuple / óctuplo, -pla	(×9) nónuplo, -pla (×10) décuplo, -pla (×11) undécuplo, -pla (×12) duodécuplo, -pla (×13) terciodécuplo, -pla (×100) céntuplo, -pla

A szorzószámneveknek csak a kétszerestől a tizenháromszorosig, illetve a százszorosnak van spanyol megfelelője. A nyolcszorosig mindegyik rendelkezik egy -e végű változatlan, valamint egy nem szerint egyeztetett -o és -a végű alakkal is; a kilencszerestől kezdődően már csak kétalakúak. Ezeket a számneveket a doble ’dupla, kétszeres’, a triple ’háromszoros, tripla’ és a cuádruple ’négyszeres’ alakok kivételével gyakorlatilag egyáltalán nem használják és még írásban is alig fordulnak elő.

Végezetül zárjuk ezt a témát egy feladattal, amelyben próbára teheted a tudásod. Írd le hozzászólásban az alábbi három számot spanyolul!

A)   2 345 678          B)   9876.            C)   3/64

---

¹	A numeral (< número ’szám’) eredetileg ’szám- [számokkal kapcsolatos]’ jelentésű melléknév, főnévként az adjetivo numeral ’számmelléknév’ vagy sustantivo numeral ’számfőnév’ kifejezésből önállósult. Magyarul ’számnév’-nek fordítjuk.
²	Nem keverendő a millar főnévvel, melynek jelentése ’ezernyi [mennyiség]’, pl. un millar de vacunas ’ezernyi oltás’.